Az elfeledett hercegnő /JJK/ ✅

~ Prológus ~

Sokféle hit és meggyőződés kering a világon arról, mi történik a halál után; vajon a sötétség vár ránk, örökre elveszítjük a tudatunkat, és már soha többé nem lesz emberi formánk? Helyrehozhatjuk halálumk után a hibákat, amelyeket életünk során elkövettünk? Vagy tényleg igaz lehet, hogy reinkarnálódunk és más személyként megy tovább az élet, emlékek nélkül? De akkor hová lesznek azok az emlékek? Ez az egész sztori annyira bonyolult, érthetetlen, és sajnos senki nem tért még vissza a túlvilágról, hogy elmesélje. Legalábbis ezt hittem, amíg a saját két szememmel nem láttam.

2019. május 31. Szöul

- Nem tudom, mikor végzek, egyelőre még nem találtam semmi értékelhetőt... Biztos, hogy nem! Hagyj ezzel békén, mert Isten legyen a tanúm, hogy nem állok jót magamért! Nem vagyok mérges, csak már túlságosan fárasztó, hogy minden nap ugyanazzal próbálkozol! - morogva pakoltam vissza az elvett könyveket a polcokra, miközben legjobb barátommal vitatkoztam telefonon, mivel nem igazán akarta megérteni, hogy nekem néha a tanulás és a kutatás az első. Rettenetesen gyerekes tudott lenni olykor, a mai napig nem értettem pontosan, hogyan találtunk egymásra szó szerint a homokozóban, tizenhét évvel ezelőtt. Sajnos a viselkedése néha vetekedett egy szellemi fogyatékoséval, ami az ismerősei nagy részét kitette az oldalvonalra, jórészt ezért nem álltak vele szóba túl sokan az egyetemen, pedig - ha igazán megismernék a lelkét - nagyon szerethető és emberi személyiséggel áldotta meg a Sors.

- Ahj, de légyszi'! - nyavalygott, a háttérből pedig hallani véltem, ahogy toporzékolt hozzá, szenvedő arckifejezést vágva mellé. - Nem fog sokáig tartani, csak vetünk rá egy futó pillantást, aztán elhúzunk, mintha ott se lettünk volna! Még emlékezni sem fognak ránk, eskü'!

- Te is tudod, hogy ez nem így szokott történni! Ne hazudj, mindig nekem kell bevédenem a seggedet, amikor satu részegen bolyongsz összevissza! - förmedtem rá. - Nem akarok menni és addig amúgy sem teszem ki a lábam a könyvtárból, amíg nem találok valami érdemlegeset az év végi összesítőhöz. Fogadd el és fejezd be a hisztit!

- Mit szenvedsz rajta annyit? Csak írd le tíz oldalban, aztán hagyd a francba, úgyis ötös lesz. - javasolta. Fogalmam sincs, hogy nem bukott meg eddig. Ráférne, hátha elgondolkodik és komolyabban veszi a tanulmányait.

- Persze, mint  a csoport kilencvenkilenc százaléka veled az élen. Diplomát meg a piacon veszel és mehetsz Isten hírével. - gúnyolódtam. Nagyon szerettem és imádtam, de ilyenkor abszolút fel tudott idegesíteni, mert tisztában volt vele, hogy borzalmasan a szívemen viseltem a régészet tudományát, minden dolgozatomban száz százalékot próbáltam nyújtani, ez meg minden egyes alkalommal fogta magát, kimásolt valami baromságot a Wikipédiáról - aminek utána sem nézett alaposabban - és beadta, aztán meg neki volt a legnagyobb a szája, mikor a professzor ráfirkál egy oldal méretű elégtelent és mellékletben hozzáfűzni, hogy kevésbé ismert weboldalról plagizáljon. - Minek jöttél egyáltalán erre a szakra, ha ennyire leszarod?! Mentél volna inkább akkor dolgozni, vagy olyan egyetemre, ahol van érdeklődési köröd...

- Mert engem nem érdekel Joseon! - vágott vissza durcásan. - Engem Egyiptom érdekel, meg a múmiák, piramisok, a Szfinx...

- Ezért elhatároztad, hogy addig nem tanulsz semmit? Gratulálok, így az életben nem leszel végzős és sosem jutsz el az egyiptomi tananyagig, zsenikém! De ha nem hagysz békén, adok én neked olyan múmiát, hogy megnézheted magad! Menjél bulizni egyedül, vigyed Yoongit, mit bánom én, csak szakadj már le rólam ezzel a témával! - igyekeztem halkan osztani neki az észt, nehogy kitiltsanak a könyvtárból, de nem sok kellett, hogy nekiessek és a telefonon keresztül cincáljam apró darabjaira a legjobb barátomat. Kicsit mindig megsajnáltam, mert Yoongi egyébként sosem akart elmenni vele bulizni és ő is próbálta rávenni Taet, hogy tartson mértéket az állandó éjszakai kimaradásaival kapcsolatban, sikertelenül.

Yoongi nem melleslegTaehyung párja és azóta együtt élnek ők ketten, mióta a fiatalabbat kihajították otthonról, mert meleg és képtelenek voltak ezzel a ténnyel együtt élni. Yoongi persze lelkiismeretesen támogatja őt az egyetemi tanulmányaiban, és mivel egy számtech' zseni, bőven volt is neki miből. Arról még csak sejtésem sincs, hogy bírja egy olyan mogorva ember elviselni ezt a bolondot mint ő, de szerencsére nem én lakom vele és tulajdonképpen tökéletes párost alkotnak együtt. Mondhatni irigylésre méltót.

- Jó! De tudd meg, Choi Haesoo, hogy gyűlöllek és nagyon megbántottál!

- Persze, nagyon meghat, én is szeretlek téged, holnap találkozunk. - hagytam rá és kinyomtam a telefont, nehogy még nekiálljon prédikálni, mert akkor kötöttem volna fel magam. Viszont ahogy megpróbáltam egyensúlyban tartani az utolsó néhány könyvet félkézzel, az egész a földön kötött ki, hatalmas csattanással és brutális porfelhővel, amit egy páran ronda pillantással jutalmaztak, beleértve a könyvtárosnőt, akinél már így is vékony jégen táncoltam valószínűleg. - Ez is a te hibád, barom! Kellett felcseszni, bolondulnál meg! - pufogtam halkan. Nagy nehezen felszedtem a padlóról a  régi köteteket, ám az egyikből kikandikált valami; egy megsárgult, ősrégi, foszlásnak indult cetli. Kíváncsian foglaltam helyet a legközelebbi asztalnál és kivettem a papirost, hogy jobban megvizsgálhassam. Nagyon öreg volt már, talán még egy olyan diák pakolhatta bele, aki ötven éve tanult itt, viszont az tisztán kivehető volt, hogy olyan ősi kínai karaktereket használtak, amiket a jelenben egyáltalán nem a mindennapok során; ezekkel már történészek, kurátorok foglalkoztak, hogy fent maradjanak az utókor számára. Ha jól tudom, alig néhányan képesek megérteni ezt az ősi nyelvet, hiszen a kínai nyelv maga is olyan nehéz, egy átlag ember öregkoráig tud újat tanulni belőle. Talán éppen ezért piszkálja a fantáziám.

- Ezt soha nem fogom tudni egymagam megfejteni. - húztam el a számat csalódottan, pedig meg voltam róla győződve, hogy valami érdekesre bukkantam. Rápillantottam a könyv borítójára, hogy legalább tudjam, milyen témában írhatták, de sajnos egyáltalán nem azt a történelmi korszakot jelölte, ami nekem kellett; - A Silla királyság története. Francba, ez utolsó éves anyag. - sóhajtottam egyet és újra ránéztem a cetlire. Aztán még egyszer. Homlokomat ráncolva elővettem a táskámból a nagyítót, amit még gólyaként szereztem be és az apróbetűs lábjegyzet fölé tartottam.

A könyv hiányos. Heeyeon hercegnő sírja Seorabolban van.

Mégis kivettem a könyvet.