100 hiba ⚡️ [Manuel ff]

~𝐓𝐖𝐎~

"A jó vadász legjobb barátja a sötétség." Ez hangzott el Fekete István Vuk című regényében, melyet minden gyerek és felnőtt oly jól ismer. Számomra a sötétség sosem örök, mindig változik. Van, amikor halkan, gyengéden átölel, betakar mint egy paplan. Van, amikor rémképeivel riogat, veszélyes játszmákat űz az agyammal. Van, hogy az éj leple segítségemre van, eltakarja utamat a  rosszak elől, de ellenem is van, mivel a rosszak útját előlem takarja. A mostani sötét egy új, ismeretlen sötétség volt. Semmilyen érzelem, kép nem kapcsolódott hozzá, egyedül voltam  vakon, süketen. Fokozatosan tértem vissza a világba, kezdtem érezni a testemet. Selymes lepedőt éreztem magam alatt, testemet puha melegség takarta. A sötétség egyre tűnt el, s szemhéjamon keresztül fényt láttam. Felébredtem.

Hunyorogva tekintettem körbe a világos szobában. Egy franciaágyon feküdtem, szemben velem egy íróasztal, egy tévé és egy ajtó, jobbra két óriási szekrény és egy másik ajtó vett körbe. Meglepően békés voltam, ameddig nem jutott el az agyamig, hogy egy számomra teljesen idegen helyen vagyok. Egyből felpattantam, hogy kinézhessek az ablakon, ám a testem nem tűnt együttműködőnek. A lábamba éles fájdalom nyilallt és összecsuklott alattam. A szőnyegen kötöttem ki, ekkor jutott eszembe a tegnap este. 
—Jézusom! — szólaltam meg, amikor beugrott minden. Magam elé bámulva ültem a földön és próbáltam minden részletet felidézni. Észre sem vettem, hogy valaki más is volt a szobában.
— Hát téged egy percig sem lehet egyedül hagyni? — szólalt meg egy rekedtes, mégis szelíd hang. Fejemet a hang irányába kaptam és kishíján kihagyott a szívem egy ütemet, amikor a félmeztelen Manuellel találtam szemben magam. Pár másodperc múlva közelebb lépett. Lehajolt, egyik karját a hátamra, másikat a térdeim alá helyezte és erőlködés nélkül felemelt, majd visszahelyezett az ágyra. Ekkor vettem észre, hogy a bokámon vastag kötés van, de még az alatt is lehetett látni a dagadás helyét. Manuel megfogta a lábam, óvatosan egy párnára helyezte és leült az ágy szélére.
— Mennyire emlékszel az estéből? — fürkészett engem.
— Buliztam. — színes fényeket láttam magam előtt. — Ittam, bedrogoztak, menekültem. — emlékképek villantak át az agyamon, ebben a sorrendben. — Elestem, jött valaki és elájultam. Ennyi. 
Pár másodpercig csöndben volt. 
— Éppen vége lett a koncertemnek és amikor kiléptem a hátsó ajtón megláttalak az út közepén. Odamentem és a karjaimba ájultál. Odahívtam a menedzserem, aki azt akarta, hogy rakjunk ki a kórházban és hagyjunk ott, mert rosszat tenne a hírnevemnek ha egy ájult lánnyal vágtatnék be a sürgősségire. Így nem vittelek be, de nem akartalak magadra hagyni, így idehoztalak a lakásomba. Jegeltem és bekötöttem a lábad, remélem jobban leszel. 
Felfogtam a történteket, ezután pedig félve a boxerjére pillantottam. Mégiscsak férfi, én pedig egy eszméletlen lány voltam. Egyből leesett neki, hogy mire gondolok, így szabadkozott.
— Nem, dehogy. Kint aludtam a kanapén. — mondta kedvesen. Elmosolyodtam, mire ő is. — Gödöllei Emánuel. — nyújtotta felém a kezét.
— Pintér Jázmin. — fogtam vele kezet. — Legalább nem egy zombi talált rám. — poénkodtam.
Felnevetett, mosolyráncai felvillantak a sima arcán. Felállt és elkezdett úgy viselkedni, mint egy zombi. 
— Miattad olyan vagyok bébi mint egy élőhalott. — utánozta a lényt, miközben legújabb dalának sorát énekelte.  Meglepődtem, mivel a hangja szinte ugyanolyan jó volt, mint a felvételeken. Nevetni kezdtem és én is úgy tettem, mintha zombi volnék. Együtt kacagtunk, amikor én is elkezdtem énekelni.
— Holnap erre lehet nem emlékszem és soha többet nem iszok mert megint megígértem. — énekeltem a következő sort. 
— Nem is emlékeztél, mert bedrogoztak. — énekelte a dallamot, megváltoztatva a szöveget. Óriási nevetés tört ki belőlem. Így folytattuk a zenét, mindenféle baromsággal helyettesítve az eredeti szöveget. Nagyon imádom ezt a zenét, hihetetlenül jól éreztem magam vele. Nem azért, mert híres, vagy mert gazdag, hanem mert elkezdtem megismerni. Nem azt amit a lapok írnak és a kamerák mutatnak, hanem amilyen ő, mint ember.