Jó-Éjt (Szünetel)

Prológus (kihagyható)

Dulakodás, és tompa kiáltások hangja szűrődött ki a konyhába. Valami a földre esett, és csörömpölve ripityára tört. Valószínűleg valaki leverte az esti olvasólámpát az éjjeliszekrényről. Sikítás. Vér csorgása. Csipp- csepp, csipp- csepp. Csönd. Minden elhallgatott. A csend lassan kezdett nyomasztóvá válni.
Az asztal alatt egy kisfiú kuporgott. A könnyeit visszafojtva remegett. Még mindig a szeme előtt lebegett a látvány. A sötét szoba, a szülei kétségbeesett sikolyai, és a két sötét alak. A késen megcsillanó vér, és az izzó szempár. A betolakodók végeztek a szüleivel.
Lépteket hallott. Valaki a konyha felé közeledett. Egy árnyék egyre nyúló képe jelent meg a parkettán. Egy vértől csöpögő kés bukkant fel az ajtóban, aztán követte a gazdája is. Ahogy az alak benézett a konyhába, a kisfiú zokogni kezdett. Biztosra vette, hogy meg fog halni. A félelem megbénította, és görcsösen szorongatta a magával hurcolt plüsszsiráfot. Könyörgött, hogy ne vegyék észre.
Az ajtóban egy magas, széles vállú fiatal nő állt. A ruhája akárcsak a keze, vérben úszott, és az arcára is jutott bőven. Mélyen ülő, fekete szemeivel végigpásztázta a sötét konyhát. Hallotta a kisgyerek szipogását, és azt találgatta, vajon hova bújhatott. A konyhába telepedett csendet csak a léptei kimért, ütemes kopogása törte meg. Végül meglátott egy aprócska lábat az asztal alatt. Elmosolyodott.
– Hát itt bujkálsz! – Leguggolt, és benézett az asztal alá. A fiúcska patakzó könnyekkel az arcába sikított. Elfutott volna, de a félelemtől nem bírt mozdulni. A nő vad tekintete, és az arcán húzódó széles mosoly megrémítette.
– Szia, édesem, de aranyos vagy! – Kuncogott a nő, és kedvesen a gyerek felé nyújtotta a kezét. – Gyere ide, nem foglak bántani. – Gügyögte, persze a fiúnak több esze volt annál, hogy engedelmeskedjen. Könnyes szemekkel rázta a fejét. A nő könnyűszerrel kirángathatta volna az asztal alól, mégsem tette.
– Jajj kicsim, félsz? Nem kell. – A nő, szavainak alátámasztása képpen, elrakta a véres kést. A konyhaajtóban ekkor megjelent a másik alak is. Egy fiatal férfi, szintúgy vérrel borítva, és kicsit se kedvesen rámordult a nőre.
– Lora, te meg mi a fenét csinálsz?!
– Itt egy gyerek. – Fordult hátra az említett, továbbra is az asztal előtt guggolva.
– Mi? – A férfi kissé előrehajolt, hogy ő is beleshessen a kölyök búvóhelyére. Meglátta a reszkető fiúcskát, mire az szipogva távolabb csusszant a betolakodóktól. – Heh... Hogy fél. – Vigyorodott.
– Ugye, milyen aranyos? – Kiáltott fel csillogó szemekkel a nő.
– A frászt az. Nyírjuk ki és tűnjünk innen!
– Te normális vagy?! Meg akarsz ölni egy gyereket?! – Hördült fel a nő. ­– Hát nem látod, mennyire fél?
A férfi dühösen felé fordult.
– Atya ég, Lora most késeltük meg a szüleit, és téged az izgat, hogy fél ez a kis szaros?! – Hadonászott a véres konyhakéssel, amit nagy valószínűséggel még a támadás előtt talált az egyik konyhafiókban.
– Igen! Hova lettek az erkölcseid? Képes lennél meggyilkolni egy ilyen cukorfalatot?! – Mutatott a nő a fiúcska felé. Az időközben abbahagyta a sírást, csak remegve gubbasztott a hideg kőpadlón. A Férfi nagyot sóhajtva dörzsölte a homlokát.
– Te tudtad, hogy ezeknek van gyereke? – Kérdezte.
– Fogalmam sem volt róla. Szegény fiúcska, elárvult...
A férfi tudta, milyen gondolat futott végig bajtársa fejében, és már előre utálta az ötletet. Mielőtt Lora megszólalhatott volna, közbevágott.
- És neked miért ilyenkor támadnak fel az anyai ösztöneid? Tudom mire gondolsz, és más se hiányzik a nyakunkra, mint egy szarosseggű kölyök.
- De Dennis! - Csattant fel a nő.
- Nincs. De! Én amellett voksolok, hogy végezzünk vele. Túl sokat tud, jobb lesz, ha örökre elhallgattatjuk. - Morgott a férfi, majd félrelökve a nőt az asztal elé guggolt. Elkapta a kisfiú lábát, és megpróbálta kiráncigálni a búvóhelyéről.
- Ne! - Visított a gyerek. - Anya! Apa!
- Undorító vagy! Nem fogom hagyni, hogy megölj egy gyereket! - Kiáltott fel a nő, és kitépte a kisfiút a társa szorításából. Sziszegve az ölébe vonta. A kölyök remegve bújt hozzá és a véres pólójába fúrta a fejét. Úgy markolta, mint az utolsó menedéket az életében. A félelemtől bepisilt.
- Ebből elég, add ide! - Üvöltött dühösen a férfi, és a földhöz vágva a kezében maradt plüsszsiráfot, a nőnek rontott. Lora viszont, mint az anyatigris, a gyereket védelmezve felugrott.
- Nem, nem, és nem! - Kiabált - El lehet némítani anélkül is, hogy megölnéd, te szörnyeteg!
- És? Ha kivágnánk a nyelvét, is le tudná írni a dolgokat.
- Fogd be Dennis! - Kiabált a nő, a reszkető fiúcskát ölelve. - Édesem, semmi gond, megvédelek. - Gügyögött, a kisfiú göndör fürtjeit simogatva.
A férfi megadóan sóhajtott.
– Tudsz írni, kölyök? - Vakkantott rá, mire az hevesen rázni kezdte a fejét.
- Na tessék... - Csillant fel diadalmasan a nő szeme. - Gratulálok Dennis! Te lángész, mégis honnan tudna írni egy óvodás?
- Nem tudom, de... Ne forgasd ki a szavaim! - Hadonászott a késével a férfi.
- Nyughass, még megvágsz valakit! - Mordult rá a nő, hátat fordítva neki, hogy védelmezze a gyereket.
- Ha ezt folytatod, te leszel az! - Vicsorgott a férfi. Hiába volt jócskán egy fejjel alacsonyabb a nőnél, úgy pattogott, mint csivava a rottweiler előtt.
- Oh, járjon csak a szád te hálátlan nyomorult! Nélkülem még mindig a börtönben rohadnál, és szedhetnéd a szappant! - A padlóra köpött, egyenesen a férfi lába mellé. - Faszfej!
- Lora egy gyerek nem ér meg ennyit... Csak engedd hogy...
- Én magam is így gondolom! - Vágott közbe a nő, és miután égnek emelt orral felvette a padlón heverő plüsst, kisétált a konyhából. - Nem ér meg ennyit.
A férfi fogcsikorgatva indult utána, olyan erősen szorítva a kés markolatát, hogy kifehéredtek az ujjai.
– Lora, állj meg, nem hiszem, hogy ezt megvitattuk volna! Lora! Lora ne merészelj levegőnek nézni, ha hozzád beszélek! Figyelj rám, te kurva! - Üvöltötte, de legnagyobb felháborodására ellenére a nő rá se hederített. Ideges volt, hiszen tudta, hogy Lora meg akarja tartani a kölyköt, amire neki nagyon nem sínylett a foga.
- Nincs mit megvitatni, Dennis. - Szögezte le a nő, miközben kimászott egy nyitott ablakon. - És ha még egyszer kurvának nevezel, elvágom a torkod.
A férfi nagyot nyelt. Tudta, hogy Lora ilyennel nem tréfál, jobbnak látta hát elhallgatni. Csendben követte a társát, de a kerítés előtt megtorpant. A bokrok közül előhúzott két benzineskannát, aztán visszasietett a házba.
A nő közben beült egy fehér teherautóba, és az ölébe húzta a szipogó kisfiút.
- Semmi baj, kicsikém! Nem fogom hagyni, hogy az a csúnya bácsi bántson téged, jó? - A kisfiú tág szemekkel meredt a semmibe. Nem mert mozdulni, csak bólogatott. - Ne félj, nézd, itt a zsiráfocskád.
A kölyök remegő kézzel elvette, és magához szorította a plüsst. Az egyetlen tárgyat, ami megmaradt a szülei után. A tárgyat, amit bemocskolt a szülei vére.
A férfi nem sokkal később megjelent az utcai lámpa fényében, és beült a kormány mögé. A nő anélkül, hogy ránézett volna, rámordult.
- Indítsd a kocsit!
- Ez egy kibaszott rossz ötlet, Lora... - Csóválta a fejét méltatlankodva a férfi, és a gyerek felé bökött. Elfordította a kulcsot. A nő elengedte a füle mellett a megjegyzést és a karjában reszkető fiúra nézett.
- Kis cuki! - Végigsimított a gyerek hullámos, barna haján. - Ha hazaértünk, kapsz tiszta ruhát.
A kölyök nem válaszolt. Megbénította a félelem, nem látott, nem hallott, csak azt tudta, hogy ez a nő aranyosnak találja, ha fél. És ez a nő gyilkolta meg a szüleit.
- Tényleg, bepisált... - Fintorgott a férfi. - Ne rakd az ülésre, nem akarok újra huzatot cserélni!
A nő csak forgatta a szemét. Dennis úgy mondta ezt, mintha ők nem vérrel borítva ülnének az üléshuzaton.
- Akkor máskor majd barna huzatot veszel! - Morgott, aztán szorosabbra vonta a karjaiban reszkető fiút. - Hogy hívnak, kicsikém? - Hiába öltötte magára a legszelídebb mosolyát, először nem érkezett válasz. A gyermek görcsösen szorította a nő pólóját, és a zsiráf hosszú nyakát.
- Lehet, hogy nem is kell kivágnunk a nyelvét. - Nevetett fel a férfi. - Na mi van, megnémultál, Kölyök?
- Ha így folytatod, nem is mer majd megszólalni, te idióta! - Sziszegett dühösen a nő.
- Alexander... - Lehelte a kölyök cérnavékony hangon. - Alexander Balrawen.

Ízelítő a másik történetből, amit írni fogok, miután befejezte a R-evolutiont. Tekintve, hogy ez a történet gyilkosokról szól, csak az olvassa el, aki bírja az emberölést, a vért, és a fekete humort. A kettő közül ez a történet az, ami jobban a szívemhez nőtt, mivel már évek óta dolgozom rajta. Remélem, nektek is tetszeni fog majd! <3