Jó-Éjt (Szünetel)

8 - Félrecsúszott kikapcsolódás

Megérkeztek a motelszobába. Zeta ledobta a bőröndöt, és kiroppantotta a gerincét. Hazel ugyan így tett, majd izgatottan körbejárta a szobát.

- Itt fogunk lakni?

Zeta a tévé melletti szekrényre helyezte a bőröndöt.

- Egy ideig.

A szoba kicsi volt, egy ággyal, és még annál is kisebb fürdőszoba kabinnal. A szúrós, barna szőnyegpadlón foltok éktelenkedtek, amiről nem lehetett megállapítani, hogy minta, vagy piszok.

- Kicsit igényesebb helyre számítottam. – Motyogta Zeta, a lány arcát fürkészve. A szobákhoz képest, amikhez szokott, akár ötcsillagos szállodának is elmehetett volna. Hazel miatt idegeskedett.

A lány kíváncsian körbenézett, a tekintete pedig a plafonon, egy penészes repedésen állapodott meg.

- Miért a főnököd foglalt neked szobát? – Nem látszott rajta, hogy zavarnák a körülmények.

- Mert ez fizetett szabadság. – Dörmögte Zeta, és kibújt a cipőjéből. – Nincs beleszólásom, de legalább oda mehetek, ahova akarok.

Irattartóval a kezében leült Hazel mellé az ágyra. Kihúzott egy papírt, és csendben átfutotta a szemével. A célpont irodában dolgozott. Olyan információhoz jutott hozzá, titkosított génmódosításról, ami nem lenne szerencsés, ha kiszivárogtatna. A hallgatásért cserébe jelentős összeget kért, ami azt jelentette, hogy el kell tenni láb alól.

- Van is ötletem, hogy hol kezdjük. – Dörmögte.

Hazel izgatottan a vállának dőlt, és ő is szemügyre vette a papírt.

- Már alig várom. – Mondta. – Még sosem voltam vakáción!

- Hm. – Zeta kivett egy képet az irattartóból. Egy kövér férfit ábrázolt, kusza fekete hajjal, és bajusszal az orra alatt. A gyermeteg mosollyal az arcán egyáltalán nem tűnt veszélyesnek. Persze a látszat sokszor csal.

- Azért nem fogsz a szünet alatt is dolgozni, ugye? – Kérdezte Hazel, és kivette a kezéből a lapot.

Zeta felsóhajtott.

- Nem. – A papírért nyúlt, majd visszacsúsztatta az irattartóba. - Ez egy régi ügy. – Maga mellé, az éjjeli szekrényre rakta. – Mit szólnál, ha holnap állatkertbe mennénk?

Hazel szeme felcsillant, és olyan visítás szakadt ki a torkából, amiről Zeta nem gondolta volna, hogy lehetséges.

- Igen! Igen! Igen! – Az ágyon ugrálva tapsolt, aztán visszahuppant a helyére. – Már alig várom!

Zeta halványan elmosolyodott.

- Rendben. Akkor reggeli után rögtön ott kezdünk, jó?

- Aha! – Bólogatott Hazel, majd azzal a lendülettel betakarta magát, és hátat fordított.

- Már is lefekszel? – Kérdezte Zeta. – Még csak nyolc óra.

Felkelt, hogy lekapcsolja a lámpát.

- Igen. – Mondta Hazel, és a válla felett hátra nézett. Orrig betakarta magát, így csak a szeme, és a kusza haja látszott. – Ha alszok, gyorsabban reggel lesz!

- Értem. – Zeta lekapcsolta a villanyt. – Akkor szép álmokat.

- Te nem jössz aludni? – Kérdezte kíváncsian a lány.

Zeta megfeszült. Nem szeretett volna egy egyszemélyes ágyban aludni Hazellel. És különben is, volt még dolga.

- Én még lefürdök. – Motyogta.