Bosszú és vallomás

85 6 0
                                    

Míg a tökéletes megtorlás tervén gondolkodtam, ő is befejezte az evést. Egy darabig csak néztük a másikat, majd mikor épp megszólalt volna, telefonja csörgése törte meg a csendet.

- Igen?- szólt bele a szokásos, hideg hanghordozásával.

- Milyen jó, hogy velem nem így beszél...- gondoltam hálát adva az égnek.

Kicsivel később szavaiból rájöttem, hogy a nővérével beszél. Akit nem szívesen koltatna le csak úgy... de nem is kötné az orrára a magánéletét.

Az isteni szikra hirtelen felvillant elmémben, és önkéntelenül is egy ezerwattos mosolyt villantottam Todorokira. Vagy valami hasonlót.

Kérdőn nézett rám, de én egy szó nélkül lebuktam az asztal alá. Mikor sátánian vigyorgó képemmel találta szembe magát, ahogy a lábai közül kukucskálok, eshetett le neki a dolog, mert hirtelen az életet megbánt arckifejezést mutatott nekem.

De nekem már eszemben sem volt visszatáncolni. Büntessem meg? Rendben! Garantálom, hogy jó sokáig emlékezni fog erre a pillanatra.

Kezemet határozottan alsónadrágjábal lapuló szerszámára tettem, figyelve a reakcióját. Majdnem felnyögött, de összeszedte magát.

Éreztem, ahogy keményedik, miközben tenyeremmel kínzó oda-vissza mozdulatokat tettem rajta. Láttam, ahogy megmarkolja az asztallapot.

Gyorsítottam a tempón, míg már azt éreztem, hogy mindjárt szétreped rajta a szövet. Akkor egy határozott mozdulattal lehúztam ágaskodó farkáról az anyagot, és bekaptam.

Todoroki épp gyorsan elakart köszönni testvérétől, mikor a műveletet véghezvittem, így szegény lány valószínűleg csak öccse artikulálatlan nyögését hallhatta, mielőtt az kinyomta a telefont.

Elégedetten kezdtem szopni, ő pedig végre kiereszthette a hangját. Valami mesés volt hallgatni, mennyire élvezi, amit csinálok vele.

Alighogy gyorsítottam a tempón, kezeivel görcsösen a hajamba túrt, majd a számba élvezett.

Szorgalmasan nyeldekeltem, majd végignéztem, ahogy enyhén remegve, de teljesen kielégülten dől hátra a széken.

- Ez jó volt, nem gondolod?- másztam ki az asztal alól letörölhetetlen vigyorral a képemen, majd elegánsan kinyújtóztattam tagjaim.

- Te... te kis...- nézett rám mérgesnek szánt tekintettel, még mindig az aktus hatása alatt.

- Remélem, elégedett vagy a bosszúmmal- nevettem fel kéjesen.

- Az biztos, hogy nem kerülök a szeme elé egy darabig- túrt a hajába- de ezt azért nem vártam volna tőled. Túl gonosz voltál.

Válaszolni sem volt időm, mert hirtelen az ölébe rántott. Döbbenten tátottam el a szám, amint megéreztem kemény hímtagját.

- Hogy lehet, hogy már megint...?- tátogtam az arcára meredve.

Lazán vállat vont, majd közelebb hajolva megcsókolt. Közben kezei a szoknyám alá csúszva indultak felfedezőútra, én pedig borzongva kulcsoltam át a nyakát, ösztönösen közelebb húzódva hozzá. Farka a bugyimon keresztül is teljesen a puncimnak nyomódott,  nyögést csalva ki mindkettőnkből.

Ezután hirtelen mindkét tenyere a bugyim oldalvarrására csúszott, széttépve az anyagot kétoldalt. Meglepetten sikkantottam egyet, mire tetszését kifejezve egy még forróbb csókba invitált.

Majd, hogy a tegnapi esetet elkerüljük, egyik kezével óvatosan megemelt a derekamnál fogva, a másikkal megszabadított az alsóneműmtől. Nem engedte, hogy rögtön meredező hímtagjába csússzak, amiért hálas voltam neki.

Bugyim cafatjai a padlón hevertek, ezért én is megtéptem boxerét, az enyémek mellé juttatva a darabjait. Egyáltalán nem akadályozott volna minket, de hát szemet szemért alapon ez mindegy volt.

Cselekvéseim figyelve vigyorgott, majd mindkét kezét a derekamra vezette, pénisze hegyét nyomva csak szeméremajkaimhoz.

Ismételten felnyögtem, majd ösztönösen körözni kezdtem a makkon, belőle is kéjes hangokat csalva ki.

Lassan ereszkedtem lejjebb, mindkettőnket kínozva ezzel, majd mikor éreztem, hogy kellően tág vagyok a befogadásához, rácsusszantam.

Olyat nyögtünk, hogy a ház is beleremegett, én pedig hálát adtam az égnek, hogy Todoroki antiszociális módon egy hegyre építkezett.

Lassan mozogni kezdtem, fel és le. Fokozatosam gyorsítottam, de sosem hagytam elmenni. Élveztem, hogy egy kicsit kínozhatom.

Nem bírta tovább, vágytól fűtve tépte szét az ingem, majd a melltartóm kapcsát, mindent magunk mellé dobva. Egy kész halom gyűlt már össze ruhacafatokból.

- Kegyetlen- lihegtem bosszúsan.

- Én kegyetlen? A szoknyád megmarad- cipzározta ki az említett ruhadarabot, szintén a többire dobva.

Csókba hívtam, az alsó ajkát harabdálva, miközben tovább mozogtam. Még mindig nem hagytam, hogy elmenjen. Mostmár a ruháimat is meg kellett bosszulnom.

Kínlódva nyögdécselt még alattam egy darabig, de aztán megunva, hogy én dominálok, felpattant és az asztalra fektetett, vigyázva, hogy ne koccanjon a fejem az üres tányérokhoz.

Rögtvest olyan sebességgel kezdett dugni, artikulálatlan sikoltásokat csalva ki belőlem, hogy néhany másodperc múlva egyszerre élveztünk el.

Lihegve támaszkodott az asztallapra, még mielőtt kihúzódott volna belőlem.

- Szeretlek- mondtam ki önkéntelenül, majd riadtan kaptam a szám elé a kezem, de ő csak mosolyogva elhúzta azokat és lágyan megcsókolt.

- Én is szeretlek, Miyako.

Hamisított Szerelem /Befejezett/Where stories live. Discover now