Az Olimposz hősei az iskola padban {Szünetel}

III. Kayla

A kaja isteni volt! Még azt is elhomályosította, hogy három órával az előtt tudtam meg, hogy félisten vagyok. A közös éneklés nagyon buli volt, amíg el nem érkeztünk az újoncok köszöntéséhez. Mivel én is az voltam köszöntem egy ,,hello"-val, aztán vissza ültem volna, de a fejem fölött egy fénylő, ezüst Hold jelent meg. A tűz körül néma csönd lett, és a lángok is sötétebben lobogtak. Aztán mindenki egyszerre kezdett beszélni.
-Ez lehetetlen...
-Kizárt!
-Ilyen nincs...
-Mi a...?
Ilyenektől zengett a pavilon. Kheiron dobbantott a patájával, mire mindenki elhallgatott.
-Kayla, gyere a nagyházba! Leo, kísérdd el! Ezt meg kell beszélnünk... - Azzal elvágtatott a Nagyházhoz. Én és Leo is elindultunk (persze nem vágtatva).
-Ez mi volt? - Kérdeztem.
-Ha jól gondolom az ezüst Hold Artemisz a szűz istennő jele, és épp az előbb ismert el a lányaként, ami nem kis kavarodást okozhat...
-Mi? Azt mondod Artemisz lánya vagyok? Az meg, hogy lehet?
-Nem tudom! Szerintem tök király, de az már egy más kérdés, hogy a többiek mit gondolnak. Hátha Kheiron tud valamit.

-Nem tudom mit mondhatnék. - Mondta Kheiron, amikor beléptünk a nagyházba. - Ilyen még SOHA nem fordúlt elő. Hogy Artemisznek gyereke legyen? Kizárt. De a Hold csak neki a jelképe. Úgy látszik te vagy a világ nyolcadik csodája.
-Ezt nem értem. Ha Artemisz megfogadta, hogy soha nem lesz gyereke, akkor én a világ egyik legnagyobb hibája vagyok, nem? - összeszorult a torkom. Akkor ezért nem találkoztam az anyámmal. Mert egy nagy hiba vagyok. De Leo bátorítóan megszorította a kezem.
-Dehogy vagy hiba! Csodálatos vagy, és aki mást állít, az teljesen lökött! - szavain éreztem, hogy nem csak a levegőbe beszél.
-Köszönöm Leo, nagyon kedves vagy! De...
-Semmi de! Igazam van és kész. A mondatod úgy tökéletes, hogy ,,köszönöm Leo, nagyon kedves vagy!". Nekem főleg a Leo, nagyon kedves vagy tetszik. Most pedig szóljunk az apádnak, hogy minden rendben, az egyik új barátnődnél alszol.
-Oké, akkor én most... - mutattam az ajtó felé. Kiléptem, és az éj kellemes hűvöse csapta meg az arcom. Jól esett beszívni az eper illatú levegőt. Elővettem a mobilom a zsebemből, és tárcsáztam apa számát. Ahogy vártam a hang postája szólt csak. Fura volt a semminek beszélni, de nincs mit tenni.
-Ööö... szia apa, csak azt szerettem volna mondani, hogy ha nem vetted volna észre, nem vagyok otthon. Nyugi semmi bajom nincs, a suliból az egyik új barátnőmnél alszok. Csak ennyi. Majd valamikor talizunk. - és letettem. Megszoktam már, hogy nem veszi fel. Éppen fordultam volna már vissza, hogy köszönjek Leonak és Kheironnak, aztán menjek aludni. De a fiú már megelőzött.
-Szia, sikerült elérni az apádat? - mosolygott rám Leo.
-Aha, fogjuk rá. - mosolyogtam vissza.
-Elkisérjelek a bungallódig? - Kérdezte.
-Ja, köszi. Még nem igazodok el túl jól a táborban...
-Akkor jöjjön, hölgyem - nyújtotta nekem régimódian a könyökét. Én vigyorogva elfogadtam, és kart karba öltve sétáltunk el a bungallóm felé.

-Nos, megérkeztünk. - Álltunk meg az ajtóban.
-Köszönök mindent Leo! - néztem a fiú szemébe.
-Á, semmiség volt... Nálam ilyenek a mindennapok.
Hirtelen ötlettől vezérelve fogtam magam és megpusziltam. Leo elkerekedett szemmel nézett rám. Én elmosolyodtam, és lazán kinyitottam az ajtót. A küszöbről még visszafordultam.
-Jó éjt, Leo! - aztán beléptem, és becsuktam magam mögött az ajtót. Nem néztem körül, csak lerogytam az első láthatólag használatlan ágyra, és rögtön elnyomott az álom.

Az első kép amit láttam, ahogy Percy és Annabeth egy sötét helyen botorkálnak véresen, izzadtan és koszosan, egy tűz folyó mellett. Annabethnek el volt törve a lába és pókháló lógott róla. Aztán változott a kép: Frank és Hazel griffekkel harcol, akik el ragadták Percyt. A következő jelenetben Leo egy láncfűrésszel vagdosott egy gyökér kupolát, miközben Piper állt és beszélt ugyan ahoz a dologhoz. Jason eközben egy óriás körül röpködött (ez a srác ilyet is tud?) és próbálta legyőzni. Aztán Reynát láttam, ahogy egy mogyoró színű pegazuson szárnyal. Utána Nicot láttam, ahogy Will karjaiba hullik. Már épp jött volna a következő szörnyű jelenet, amikor felébredtem.

-Jól aludtál? - állt felettem egy tizennégy-tizenöt éves lány.
-Nem éppen... Bocsánat, lehet udvariatlan leszek, de ki vagy?
-Artemisz, az anyád.
-A-Artemisz? Komolyan?
-Igen. Most kezdhetném azzal, hogy alig vagy a táborban egy napja, és már is szerelmes vagy, pedig én, a szűzesség istennője vagyok az anyád. De nem. Inkább azzal kezdeném, hogy büszke vagyok rád.
-Büszke? Rám? Tizenhat éves diszlexiás figyelem zavaros hiperaktív lány vagyok, aki hármasnál jobb jegyet nem ért el? Na jó, tesiből ötös vagyok, de az nem számít.
-Igen. Büszke vagyok rád. - ismételte meg az istennő. - Sajnálom, hogy eddig nem találkoztunk, de hidd el, figyeltelek.
-Hát kösz, nagyon sokat értem el vele.
-Erős és vicces vagy, nem akarsz vadásznak állni? - vonta fel a szemöldökét.
-Ööö... az mi is? - érdeklődtem.
-Egy csapat halhatatlan tini lány járja a világot és szörnyeket ölnek fiúk nélkül.
-Inkább nem, kösz.
-Te tudod. - vonta meg a vállát.
-Na jó, elkések, mit szeretnél?
-Csak szólni, hogy az ezüst nagyon jól állna neked. - Kacsintott, és a következő pillanatban eltűnt.

-Szia, hogy vagy? - köszönt nekem Leo.
-Egész jól, csak elég bajjós álmokat láttam, meg meglátogatott az anyám.
-Mi? Mi volt az anyáddal?
Elmeséltem a fiúnak az anyámmal való találkozást, de kihagytam belőle azt a megjegyzést, amit anyám tett a szerelmemmel kapcsolatban. Észre se vettem, hogy az ő asztalánál ettem meg a reggelimet.

Hello, tudom megint sok időbe telt megcsinálnom ezt a részt, de mentségemre legyen mondva 856 szavas cucc lett belőle. Remélem várjátok a karácsonyt!
Ölel, Annabeth🦉

Ui.: A következő részt Karácsonyra tartogatom. (Na jó, szent estére kész lesz)

Uui.: ha kész leszek 23. már fent lesz.