Hamisított Szerelem /Befejezett/

Az igazság

- Miyako? Mit csinálsz itt?- hallottam magam mellől Todoroki hangját, amelyben nyoma sem volt vádlásnak, vagy hidegségnek.

Villámgyorsan kezdtem letörölgetni a könnyeimet, de ekkor a férfi a csuklóimnál fogva elkapott, majd aggódó arccal fordított maga felé.

- Azért sírsz, amit Suzuki-san mondott? Ne aggódj, én neked jobban hiszek, mint neki, és ha te azt mondod, hogy nincs semmiféle titkod, akkor az minden bizonnyal úgy van- mosolyodott el végül, majd magához ölelt, és hagyta, hogy kissé talán erősen szorítsam meg.

- Suzuki-sannak mi a képessége?- törtem meg a csendet, már megnyugodva.

- Nincsen neki. Viszont nagyon jók a megérzései. Valószínűleg téged is csak megfejteni próbált- magyarázta, közben a hajammal játszadozva- tulajdonképpen ti nagyon hasonlítotok- szólt elgondolkodva.

- Miért? Mert ugyanaz a monogrammunk?- kérdeztem halkan nevetgélve.

- Nemcsak ezért. Hanem mert egyikőtöknek sincs képessége.

Eddig lezárt pillákkal pihentem Todoroki vállára hajtott fejjel, de amint szavai eljutottak a tudatomig, önkéntelenül is kipattant a szemem, döbbenten meredve Shoto-ra.

- Mi az?- vált zavarttá, látva reakciómat.

- Ezt is az apád mondta neked?- kérdeztem szinte hisztérikusan.

- Nem... ő csak azt mondta, hogy nem tud róla, hogy lenne bármilyen képességed, és miután én sem láttam soha, hogy használnád, megnyugodtam abban, hogy nincs- hadovált nem értve, hogy miért viselkedek így.

- Shoto...nekem van képességem.

Teljesen önkéntelenül szaladt ki a számon ez a mondat, ledöbbentve mindkettőnket.

- Micsoda? De... én miért nem láttalak soha használni? És miért nem beszéltél nekem róla?- dadogott- Akkor ez az a titok, amire Suzuki-san gondolt?

- Nem, nem ez az. Vagyis... nem teljesen- válaszoltam lehajtott fejjel.

- Ugye tudod, hogy most mindent el kell mondanod?- kérdezte lágyan, mintha már teljesen megnyugodott. Közben óvatosan végighúzta tenyerét a karomon, bátorító célzattal.

- Most?- riadtam meg- Én még nem állok készen erre! Nem akarom!- tiltakoztam pánikolva.

- Minél tovább vársz, annál rosszabb lesz, ezt te is tudod. Ígérem, hogy nem foglak elítélni, vagy haragudni rád, bármit is mondasz- fogadkozott, de teljesen feleslegesen. Én tudtam, hogy amit be fogok vallani neki, mindenképp megrázza.

- A képességem az, hogy manipulálni tudom mások érzelmeit, ha az már megvan bennük. Képes vagyok felerősíteni, vagy legyengíteni őket- kezdtem elgyötört hangon.

- Szerintem ez egy nagyon hasznos képesség. Nincs vele semmi baj- mosolygott rám kedvesen, nekem pedig újfent eleredtek a könnyeim.

Todoroki rögtön elkezdte ujjaival letörölgetni a sós cseppeket, de azok nem akartak elállni. Ezt én is tudtam, így csak a kezére helyezve a tenyerem jeleztem neki, hogy nem kell. Értetlenül húzta el a kezét, én pedig legszívesebben utánakaptam volna, mivel tudtam, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó érintés, amit váltunk egymással.

- Életemben összesen háromszor használtam a képességem. Először anyámon, még kiskoromban, mikor előjött. Kis idő múlva ismét, és akkor eléggé kitapasztaltam ahhoz, hogy tudjam, soha többet nem akarok vele semmit. Teljesen használhatatlan, így még azelőtt letettem arról, hogy hőssé válhassak, mielőtt kialakulhatott volna bennem az eziránti vágy- folytattam megerőltetve a hangom, hogy ne akadjon el minden egyes szónál.

- És a harmadik alkalom?

Soha nem akartam, hogy feltegye ezt a kérdést. De mikor megtette, rosszabb volt, mint ahogy elképzeltem. Mert nem gyanakvást vagy bizalmatlanságot láttam a szemeiben, hanem teljes nyugalmat, kíváncsiságot, és azt, ahogy felém is biztonságérzetet sugároz.

- Harmadiknak... sosem lett volna szabad használnom. Tudhattam volna, hogy mennyi mindent teszek tönkre vele- egyre jobban sírtam, már csak homályos foltokat látva a külvilágból.

- Miért, mégis mit tehettél, ami ennyire rossz lenne?- szólalt meg nevetős hangon, mire szárazra törölve a szemem meredtem az övébe.

- Belém szerettél. Akaratod ellenére elértem, hogy szerelmet táplálj irántam, csakis a saját érzéseim miatt. Mert vajon összejöttünk volna valaha is, ha nem teszek semmit?! Nem, soha! Ezt én is tudtam, ahogy azt is, hogy valamilyen apró szinten vonzódsz hozzám. Ezt használtam ki, felerősítettem, még azelőtt a nap előtt, mikor Midoriya idejött. És amilyen önző szemét vagyok, ha nincs az a néni, valószínűleg sosem tudod meg az igazságot!- zokogtam- Látod, milyen veszélyes tud lenni egy ilyen jelentéktelen, haszontalan képesség...

Könnyeim fátyolán keresztül láttam, ahogy Todoroki szemében ezerféle érzelem váltakozik, de nem tudtam volna megfejteni, mik azok, ha nem tudom biztosra. Csakhogy tudtam.

Keserves sírásom hangja felverte a természet csöndjét, bántó visszhangot keltve a fák közt. Majd Todoroki egyszer csak felállt.

Vártam, hogy elmegy, hogy elhord mindennek, hogy elküld, de nem történt semmi.

Aztán egyszer csak...