Hamisított Szerelem /Befejezett/

Rendhagyó program

- Teljesen megőrültél? Miért kellett csak úgy berohannod ide?- kezdett idegessé válni Todoroki.

- Hirtelen szimpatikussá vált- sziszegtem.

Sóhajtva állt fel, és ült át mellém. Lejöhetett neki, mennyire el lett cseszve a kedvem.

- Yaoyorozu miatt vagy ennyire kiakadva?- simogatta a hajam, és hagyta, hogy hozzábújjak.

Szótlanul fúrtam bele fejemet a mellkasába. Nem volt kedvem egy ilyen parasztról beszélgetni. De valami mégis fúrta az oldalam.

- Amit mondott. Hogy te meg ő...- kezdtem, de félbeszakított.

- Az régen volt. És csak azért jártam fel hozzá, hogy levezessem a stresszt, amit az apám meg a munka okozott. Az egészet ő kezdeményezte, de később meg többet akart. Azt mondta, hogy neki nem elég a testem, ha már a szívemre is áhítozik. Amikor pedig elmondtam neki, hogy én nem tudom szeretni, akkor megsértődött- mesélte, fáradtan a hajába túrva- ráadásul a közelmúltban is odatévedtem hozzá és.. történt egy-két dolog, ami miatt azt hihette, hogy minden újra a régi. De ne aggódj miatta. Ilyen soha többet nem fog előfordulni- fordított maga felé. Tekintete komolyságot tükrözött. Semmi okom nem lett volna kételkedni a szavaiban.

- Értem. Köszönöm, hogy elmondtad- mosolyogtam rá bátortalanul.

- Örülök, hogy nem haragszol- csókolt meg, én pedig viszonoztam. Romantikus jelenetünket egy halk köhögés zarta meg.

Érdeklődve néztem a nyuszinak öltözött pincérnő irányába, aki az asztalunk mellett várakozott türelmesen.

- Felvehetném a rendelésüket?- kérdezte.

- Mi igazából...- kezdte Todoroki, de én félbeszakítottam.

- Természetesen. Én egy whisky-s kólát szeretnék kerni. És te?- fordultam ártatlanul párom felé.

- Sakét. Fél decit- mondta a nőnek, közben engem méregetve szúrós tekintetével.

- Nem léphettünk volna egyszerűen le innen?- tette fel a kérdést kissé dühösen.

- Nem, mert akkor a csapos győz- válaszoltam komolyan.

- Hogy mi?

- Ha most elmegyünk, ő nyer, és örülhet magának. Ha viszont nem adom fel, es piálok egy kicsit, akkor én győzök!- ismertettem az állást.

- Miyako. Őt nem érdekli, hogy mész, vagy marasz, mert nem versenyzik veled- próbált meggyőzni, de sikertelenül.

Hamarosan kihozták az italainkat, én pedig szinte egy hajtásra megittam az egészet. Todoroki követte a példám, hatalmas szemeket meresztve üres poharamra, amiben még el sem kezdhetett olvadni a jég.

- Be akarsz rúgni?

- Azt nehezen tudnám kivitelezni- válaszoltam, miközben elhagytuk a bárt. Még vetettem egy utolsó, győzelemittas pillantást a csaposra, majd kiléptem az estébe. Kezdett sötétedni.

- Ezt hogy érted? Nem tudsz berúgni?- faggatott.

- De, be tudok, csak nehezen. Bár ez amolyan családi örökség- mosolyodtam el keserűen.

- Mesélj majd nekem a családodról, kérlek- szólt Todoroki néhány perc hallgatás után, mikor a kocsihoz értünk.

- Pedig nem valami vidám történet- viszakoztam.

- Egyezzünk meg. Ha te mesélsz nekem a családodról, és a múltadról, én is mesélek az enyémről- mondta hirtelen.

- R-rendben van- nagyon úgy tűnt, hogy ezt akarja, ezért belementem.

Beszálltunk az autóba, és elindultunk hazafelé.

- Meg sem nézed, hogy mit választottam neked?- bökött a zacskó felé, ami a két ülés között helyezkedett el.

- Dehogynem- húztam magam elé, szemrevételezve a tartalmát.

Benne volt az általan választott két felső, ezeken kívül egy farmernadrág és egy új edzőcipő.

- Nagyon nagyon köszönöm- pillantottam fel meghatódva.

- Nincs mit. Szívesen vettem volna neked még mást is, ha nem ágálnál ennyire ellene. Egyébként fogadok, higy nem nézted meg a szatyor alját- húzódott vigyorra a szája.

Rosszat sejtve húztam ki a papírdobozt, ami a titokzatos dolgot rejtette. Majd óvatosan felnyitottam a tetejét.

Az arcom bíborvörössé vált, és még egy kínlódó nyikkanás is kicsúszott a számon, meglátva a doboz tartalmát, Todorokiból pedig kitört a nevetés.

Egy apró, fekete, és szinte átlátszóan vékony csipkés alsóneműt tarthattam kezeim között.