Hamisított Szerelem /Befejezett/

Egy igazán jó reggel

A forró vízben ülve, Todoroki ölelő karjai közt szép lassan elálmosodtam. Próbáltam nyitva tartani fáradt szemeimet, de sikertelen, így hamarosan nyugodt szuszogasba kezdtem.

Mikor legközelebb felébredtem, valami fura helyen voltam. Teljesen sötét volt, így az időérzékem is cserben hagyott. A rajtam lévő ruha anyaga sem volt ismerős.

- Hol a francban vagyok?!- ültem fel az ágyon pánikolva, de ez nem volt a legjobb ötlet, ugyanis a hirtelen mozdulattól megszédülve hanyatlottam is vissza a fekhelyre rögtön.

Az előbbiből okulva óvatosan tapogattam ki magam körül a területet, majd miután megtaláltam az ágy szélét, nekiálltam lemászni róla.

Vagyis ez volt a tervem, ha nem esek csapdába két izmos kar között.

- Magamhoz foglak láncolni, hogy soha többet ne mehess sehova nélkülem- morogta Todoroki, nyűgösen ölelgetve engem.

- Való igaz, mindig ugyanaz történik. Én menekülök, ő elkap, végül pedig valamilyen arcpirító helyzetben kötünk ki. Ráadasul egyszer tuti feladja a szívem, ha folyton hátulról fogdos össze, tök váratlanul- elmélkedtem okosan.

- Álmos vagyok, aludjunk!- kérte.

- Nem lehet. Nekem dolgoznom kell. Egyáltalán, mennyi az idő?- beszéltem hozzá békítőn.

- Te nekem dolgozol, és ha azt mondom, hogy nem kell, akkor nem kell!- válaszolta, nekem pedig kezdett olyan érzésem lenni, mintha egy gyerekkel beszélgetnék.

Fészkelődni kezdtem, lassan vele szembe fordulva. Miután már hozzászokott a szemem a homályhoz, pontosan ki tudtam venni kócos hajkoronáját, és a hozzá tartozó durcás arcát. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak.

Úgy tűnt, mintha visszaaludt volna, ezért kiszabadítottam az egyik kezem a szorításából, és ujjaimat lágyan a hajába vezettem.

Teljesen elbűvölve piszkáltam hihetetlenül puha tincseit, és éreztem, hogy vigyorra húzódik a szám.

- Mit csinálsz?

- IIIIIIIIIII- adtam ki valamilyen riadt egérsikításra emlékeztető hangot, majd egy hirtelen mozdulat következtében rögtön a padlón találtam magam. Még szerencse, hogy az ágy alig néhány centivel tér el magasságban a talajtól.

- Nagyon megijesztettél!- kapartam össze magam a földről, méltatlankodva.

- Bocsánat- kért elnézést, én pedig megdöbbenve hallottam, hogy alig bírja visszafogni a röhögést.

Csodálkozástól kerekre nyitott szemekkel meredtem az arcára, belőle pedig kirobbant a nevetés.

Kezét a homlokának támasztva vidult rajtam, magához képest túl harsányan. Ennél édesebben senki sem képes nevetni, erre megesküszöm.

Jókedve engem is kuncogásra késztetett, és szerencsételnségemre alig bírtam abbahagyni. Rázkódó vállal kezdtem röhögésbe én is, de hogy min, azt nem tudtam volna megmondani.

Mikor felnéztem, végre abbahagyva a bugyuta vihogást, engem nézett, méghozzá édesen mosolyogva közben.

- Gyere ide, Miyako- kérte lágyan.

Odamásztam mellé, ő pedig egy boldog csókban részesített, melegséggel töltve el bensőmet.

- Hány óra lehet?- kérdeztem, miután elváltunk. Válaszképp felmordult.

- Kicsit elvonatkoztathatnál a munkától- sóhajtott, de azért felállt, az ablakhoz sétált, és elhúzta a függönyt. A szobába ömlő rengeteg fényből ítélve nem volt épp korán.

Elhúztam a számat, de még mielőtt pampogni kezdhettem volna, tekintetem Todoroki fedetlen mellkasára siklott. Ugyanis a férfi egy szál boxerban feszített előttem.

- Te mindig így alszol?- kerekedett el a szemem, de persze képtelen voltam másfelé nézni.

- Persze. Miért?- fordult felém teljesen, én pedig már attól féltem, hogy mindjárt elcsöppen a nyálam- Csak nem tetszik valami?- vigyorgott rám önelégültem.

- Nem! Vagyis de! Mindegy- tapasztottam tenyeremet bűnös szemeimre, ekkor pedig eszembe jutott, hogy fogalmam sincs, hogy mi az a bő cucc rajtam.

Egy hosszú, fehér ing volt. Todoroki inge. Éreztem rajta az illatát.

- Te... ezt miért adtad rám?

- Gondoltam, jól állna. És igazam lett.

Belepirultam a bókjába. Annyira jólesett, hogy végre foglalkozik velem valaki.

- Megtarthatod, ha neked is tetszik- mondta kedvesen.

- Tényleg? Köszönöm!- ugrottam a nyakába mosolyogva.

Olyan jó volt, hogy megölelhetem anélkül, hogy undorodva nézne rám, vagy ellökne magától. Sőt, viszonozta gesztusaimat, végtelenül boldoggá téve ezzel engem.