2. Fejezet

31 2 0
                                    

A téli szünet elteltével vissza mentem az iskolámba. Egy darabig még nem táncolhattam. Mikor elmondtam a barátaimnak, hogy mi történt, egyszerre sajnáltak és irigyeltek. Sajnos Bakugou még nem hívott fel, pedig minden nap vártam a hívását.

Egy nap fáradtan jöttem haza az iskolából. Épp, hogy beléptem az ajtón, megcsörrent a telefonom. Kapkodva szedtem elő a táskámból. Ismeretlen hívó. A szívem hevesen vert, ahogy válaszoltam a hívásra. Reméltem, hogy Bakugou hív. Az ismerős mély hangtól nagyot dobbant a szívem.

- Sajnálom, hogy eddig nem hívtalak, de nem úgy alakult a szünetem, ahogy terveztem.

- Semmi baj, remélem minden rendben van veled. . Amúgy meg mi történt?

- Még nem mondtam neked, de a U.A. Hősképzőbe járok. Miután találkoztunk, kiderült, hogy vissza kell mennem az iskolába, hogy besegítsek egy Hősügynökségbe.

Döbbenten hallgattam Bakugout. Erre igazán nem számítottam. Ez a fiú egyszer hős lesz! Egyben büszkeséget és aggodalmat éreztem. Bakugou nem egy olyan fiú akiket eddig ismertem.

- Most viszont éppen ráérek, remélem te is. Elmehetnénk kávézni. A karod már meggyógyult?

- Igen, hálistennek már rendbe jött, ezen a héten már elkezdhettem újra táncolni.

- Ennek örülök. Elmegyek érted, fél óra múlva ott vagyok.

Őrülten készülődni kezdtem. Ez a fél óra hirtelen nagyon kevésnek tűnt. A fáradtságom már végleg eltűnt. Nem akartam túlöltözni, de szerettem volna jól kinézni. Végül sikerült rendbe szednem magam. Bakugou nagyon pontosan érkezett. A szüleim szerencsére nem voltak otthon, mert nem engedtek volna el egy számukra ismeretlen fiúval. Mikor kinyitottam az ajtót, elsápadtam. Bakugou arcán sérülések voltak. Valamiért biztos voltam benne, hogy a teste is tele van sérülésekkel.

- Úristen, jól vagy?! - Kiáltottam föl.

Bakugou elmosolyodott.

- Ezek semmik, csak karcolások. Látnád, hogy mit műveltem a gonosztevőkkel!

- Miért, mit műveltél velük?

- A pokolba robbantottam őket!!

- Oh. . Robbantás a képességed?

- Igen. - erre szikrák jöttek ki a tenyeréből.

Nem is gondoltam, hogy ennyire menő a fiú, aki tetszik nekem.
A kávézóban szerencsére nem voltak sokan, így nyugodtan beszélgethettünk. Végre jobban megismerhettük egymást. Elmondta, hogy mindig hős akart lenni, hogy milyen kemény az iskola, hogy nincs túl sok barátja, de nem is akar sok barátot. Én is meséltem magamról, kicsit félve mondtam el Bakugou-nak, hogy nincs képességem. A fiú megdöbbenve nézett rám, majd megfogta a kezemet és azt mondta:

- Nem számít, nem a képességed tetszett meg nekem. Hanem te magad.

Ettől, bár nem akartam, elsírtam magam. Bakugou mellém ült és átölelte a vállamat. Nem is kellett semmit mondania, ez minden szónál többet ért. A következő alkalommal bemutattam a szüleimnek Bakugout, akiknek szerencsére szimpatikus volt. Igaz, aggódtak amiatt, hogy hősképzős és komolyan megsérülhet.

~ ° ~ ° ~ ° ~

Gyönyörű tavaszi nap volt, mikor úgy volt, hogy eljön értem Bakugou az iskola elé, de nem jött, és a telefonját se vette föl. Rossz érzés fogott el, ezért felhívtam a vöröske barátját, Kirishimát. Ő először nem akart mondani semmit, de addig kérleltem, míg elmondta, hogy Bakugou kórházban van, mert nagyon megsérült egy gonosszal vívott harc során. Kiszedtem Kiriből, hogy melyik kórházban ápolják és oda rohantam. Nem mehettem be a szobába, csak egy üvegfalon keresztül nézhettem az eszméletlen, kötésekkel borított sápadt Bakugout. Sírva fakadtam, és éreztem, hogy valaki átkarolja a vállam. A könnyeimen át láttam, hogy Bakugou anyja ál mellettem.

- Ne aggódj, kicsi [N], Katsuki meg fog gyógyulni. Ő sosem adja föl.

Ez valahogy megnyugtatott.
Minden nap bent voltam Katsukinál. Szerencsére tényleg hamar jobban lett, így már bemehettem hozzá. A mellkasát még mindig kötés borította, és sápadtabb volt a szokásosnál, de a mosolya a régi volt. A kórházban csókolt meg először, így a rossz emlékű hely már sokkal barátságosabbnak tűnt.

Yayımlanan bölümlerin sonuna geldiniz.

⏰ Son güncelleme: Feb 08, 2022 ⏰

Yeni bölümlerden haberdar olmak için bu hikayeyi Kütüphanenize ekleyin!

° Beteljesült Kívánság ° - (Bakugou Katsuki X Olvasó)Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin