Jó-Éjt (Szünetel)

6 - Rémálom

Figyelte, ahogy a lány minden figyelmét a falra összpontosítva egy nagy kört ír le a karjával. A macskának már háta is volt. Hazel gyorsan dolgozott, az eredmény mégis lenyűgözőre sikerült.

- Bámulatos. – Szemlélte Zeta a lány művét.

- Á, pedig ez nem is sikerült olyan jól. – Legyintett Hazel, a kezében a graffitis palackkal. Az arcán kék, fekete és rózsaszín festékpöttyök díszelegtek.

- Nekem nagyon tetszik. – Tette zsebre Zeta a kezét. – Biztos nem lehet egyszerű ezzel a festékfajtával dolgozni.

Hazel felé nyújtotta a fekete palackot.

- Kipróbálod? – Kérdezte vidáman mosolyogva.

- Nem, én... – Zeta hátrébb lépett egyet. – Én nem tudok rajzolni.

Figyelte, ahogy a lány felsóhajt, majd drámaian megforgatja a gyönyörű szemeit.

- Nincs olyan, hogy valaki ne tudna rajzolni.

Zeta összevonta a szemöldökét.

- Na, vedd el! – Nyújtotta felé Hazel fáradhatatlanul a palackot. – Nem harap.

- Tudom, hogy nem harap. Egy tárgy nem tud harapni. – Morogta Zeta.

Hazel jóízűen felkacagott.

- Ez csak egy kifejezés. – A tekintete megvillant, ahogy Zetára nézett. – Azt jelenti, hogy nem kell tőle félned.

Lassan pörögtek a másodpercek, ahogy farkasszemet néztek. Mindketten túl makacsok voltak ahhoz, hogy megtörjék.

- Na? – Hazel felhúzta a szemöldökét. – Mit mondasz?

Meglengette Zeta orra előtt a palackot.

- Azt se tudom, hogy mit rajzoljak. – Morogta Zeta, miközben a kezébe vette a festékszórót.

- Mondjuk egy cicát. – Hazel a falhoz szökkent, és a friss festményre mutatott. – Ide az enyém mellé.

Zeta a falhoz ballagott, és felemelte a palackot. Az ujját a tetejére csúsztatta, míg a bekötözött karját a mellkasához szorította. Valahogy nem állt a kezére az üveg. Mivel Hazel használta az előbb, langyos volt a fogása. Zeta mégse tudta kényelmesen köré fonni az ujjait. Hiába, fegyverekhez volt szokva. Óvatosan lenyomta a festékszóró tetejét, és figyelte, ahogy a fekete festék sziszegő hangot hallatva puhán a falra hullik. A szemmel kezdte.

Olyan erősen szorította a palackot, hogy begörcsöltek az ujjai. A figyelmét szigorúan a festékre összpontosította. Amikor az egy fekete csíkban megindult lefele, mérgesen összepréselte a fogait.

- Ne tartsd olyan sokáig a falon, mert akkor lefolyik. – Magyarázta Hazel, majd Zeta mellé lépett, és a csontos kézfejre csúsztatva a tenyerét, húzott egy vonalat. – Így, látod?

Zeta bólintott. Még el se kezdte a feladatot, máris elrontotta.

- Akkor egy macskát, igaz? – Nézett a szeme sarkából Hazelre.

A lány izgatott mosollyal az arcán bólintott.

Zeta keze megállt a levegőbe, és egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy hogy is néz ki egy macska. Maga elé kellett képzelnie. Nem szerette volna egy az egyben lemásolni Hazel rajzát.

Ahogy a képzelete végig haladt a macska testrészein, az alapján húzta a vonalakat. Nem törődött vele, hogy pár helyen elfolyt a festék, mivel úgy tűnt, hogy Hazelt sem zavarja.

Majd miután befejezte, felnézett, és hátrébb lépett, hogy szemügyre vegye a rajzot.

- Elsőnek nem is olyan rossz. – Vigyorgott Hazel, és oldalba bökte.