Őrület {Samifer} (Befejezett!)

1. fejezet

Éjjel van és csendben a hátamon fekszem a sötétben Bobby házában a kanapé mellett a földön. Kezeimet a fejem alá teszem mocorgásom közepette a takaró lecsúszott a derekamig. A kanapén Dean alszik békés nyugalomban nem tudja, hogy alig aludtam a napokban. Amióta Cas azt a tömérdek sok lelket magába nyelte a purgatóriumból minden nagyon csendes és nyugodt. Csak engem kínoznak a gondolatok, hogy ezek után mi jöhet még vagy eddig miket tettem mikre nem emlékeztem. Az emlékeim egyfolytában megszakítás nélkül pörögnek le előttem az elmúlt évből a sok szörnyűség. Ha ez nem lenne elég mikor lehunyom a szemeim újra a pokolban vagyok még pedig a ketrecben és nem tudok ellene semmit sem tenni. Nagy kérés lenne végre egy kis nyugalom! Az éjszakai sötétséget kezdi átváltani a hajnali félhomály egy sóhajtás kíséretében felkeltem majd felöltöztem és a cipőmet felkapva kimentem a szabadba. Kissé még hűvös van, de ez most nagyon jól esik. Ma se aludtam semmit sem. Ha ez így megy tovább nem tudom meddig fogom tudni azt folytatni, hogy nincs semmi bajom sem. Odamentem a tornác lépcsőjéhez majd leültem a tetejére és a fejem a tartó gerendának döntöttem majd a messzeségbe tekintettem. Ahol nem láttam semmi érdekeset csak egy kupac roncs autót meg az egyre világosodó eget, ami gyönyörű volt. Hirtelen ezt az idillt és nyugalmat koromsötét váltotta fel. Mégis mi a rosseb történt?! Kapkodni kezdtem körbe a fejemet, de nem láttam semmit sem a sötétségen kívül, amikor is egy hangra lettem figyelmes mögülem.

- Hiányoztam?

Nem! Ez nem lehet! Elaludtam! Mégis mikor?! Az előbb még nem volt semmi baj sem. Néztem a tájat. Azt a békés nyugodt tájat mitől én is megnyugodtam. A picsába!

- Mivel nem válaszolsz a hallgatás beleegyezés. Tudod Sammy nem kell előttem titkolózni.

Nem. Nem. Nem akarlak látni! Miért van még mindig sötét?

- Lucifer?

- Igen? - termett előttem a semmiből a félhomály pedig vele együtt jelent meg.

Szóval a ketrecben vagyok. Merre lehet Mihály? Inkább nem is akarom tudni! Miért van ennyire közel hozzám és vigyorog ilyen furán?

- Sam. Sam. Sam.

Miért beszél Deanek a hangján!?! Hirtelen rázkódni kezd körülöttem minden majd fokozatosan elsötétedni. Dean hangja egyfolytában a fejemben szólt amint a nevemet ismételgeti egyre hangosabban és kétségbeesettebben.

- Sam!!

- Ne kiabálj ilyen hangosan Dean. - mondtam még csukott szemmel, amit hirtelen kinyitottam, de a fény miatt hunyorognom kellett. Szóval kint vagyok és meglátott amint aludtam, vagyis akkor lebuktam. A picsába!

- Miért itt alszol öcsi?

- Csak kijöttem és úgy tűnik el bóbiskoltam.

- Hmm. Rendben. De most gyere be.

⇜⇝

Megint egy éjjel mikor nem tudok aludni. Nemrég hajtottam álomra a szemeim, de az messze elkerül. Egyre nehezebb napközben azt tettetem, hogy nincs semmi baj sem. Mi lenne, ha bevennék valamit? Az is jobb, mint a semmi. Az egyetemi éveimben hallottam arról, hogy mikre fel nem lehet használni a sima fájdalomcsillapítókat csak azt kell tudni hogyan kell bevenni. Ha jól emlékszem akkor nem kell más csak egy kis sör majd abba kettő fájdalom csillapított porrá zúzva bele keverni. De van egy nem elhanyagolható mellékhatása, ha rosszul reagál a szervezetem akkor belehalok. De ha nem akkor lesz egy nyugodt éjszakám sok idő után az első. Így kimentem a konyhába majd megcsináltam a koktélomat, aminek ritka szar íze volt. Remélem használ valamit mert mindjárt okádnom kell. A konyhában maradtam vagy öt percet, de semmi nem történt. Így egy sóhajtás kíséretében vissza akartam indulni aludni, de amint megtettem volna az első lépést a látásom elhomályosult és hasogató fejfájás tört rám. Fogalmam sincs mennyi idő alatt jutottam el a fekhelyemhez, de sikerült. Most itt fekszem hanyatt és a látásom egyre homályosul majd ennyi. Végre alhatok.