Venom társa ✔️[EDDIE BROCK]

7.fejezet

༆New York༆

ＬＩＬＩＴＨ ＷＩＬＬＩＡＭＳ

Csak ugráltunk az épületek között amikor lassan kezdett lemenni a nap. Mikor megkértem Raven-t, hogy menjünk fel egy magas épületre azonnal eleget téve a kérésemnek emberi formámba ültem az épület tetején.

Tisztán emlékszem a napra amikor tizekilenc évesen zokogva ültem az ágyamon, miután megtudtam, hogy az anyám meghalt. Apa előtt viszont sosem sírtam. Úgy voltam vele, hogy ha nem is magam miatt, de miatta erősnek kell lennem. Erősnek akkor is ha tudom, hogy soha többet nem fogom látni az anyukám, a meleg mosolyát ami mindig meggyőzött arról, hogy bármire képes vagyok. A hangját ahogy mondja nekem és apának, hogy nagyon szeret minket. Az érintését ami mindig megnyugtatott.

Ő volt az én hősöm, a példaképem. Ő is orvos volt, szóval mindig büszkén húztam ki magam ha egy kollégám azt kérdezte, hogy: Esetleg rokona vagy Melissa Williams-nek? Én pedig csak elmosolyodtam, majd bólintottam. Igen, ő volt az édesanyám...

A következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy a telefonon keresem azt a számot amit már legalább öt hónapja hívtam utoljára egy másik mobilról és számról. Lassan rányomtam a hívás gombra majd vártam, hogy a hívás elinduljon.

—- Igen, tessék, itt Benjamin Williams. — hallottam az apám hangját mire a szemeimbe könnyek szöktek. — Haló? Segíthetek? — kérdezte, majd egy reccsenést hallottam, ami azt jelentette valahova hirtelen huppant le. — Lányom...? — suttogta, mire a kezem a számra szorítottam, majd a telefont elemelve a fülemtől nagy levegőt vettem.

— Szia apa... — suttogtam mire egy hatalmas sóhaj volt a válasz.

— Gracie, hál'istennek. Jól vagy? Nincs semmi bajod? — kérdezett aggodalmasan. -Matthew, gyere ide te vén szamár! Hallod? Vonszold ide magad a haldokló lábaidon, te mamlasz! — kiabált hangosan a bácsikámnak, mire elnevettem magam. — Ho-hogy is kell a kamerát bekapcsolni? — kérdezte értetlenül.

— Mit ordibálsz Ben, nem jó a füled? — hallottam meg Matthew bácsikám szintén kiabáló hangját. — Már megint mit zokogsz? Nem is kell semmit sem csinálnod, te öregember. Miért zokogsz? — kérdezte értetlenül.

— Be tudod kapcsolni a kamerát vagy nem? — kérdezte apa gorombán. Nem szerette ha a lelki állapota miatt megkérdőjelezik...

— Add ide, te gyökér. - mondta Matthew bácsi mire elvettem a telefonom a fülemtől és vártam, hogy be fogják-e tudni kapcsolni a kamerát.

— Itt vagyunk. — mondta apa, mire én is bekapcsoltam a kamerám és elmosolyodtam. Hirtelen Matthew bácsi kikapta apa kezéből a telefont, majd egészen a képernyő elé hajolt, hogy megnézhessen.

— Te Ben, ez a fruska hasonlít Gracie-re. — mondta és az apám felé fordult.

— Mert az a NŐ ott, Gracie. — simította meg a tarkóját apa mire a bácsikám visszakapta a telefon felé a fejét.

— Azt a mindenit csillagom. Hát milyen gyönyörű lettél! Hol vagy? Jól vagy? Mi történt? Mikor látogatsz már meg minket? Mikor mentesz meg ettől az örülttől?- bombázott a kérdéseivel, mire apa tarkón vágta majd elvette a telefont.

— Öhm, visszajöttem New York-ba. — mondtam, mire apa szeme felcsillant. — Van pár fontos dolgom, amit el kell intéznem de amint megoldottam mindent, elmegyek hozzátok, okés? — kérdeztem, mire bólintottak.

— Hogyhogy visszajöttél? — kérdezte Matthew bácsi.

— Munka. — válaszoltam tömören, majd elmosolyodtam. — Minden rendben van, és minden rendben lesz. Megoldok mindent amit kell. — bólintottam, mire apa sóhajtott.

— Csak vigyázz magadra kincsem, rendben? — kérdezte, mire bólintottam.

Még beszéltünk egy keveset, majd amikor kezdett sötétedni elköszöntem tőlük és munkára láttam.

— Raven, tudom, hogy nem akarsz de el kell mennünk az Alapítványhoz. — mondtam, mire egy morgás volt a válasz. Sejtettem...

— Nem megyünk oda egyedül! — válaszolt, mire a szemöldököm ráncoltam.

— Dehogynem! Most pedig indulhatunk? — kérdeztem, de nem tudtam megmozdulni.

— Nem megyünk oda egyedül! — ismételte meg magát Raven, mire megforgattam a szemem.

— Nem harcolni akarok menni. Körül akarok nézni, és veled észrevétlenül megtehetem ezt. — mondtam, mire egy ideig csönd volt, majd éreztem, ahogy már nem emberként állok a tetőn.