Már majdnem elbóbiskoltam, amikor rájöttem, hogy fogalmam sincs, mikor jön vissza. Ebéd nélkül pedig nem várhatom.
Kitáncoltam a konyhába, és egy japán népdal dúdolása közben nekiálltam soba-t készíteni. Hidegen, mivel tudom, hogy az a kedvence.
- Remélem értékeli majd- gondoltam, de kivételesen nem szorongva. Hiszen a tegnapi akcióm sikerrel járt. Így pedig menthetetlenül belém fog szeretni!
Sokáig nem jött. Délutánig voltam egyedül, és már ketdtem unatkozni, mikor meghallottam kocsija közeledését.
Verdeső szívvel várakoztam az ajtóban, de mikor megláttam, hogy nem egyedül jött, kicsit alábbhagyott lelkesedésem.
Egy kócos, zöld hajkoronájú fiú kászálódott ki az anyósülésről. Akarom mondani férfi.
Pontosan: Deku volt az. Todoroki régi barátja.
Mióta legutoljára láttam, sokat változott akkor jóval ,,gyerekesebbnek" nézett ki, most viszont már látszódott, hogy nem egy beszari kiskorú.
Beszélgetve közeledtek a ház felé, én pedig szélesre tártam az ajtót. Midoriya valószínűleg észre sem vett volna, ha Todoroki nem köszönt rögtön, belépésük után.
- Szia, Miyako.
Meglepetten makogtam én is egy köszönést. Nem számítottam arra, hogy ő üdvözöl elsőként.
- Jé-é, nem is láttalak- fordult felém kerek szemekkel Deku- ne haragudj. Todoroki, nem is mondtad, hogy van barátnőd!
Shoto megdermedt egy pillanatra, nekem pedig egy hatalmas vörös paradicsommá változott az arcom.
- IDIÓTA- kiáltottam volna rá legszívesebben, de türtőztettem magam.
- É-én csak itt dolgozom. Nem vagyok a barátnője-makogtam elfordítva fejem.
- De itt laksz... nem?
- Ez hogy a francba jött rá ilyen gyorsan?!- sikítottam mentálisan, és alig bírtam visszafogni magam, hogy ne tépjem le a fejét.
- Igen, én is itt lakom- erőltettem nyugodtságot magamra, majd bezártam az ajtót- készítettem soba-t. Hidegen- fordultam meg végül mosolyogva, inkább figyelmen kívül hagyva Deku gyanakodó arckifejezését.
Todoroki bólintva köszönte meg, én pedig elszaladtam még egy terítékért a zöld hajúnak.
Gondoltam, magukra hagyom őket, hiszen nem akartam alkalmatlankodni, de mikor a szobám felé indultam, Shoto elkapta a csuklóm.
- Mi lenne, ha te is velünk ennél?- kérdezte halálosan komolyan. Bár én nem vehettem úgy, hogy van más lehetőségem.
- J-jó- motyogtam, felébredve döbbenetemből.
Az asztalnál már csak egy hely volt, én pedig átkoztam is emiatt a balszerencsémet: pont a két férfival szemben kellett ülnöm, így pedig teljes rálátást nyerhettek minden rezdülésemre.
Szedtem magamnak is egy adag tésztát. Ezek után szinte semmilyen hang nem törte meg a csendet. Egy szót sem beszéltek, így én is hallgattam.
Már befejeztem az evést, és épp az asztal elhagyását tervezgettem, amikor megéreztem, hogy egy apró darab tészta pihen az arcomon, valószínűleg egy jókora foltot hagyva maga körül.
Kézzel semmi áron sem töröltem volna le, főleg nem a két hímnemű tekintete kereszttüzében, de arra is rájöttem, hogy magamnak elfelejtettem szalvétát hozni.
Szégyentől vörös arccal álltam fel, hogy kimehessek a konyhába, ám ekkor Midoriya is felpattant, majd egy villámgyors mozdulattal átnyúlva az asztal fölött, a saját szalvétájával törölte le rólam a soba maradékát.
- Köszönöm- mosolyodtam el zavartan, amire ő egy ragyogó vigyorral válaszolt.
A következő pillanatban Todoroki-ra esett a pillantásom, de bár ne tettem volna.
Tekintete szinte lángolt, ahogy egyszer rám, egyszer barátjára nézett. Kissé megijedve hagytam el a helyiséget, a konyhába menekülve. A hideg is kirázott attól a nézéstől.
VOUS LISEZ
Hamisított Szerelem /Befejezett/
Fanfiction,,A nevem Sasaki Miyako. És jelenleg cselédként dolgozom. Bár jobban szeretek bejárónőként gondolni magamra. Még nem töltöttem be a tizennyolcat, de már munkám van. Ezt azért nem sok korombeli mondhatja el magáról. Mégis, az én helyzetem más. Nem en...
