RUN AWAY | JIKOOK

1. évad 4. rész

Jimin pov.

Az ajtóban apa állt. A mosoly lehervadt az arcáról amint meglátott minket, ahogy egymást csókoljuk.

Arca dühbe gurult és úgy rohant be a szobába. Megfogta a karomat, és kirántott Jungkook öléből. Még jó hogy sulis ruhában voltam nem pedig a pizsimben ami egy boxer és poló.

-Szégyentelen kölykök! Úgy tudtam hogy ez lesz!-Ordított

-A-apa kérlek ne rendezz jelenetet!-kérleltem mire csak jobban megszorította a karomat. Összeszorítottam a szememet erre a hirtelen jött fájdalomra.

-Kérlek engedd el!-Hallottam Jungkook kétségbeesett hangját

-Te hallgass! Te keverted bele Jimint ebbe az egészbe! Előtted csak barátnői voltak! Miattad van!

-A-apa...nagyon fáj a karom...könyörgöm...

-Kussolj! Mindig is tudtam hogy buzi vagy! Mindig is jobban szerettél lányos cuccban járni, és sminkelni! Mindig mondtam anyádnak hogy egy igazi férfi nem sminkel, de ő csak a kor haladtára fogta! Erre tessék kaptam egy buzit! Mélységesen szégyelld el magad Jimin! Mától nem vagyok az apád!

-De...-szólalt volna meg Kook

-Kuss! Jimin mától magántanuló! Többé nem talákozhattok! Ha pedig megtudom hogy mégis megtettétek, akkor nagyon csúnya vége lesz!-egyre jobban szorít...nagyon fáj.

-Ezt nem teheti!-kiálltja Jungkook

-De megtehetem! Jimin miután leérettségizett, katonaságba vonul! Ott megtanítják hogy milyen egy férfi!

-ENGEDJ EL!-ordítottam, mire kaptam egy pofont,amitől a földre kerültem. Jungkook gyorsan mellém guggolt

-Te csak ne kiabálj! Szedd össze minden cuccod és irány haza! Megjegyzem jobb ha jól megnézed az utat, mert többé nem fogsz erre jönni!-Ezzel kiment a szobából.

Arcomra fogtam és úgy tört ki belőlem a zokogás. Jungkook megölelt, és hallottam amint ő is szipog. Ez mindkettőnknek nagyon fáj.

-Jiminie.....nyugodj meg...-nyugtatott.

Mikor abba maradt a zokogás és már csak sírtam, Jungkook megszólalt.

-Jimin, minden este 11-kor az ablakod előtt leszek. Rendben?

-Rendben. Nagyon szeretlek.-bújtam bele a nyakába.

-JIMIN!-hallottam apám türelmetlen hangját a földszintről.

-Mennem kell.-nehézkesen felálltam a padlóról Jungkookkal együtt.-Szeretlek.

-Szeretlek.-egy apró csókkal búcsúztunk, majd lassan kimentem Jungkook ajtaján. Éppen hogy becsuktam az ajtót, hallottam amint Jungkook a földre rogy és zokogni kezd.

Ez nem segített fájó szívemen, így inkább lementem apámhoz. Megjegyzem eléggé dühös volt.

Mellette ott állt Ari és Hyunwoo. Jungkook szülei.

Nagyon aggódó fejet vágtak. Talán azért mert ismerik apát, hisz régi barátok és tudják hogy mikre képes ha ideges

-Jimin.-jött közelebb hozzám Ari, majd megölelt.-Kicsikém. A második gyermekem. Ne menj el. Maradj itt. Apád nagyon feldúlt most, de le fog nyugodni egy kis idő múlva, hidd el. Maradj itt, mert félek, hogy valamit csinál veled, amit túl meggondolatlan lenne.-könyörgött halkan a második anyám.

-Kedves vagy Ari noona, de ha itt maradok azzal ez az ember még dühösebb lesz. El kell mennem. De te inkább törődj az igazi fiaddal. Viszont Jungkook most nagyon gyenge. Kérlek vigasztald meg. Nem akarom hogy miattam szenvedjen.

-Szeretlek Jimin. -ölelt még szorosabban majd elengedett és felment az emeletre, Jungkookhoz.

-Gyere Jimin!-Szólt rám Kwangsun . Nem fogom apámnak hívni. Az én szememben már nincs apám.

-Kwangsun, gondolt át ezt mégegyszer. Hagyjuk a gyerekeknek hogy éljenek boldogan. Ne válaszd el őket.-próbálkozott Hyunwoo hyung, de már túl késő. Kwangsun túl határozott.

-Jimin, gyere!-mondta mintha megsem hallotta volna hogy Hyunwoo hozzá beszél.

-Viszlát Hyunwoo hyung. Majd még biztosan találkozunk a jövőben. Vigyázzatok magatokra.-ezzel Kwangsunnal az élen kimentem az ajtón.

Az úton hallgatott, de otthon anyával együtt-akarom mondani Jiwooval- lehordtak mindennek.

Bezártak a szobámba, ami amúgy az alsó emeleten a legeldugottabb rész. Elvették a telefonom, a gépem leszerelték, és kis híján még a led csíkot is letépték a falról, csak azt megakadályoztam.

Most egyedül voltam. Késő este volt, és én bőgtem amíg csak tudtam. Pár óra múlva már reszkettem a bőgéstől.

-Jimin! Hagyd abba a bőgést és aludj! Holnap korán olyan 5 óra fele megyünk dolgozni. Kaját nem kapsz csak este mikor haza értünk.-Hallottam Jiwoo hangját a szoba ajtóból.

Próbáltam halkan sírni tovább, kissebb nagyobb sikerrel. Aztán egyik pillanatban valami koppant. Elhalgattam és felültem. Fülelni kezdtem hogy mi az. Ekkor mégegyet koppant.

-Jimin, én vagyok Jungkook, engedj be. -hallottam Jungkook hangját.

Szívem nagyot dobbant és futottam az ablakhoz. Gyorsan kinyitottam.

-Jungkook.-simogattam meg az arcát.-Hiányzól.

-Nekem is hiányzól. Bemehetek?

-Mármint az ablakon?

-Anyádék szerintem nem engednének be az ajtón.-mosolyodott el halványan, ami engem is mosolyra késztetett.

Félreálltam az ablakból így ő könnyen beugrott. Egyből nyakába ugrottam és megéreztem hogy már ő is reszket. Valószínűleg ő is sokat sírt.

-Ugye maradsz éjszakára?

-Maradok. Nem megyek iskolába. Anyuék az mondták, hogy most te fontosabb vagy. Majd ha te is kiszabadulsz innen akkor újra járjuk ezt az évet, vagy ezt a hónapot.

-Rendben.

-Gyere.-megfogta a kezem és behúzott az ágyba. Sorosan egymáshoz bújtunk és így aludtunk el.