FINISHED STORY!
"-Jimin, én is megbántam valamit, amiért minden nap megszakad a szívem.
Jimin rám emelte a tekintetét, és fennebb ült, hogy jobban a szemembe tudjon nézni.
-Mi az? Te is megbántad a csókot igaz?-kérdezte szomorún
-Nem Jimin-shi. Én a...
Itt állunk a korház melletti kikötőben, én pedig csak a tengert bámulom. Becsukom a szemeim, és élvezem a sós levegőt.
-Szerelmem,mit mondott a doki?-kérdezett ismét Kook
-Te...komolyan tőlem akartál gyereket? -könnyeztem be, majd felé fordultam. Persze hogy az érzékenységem is előtör.
-Persze szívem, de ha nem lesz, az sem baj, majd ha nagyon akarunk, akkor örökbe is fogadhatunk egy kisbabát.-féloldalasan átkarolt, én pedig vállára hajtottam a fejem, úgy folydogáltak tovább a könnyeim.
-Kislányt vagy kisfiút?
-Nekem mindegy, csak egészséges legyen. Te?
-Ugyan az mint neked. Csak legyen egészséges, az a lényeg.
-Sajnálom, hogy elültettem a magot az agyadba, miszerint terhes vagy.-oh, ha tudnád hogy nem az agyamba ültetted el azt a magot.
Elővettem a farzsebemből az ultrahang képeket, amiket a doki adott, majd megfogtam az egyik kezét, és beletettem.
Értetlenül nézett rám, és el kezdte vizsgálni a képet. Gondolom soha nem látott még ilyent, így kell egy kis idő neki, míg rájön, mit is rejt az az aprócska kép.
Könnyeim megsokszorozódtak, és megállíthatatlanul csorogtak le arcomon, majd lepottyantak államról.
-Ez......az amire gondolok?-nézett a szemembe meghatva, majd le a hasamra.-Mégis a babánkat várod?-érzékenyült el.
-Igen......- inkább bólogattam, mint mondtam mert a számon síráson kívűl nem akart más kijönni.
-Ez csodálatos.-csapódott nekem, és karjai közé zárt.
Egymás karjaiban sírtunk, de persze örömünkben.
-Kisfiúnk lesz!-szólaltam meg, miután kicsit lenyugodtunk.-Egy kisfiúnk. Pont olyan lesz mint te.-simogattam arcát.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Nem is tudod elképzelni, hogy mennyire boldoggá tettél most.-döntötte homlokát az enyémnek.-Lesz egy kisfiam tőled. Akit legjobban szeretek ezen a világon.
-Megtörtént amit lehetetlennek hittem egészen idáig.-megfogtam egyik kezét, és a pocimra tettem.
-Szóval, fiú lesz?-kérdezte mosolyogva, és megsimogatta a hasamat
-Igen. A doktornő azt mondta hogy ennyi idősen már lehet tudni a nemét. Azt mondta hogy biztosan fiúnk lesz.
-Istenem, annyira boldog vagyok!-ölelt ismét magához.
2 hónap múlva
Most, hogy tudjuk, biztosan a gyerekünket hordom a szívem alatt, Jungkook sokkal többet segít nekem a házimunkában, és többet "romantikázunk".
Mindig megölel hátulról és simogatja a pocim, amikor főzök, és éjjelente is mindig megölel.(nem mintha idáig nem egymást ölelve aludtunk volna)
Hangulatingadozásaim még nem múltak el, még mindig sokszor kiborulok, ha valami nem úgy sül el ahogy akarom. De Jungkook szerencsére nagyon türelmes velem szemben.
Mondjuk el is várom tőle, mert miatta vagyok ilyen.
-Szivi!-szólít miközben hallom hogy a lépcsőn megy felfele
-Igen?-kérdem miközben nekiállok mosogatni.
-Felmegyek egy félórácskát dolgozni. Hamar végzek. Oké?
-Persze kincsem, menj csak. Most nem kell segíteni amúgy sem. Majd ha a segítségedre szorulok akkor hívlak.
-Jól van Szivi.-csukta be a dolgozója ajtaját.
Gyorsan elmosogattam, majd kidőltem a kanapéra, és elkezdtem simogatni a pocimat. Ilyenkor érzem hogy a baba nyugodtabb, és ha a gyerek nyugodt akkor én is az vagyok.
Addig-addig simiztem, amíg elaludtunk. Ő sem mozgott már annyit, én pedig lassan elszenderedtem.
Azt még hallottam fél füllel, hogy Jungkook megérkezik, de többet nem. Gondolom neki látott a vacsorának.
Motoszkálásra ébredtem, ami a konyhából jött. Lassan, nagy nehezen feltápászkodtam. Nem könnyű felülni ilyen nagy pocival.
-Jungkook? Mit csinálsz?-sétáltam be hunyorgatva, a szememet dörzsölve a konyhába.
-Jiminie? Felkeltél?-rámmosolygott, majd letette a kezéből a rongyot és egy puszit nyomott a fejemre, miközben rásimított a pocimra.
-Uhum.-bólogattam álmosan.-Mit csinálsz?
-Gondoltam, megcsinálom a vacsorát, hogy neked ne kelljen bajlódnod vele.
-Köszönöm, de én nem vagyok éhes.-néztem fel rá boci szemekkel. Sajnálom, emiért nem eszek a főztjéből, de egyáltalán nem vagyok éhes.
-Hát persze hogy nem vagy éhes. Most keltél fel, Kicsim. Várunk egy kicsit és ha megéhezel akkor eszünk.
-Rendben.-mosolyogva karoltam bele a karjába.-Nézzünk tévét, vagy fürödjünk le?-néztem fel rá. Az utóbbi időben eszméltem fel, hogy milyen alacsony is vagyok valójában.
