Sötét Vihar - Egy második esély-

Tizennegyedik rész

Szóval már egy jó ideje bent voltam Viharral a karámban, mire felbátorodott, s magától odasétált hozzám. Megszagolta a kezem, aztán engedelmesen hagyta, hogy végig simíthassam ujjaimmal íves, izmos nyakát. Megfordultam, elkezdtem előtte sétálni. Örömmel hallottam magam mögött lomha lépéseinek hangját, s mikor megálltam, ő is így tett. Nem mozdult előrébb, de túl hátul sem maradt, a sarkamra sem  lépett. 

- Ez az. Ügyes vagy. - vakarásztam sörényét. 

* * *

Telt-múlt az idő, s minden napot a földről kezdtünk. Hosszas köröket róva megértettem a fekete lóval, hogy mit jelent a tisztelet és a bizalom, anélkül, hogy bármelyikünk is bántotta vagy megijesztette volna a másikat. Már-már néha napján beugrott vágtába, amikor igazán játékos kedve lett, de leginkább csak gyors léptekkel ügetett.   

Egyik reggel egy kicsit később tudtam a farmra érni, így nem tudtuk megejteni a szokásos "karámban üdvözlős-barátkozósdit" Viharral. Igyekeztem ahogy tudtam, de a városban egy rendezvény miatt elég nagy lett a forgalom, így a tömegközlekedés is lelassult. 

Végül sikerült átverekednem magam a buszok és autók benzinjének bűzén, illetve a sok hangos zajon amik a várost és annak környezetét jellemzik. Mire az istállóhoz értem, már a lovak ki voltak engedve a legelőre, tehát már megtörtént az etetés. 

Végignéztem a zöld, füves, hatalmas karámon, és egy fekete ló baktatott vidáman. 

- Ő olyan mint Vihar.- gondoltam, aztán rájöttem. Tényleg ő volt az! Ott ügetett és nyargalászott a többi ló között. Néha meg-megállt eszegetni, legelészni, de csak járkált ahogy tudott. Odasétáltam a kerítéshez, s ő is odajött amint meglátott. Gyengéden végig simítottam az orrán, majd a kellemes meglepetésből visszazökkenve mentem a dolgomra. 

Gyorsan váltották egymást  az éjjelek és a nappalok, s így persze a hetek is. Gyakran képzelődtem arról, hogy Sötét Vihar hátán ülök, miközben ő vágtat velem mint a szél, én belekapaszkodom fekete sörényébe, s csak ilyen könnyedén elrepül minden gondom. 

 - Renée. Renée! Hallod amit mondok? - rángatott ki az ábrándomból Linda. Egy mérges sóhajjal félretolta füle mögé a szemébe lógó szőke tincseit, majd folytatta a nyergek alapos törölgetését. 

- Hm..? Bocsánat... - válaszoltam kissé megszeppenve, miután feleszméltem. - Egy kicsit elbambultam. - tettem hozzá. 

- Linda, az a nyereg már olyan tiszta lesz, hogy már a csillogásától is megijed az a szegény ló amelyik legközelebb viselni fogja. - jegyezte meg Dave, mire én elmosolyodtam. 

- Jól van na, szeretem ha szép, tiszták a cuccok. - felelte a szőke lány, majd lassan elpakolta a holmijait.  

Miután mindenki mindent visszatett a helyére, a lovak nyugodtan ettek a bokszaikban, és mikor már úgy tűnt, hogy mindenki hazament, én nekem ismét egy "őrült" ötletem támadt. Egyenes Viharhoz mentem, aki csak halk "röhögéssel" köszöntött, közben javában szénát rágcsált. Kinyitottam az állása ajtaját, bementem hozzá, s a kötőfékétől fogva kivezettem a bokszából. Becsatoltam a vezetőszárat az egyik, majd a másik ajtóhoz is, így két irányból volt kikötve. 

- Mit szólnál egy nagy takarításhoz?- fogtam egy kefét, s már indultam is hozzá. Finoman végig vakarásztam vele a testét, lepucoltam a port, s még a sörényét is szépen kifésülgettem. Ő nyugodtan álldogált, persze azért mert ehetett is közben. Mikor végeztem a tisztítással, szembe álltam vele, és a fejét simogatva beszéltem hozzá. 

- Mi lenne ha valami újat próbálnánk? Például felvehetnéd azt a szép ugrónyerget amit Linda olyan gondosan megpucolgatott. Szerintem pont jó is lenne rád. - néztem gyönyörű szemébe, s ő csak némán álldogált velem szemben. A meleg orrából áradó kellemes levegő mindig a karjaimra fújódott ki minden alkalommal, valahányszor csak levegőt vett. 

Alig fél órával később már a fedeles karámban voltunk, csak mi ketten. Vihar felnyergelve ügetett kíváncsian körülöttem, én pedig nyugodtan fogtam a futószárat.