Venom társa ✔️[EDDIE BROCK]

1.fejezet

NAPJAINKBAN:

༆Kuba༆

ＬＩＬＩＴＨ ＷＩＬＬＩＡＭＳ

— Éhes vagyok... — szólalt meg Raven, mire megforgattam a szemem.

— Várj még egy kicsit... — mondtam, miközben a Jeep-emet vezettem.

— Valami nem stimmel, Gracie. — morogott továbbra is a hű társam, mire a szemöldököm ráncolva toltam feljebb a napszemüvegem.

— Miről beszélsz, Raven? — kérdeztem és körbenéztem, majd a visszapillantóban megláttam egy motorost aki egy ideje követ.

— Ismerős... — morgott Raven.

— Miről beszélsz, Raven? — ismételtem meg az előző kérdésem, majd lassan leparkoltam az ismerős kis étterem előtt.

— Még nem vagyok biztos benne. De menjünk, kezdek egyre éhesebb lenni. Pablo bácsikád biztos csinál nekünk valami finomat. — mondta, mire szemetforgatva szálltam ki a kocsiból.

Pablo bácsi nem volt a vérszerinti rokonom, de amikor évekkel ezelőtt idejöttem Kubába rengeteget segített. Nála dolgoztam mivel jobb dolgom úgysem volt, pedig anyagilag nem szorultam rá arra, hogy munkába álljak.

Véletlenszerűen tudta meg, hogy mi van bennem. Vagyis inkább ki. Nem ítélt el és azóta segít nekem és Ravennek. Egy boltnak nem nehéz feltűnés nélkül olyan árukat venni, mint nyers húsok vagy más részei egy állatnak. Nem verem nagy dobra, hogy itt vagyok. Még apám se tudja, hogy pontosan hol vagyok, csak azt, hogy biztonságban valahol a nagyvilágban és ez így van jól.

— Csillagom, Raven... — mosolygott Pablo bácsi. — Sajnos a szállítmány csak negyed óra múlva jön, úgyhogy most Gracie eszik előbb. — mondta, mire Raven felmordult.

— De én most vagyok éhes! — morogta, mire Pablo bácsi együttérzően nézett rám.

— Dupla adagot kapsz, ha kibírod ezt az időt. — kacsintott, mire éreztem, hogy bólintok egyet. Vagyis Raven bólintott helyettem.

Gyorsan még elmondtam, hogy a szokásos rendelésem kérem mint mindig. Másnak unalmas lehetne, de nekem nem. Nem tudom megunni. Egy ideje ülhettem ott a két szeméyes asztalnál amikor valaki kihúzta a velem szemben lévő széket, mire én felkaptam a fejem és azonnal összeráncolt szemöldökkel néztem az illetőre.

A férfi a harmincas éveiben járhat, szőkés-barnás hajjal és borostával, közben egy bőrdzsekivel ami miatt úgy néztem mint valami ufóra. Ki hord bőrdzsekit Kubában? Mert az itteniek nem, szóval ő nem idevalósi...

— Segíthetek? — húztam fel a szemöldököm, miközben arra próbáltam koncentrálni, hogy halljak bármit is a külvilágból Raven morgásán kívűl.

— Öhm, igen. Öh... Na szóval. Ön Dr. Williams? — kérdezte, mire az öklöm összeszorítottam. Drake nem találhatott meg...

— Ki keresi őt? — kérdeztem, mire a férfi idegesen közelebb hajolt.

— Eddie vagyok. Eddie Brock és Dr. Williams segítségére lenne szükségem. — mondta idegesen, mire a szám autómatikusan nyílt.

— Még egy centit közelebb hajol, annál mélyebbre nyomom a kezébe a villámat. — csattantam fel, majd gyorsan összepréseltem a szám a férfi, vagyis Eddie pedig meglepődve nézett rám.

— Venom... — hallottam meg Raven hangját de én csak értetlenül néztem.

— Raven...? — bukott ki a férfiből, mire azonnal körülnéztem, majd ahogy megláttam, hogy csak a szokásos emberek ülnek a boltban azonnal kitoltam a székem és a két villát az asztalról a két kezébe szúrtam.

— Drake-nek dolgozik? — sziszegtem.

— Mi? Dehogyis. Drake-nek? Maga bolond? Mindenemtől megfosztott amim valaha is volt. — fakadt ki a pasas. — Blogger voltam elég sikeres, de egy interjún olyan kérdéseket tettem fel aki miatt kirúgtak, elvesztettem a menyasszonyom, a lakásom, még azt a hülye macskát is, most pedig valami belém mászott. — magyarázott, majd lenézett a vérző kezeire amiből még mindig kiállt a két villa. — Kiszedné ezt kérem? Kezd egy kicsit fájni... — motyogta, mire megfogtam a villákat és egyszerűen kirántottam a kezéből, mire a sebe szinte azonnal begyógyult.

— Mióta? — böktem a kezére és adtam egy szalvétát neki.

— Két hete. — adta meg a tömör választ.

— Hány embert ölt meg? — kérdeztem.

— Nem egészen tudom... Egy idő után elfelejtettem számolni. — húzta el a száját.

— Az eleje húzós, de ha belejön minden rendben lesz. — mondtam, majd a kezemet nyújtottam neki. — Lilith Grace Williams, és már nem vagyok doktor. — mosolyogtam rá, majd kiléptem az asztal mögül és a pult felé pillantottam. — Adjon öt percet. Bizonyára okkal jött ide, úgyhogy ezután hozzám megyünk, mert nem szeretném ha minden kitudódna. — mondtam, mire bólintott egyet.