Az Olimposz hősei az iskola padban {Szünetel}

IV. Kayla

A suliban nem történt semmi, egészen tizenötödikéig. Akkor ugyanis a matektanárunk, (akinek azóta se jegyeztem meg a nevét) bejelentette, hogy szent este  karácsonyi bál lesz. Egyszerre kezdtünk beszélni, mindenki ide-oda forgolódott.
-Csendet! Majd ezt szünetben megtárgyaljátok. Most matekozni fogunk.
Morgolódva, de vissza fordúltunk a füzetünkhöz. A matekta... megvan! Mrs. Latrom addig feszítette az idegeinket, amíg már mindenki olyan arccal ült, mintha egy tekegolyót próbálna lenyelni. Aztán jött a felszabadító csengőszó. Egyszerre állt fel az egész osztály, és nyomakodott az ajtó felé. Mi tizenegyen megvártuk míg mindenki kimegy, és csak aztán léptünk ki.
-Ez tök jól hangzik! Jason, most azonnal hívj el a bálba. - lelkesedett Piper, és rögtön varázsbeszéddel bűvölte Jasont. A fiú elmosolyodott.
-Nem kell varázsdumálnod! Ez csak természetes - mikor meglátta Piper felvont szemöldökét gyorsan hozzátette - a világ legcsodálatosabb természetes dolga. Szóval: Piper McLean, eljössz velem a bálba?
-Hát, még meg kell néznem ráérek-e... - hülyéskedett a lány - Persze, hogy elmegyek! Már alig várom.
-Erről jut eszembe... - nézett Annabeth Percyre - Hínáragy?
-Hm?
-Nem akarsz kérdezni valamit?
-Most így hirtelen nem... várj, de mégis! Mi lesz az ebéd?
-PERCY!!! - rivallt rá az összes lány, köztük én is.
-Jól van na! Észlány, leszel olyan okos, és nem hagysz egyedül menni a bálba, ahol biztos lesz szökőkút is?
-Istenek, ez eszembe se jutott... - borzongott meg Annabeth - De igen, persze, hogy elmegyek.
Mindannyian Frankre néztünk.
-Jó-jó, nem kell mondani. - forgatta a szemét. Aztán félénken Hazelre nézett- Hazel, eljössz velem a bálba?
-Jaj Frank, persze! - mosolygott a fiúra.
-Ööö... Nico, van kedved eljönni velem a bálba? - köszörűlte meg a torkát Will.
-Ha nem kell harisnyát meg szoknyát húznom, akkor oké. - kerülte A fiú tekintetét a Szellemkirály. Egyszer csak egy átlagos halandó fiú jött oda hozzánk.
-Reyna, lenne kedved velem jönni a bálba? - kérdezte. Hoppá. Ez a srác nem is hozzánk jött. Mind a tízen a lányra néztünk. Reyna elpirúlt.
-Persze Rayen! Akarom mondani felőlem...
-Szuper! A részleteket majd később megdumáljuk. Hello! - azzal elment. Mindenki a bálról kezdett beszélgetni, csak én meg Leo nem. Szerencsére (vagy inkább sajnos?) ránk sem hederítettek. Kínosan egymásra mosolyogtunk. Aztán Leo a háta mögé bökött.
-Beszélhetnénk? - pillantott a többiekre - Négyszemközt.
-Persze. - kicsit távolabb húzódtunk. - Mit szeretnél?
-Kérdezni szeretnénk valamit. Kayla...
-Persze. Örömmel.
-Még ki se mondtam a kérdést!
-Igaz. A te szádból akarom hallani.
-Na azért! Szóval. Kayla, eljössz velem a bálba? - mosolygott rám. Én próbáltam adni a lazát, tényleg! De szerintem annyira vigyorogtam, hogy nem nagyon sikerűlt.
-A válaszom ugyanaz: Nagyon szívesen mennék veled a bálba!
-Az szuper! Most menjünk vissza a többiekhez?
-Aha.
Amikor elmeséltem a lányoknak, Piper sikító görcsöt kapott, és körbe ugrándozott, Hazel ölelgetett és azt mondta, hogy annyira örül, Annabeth meg csak méltóságteljesen állt, és kijelentette, hogy ő megmondta. Én lopva Leora néztem, akit jól hátba veregettek a fiúk. A fiú épp akkor nézett rám, amikor én is rá. Egy pillanatig össze kapaszkodott a tekintetünk, aztán zavartan elkaptuk egymásról. Ez mind úgy kb. egy perc alatt forgott le, aztán azt kezdtük el tervezgetni, hogy milyenek lesznek a ruháink.
-Az enyém kék - jelentette ki Annabeth.
-Jason engem mindenképpen látni akar rózsaszínbe - forgatta a szemét Piper.
-Én lilába leszek - álmodozott Hazel.
-Én természetesen vörösben. - Mondta Reyna. Mindenki rám nézett, és Piper megszólalt:
-Szerintem nagyon jól állna neked az ezüst.
-Ugyan ezt mondta az anyám is. Akkor még fogalmam sem volt, mire utalt ezzel, de már értem. - töprengtem el.
-Akkor vennünk kell neked valami csinit! - örvendezett Piper.
-Délután...? - hagytam félbe a kérdést, mert közbe vágtak.
-Persze! Lányok, ti is ráértek?
-Naná!
-Persze.
-Mikor nem?
-Akkor... DÉLUTÁN SHOPPINGOLUNK! - lelkesűltünk be.