Elraboltad a szívem! Taehyung ff. Befejezett

2. Fejezet

Hyori POV

Suli. Mind tudjuk hogy telik. Bár, erről többféle vélemény is lehet. Vannak, akik azért szeretnek ide járni, amiért vág az eszük, könnyen megértik a tananyagokat, így szórakozásként kezelik. Vannak, akik csak a barátok miatt élvezik az itt töltött időt, együtt lógnak és fütyülnek rá a dogákra. Viszont negatív oldala is van ennek ez egésznek, mint minden másnak is. Vannak olyanok, akik rettegve járnak be, amiért hiába ülnek napokig a füzet felett, akkor sem értik meg mi is van oda írva vagy egyáltalán milyen nyelven. Illetve az olyanok, akik magukba zárkózottak, nincsenek barátaik, nehezen nyílnak meg, mégis a távolból irigy szemekkel figyelik mások baráti társaságát. Én szerencsére nem a negatív kategóriába tartozom, ugyanis mindig is szerettem tanulni, barátaim pedig szerencsére vannak. Ma röpdogit írtunk angol nyelvből, a kémiás rosszkedvű volt, így feleltetett hogy mások napját is elrontsa, illetve elég sok tanár valamiért nyűgös kedvében volt. Ilyen nap ez! Szerencsére az utolsó óráról is kicsengettek. Felsóhajtva egy nagyot kezdtem el pakolni az isi tatyómba, majd a vállamra téve szerettem volna elhagyni az osztályt, viszont egy ismerős hang utánam szólt.

- Hé Hyori! Nincs kedved eljönni karaoke bárba? Jisoo is jön!- Biccentett a lány felé Jennie, aki izgatottan ugrándozott.

- Ami azt illeti, most nem tudok! Pszichiáterhez megyek, utána meglátogatom a temetőt.- Vázoltam fel a mai programomat, mire a két lány megértően bólogatni kezdtek.

- Akkor majd máskor. Sok sikert!- Ölelt át Jennie, amit viszonoztam is.

- Köszi! Na de sietek! Holnap tali csajok!- Integettem mosollyal az arcomon, miközben hátráltam.

- Szia Hyori!- Köszöntöttek kórusban.

Az osztályból kilépve siettem a lépcső felé, ahol lekocogtam, majd a suliból is kiléptem. Sietni akartam, ugyanis egyedül szerettem volna menni. Hogy miért mondom ezt? Mióta megtörtént ez az elrablós téma, Jungkook még az illemhelyre sem enged egyedül. Mindenhová elkísér és ez bosszant. Tudom hogy félt, de szeretnék egy kis magányt. Nagyokat lépve szedtem a lábaimat, mire egy bejövő hívás zavart meg. Az említett fiú neve villogott a képernyőn.

- Basszus Jungkook!- Káromkodtam, majd egy üzenetet hagytam neki.

Min Hyori: Pszichiáternél vagyok, ne zavarj!

Jeon Jungkook: Miért nem vártál meg?

Min Hyori: Előbb elengedett a tanár szóval siettem.

Jeon Jungkook: Máskor várj meg! Megyek eléd.

Min Hyori: Nem kell! Tudok vigyázni magamra! Ne aggódj annyit!

Jeon Jungkook: Hyori! Kezded kihúzni a gyufát!

Még én vagyok a rossz! Mi vagyok? Öt éves kislány akinek a kezét kell fogni a zebra előtt? Idegesen kikapcsoltam a telefonomat, majd a zsebembe csúsztattam. Tudom, hogy nem szép ignorálni valakit, de aki sok az sok. Pár perc gyaloglás után megérkeztem a kórházba. Betértem az adott folyosóra, mire oda is értem a rendelőbe. Türelmesen vártam ülve az ajtó nyílására. Ennek is eljött az ideje.

- Köszönöm doktornő! Viszontlátásra!- Hálálkodott a távozó hölgy, majd tárva hagyta az ajtót.

- Következő!- Kiáltotta, mire felállva bementem magam mögött becsukva az ajtót.

- Jó napot doktornő!- Hajoltam meg illedelmesen.

- Áh! Szia Hyori! Foglalj helyet!- Csillant fel a szeme, mikor meglátott.- Hogy érzed magad?