100 hiba ⚡️ [Manuel ff]

~𝐄𝐈𝐆𝐇𝐓~

A Manuellel töltött éjszaka fantasztikus volt. Még órákig elégítettük ki egymást különböző módokon, végkimerülésig. Az összes energiám kiszívta, a nyakammal együtt, de milyen lány lennék, ha nem hagytam volna rajta én is nyomot? A nyaka oldalán sötét foltok jelezték, hogy az estéje elég jól telt. Nálam aludt, reggel pedig egy kis beszélgetés után távozott mivel a menedzsere már várta őt. Ez a hétvége volt életem legeseménydúsabb három napja, de sajnos vissza kellett rázódnom a hétköznapokba, hiszen hétfő volt. A fürdőszobában elvégeztem az arcápolási és higiénés rutinomat, amit egy gyors hajvasalás követett. Az outfiteim sosem viszem túlzásba, ha munkába megyek, mivel úgyis kötényt kell viselnem a cukrászdában. Egy fekete farmert és bézs színű rövid toppot vettem fel, végül pedig egy fekete bőrdzsekit. Nagyon ritkán találkozok a vásárlókkal, én készítem a süteményeket. Gyermekkorom óta imádtam sütni és a konyhában tevékenykedni, most pedig a kedvenc hobbim lett a munkám. Nem voltam késésben, így nem kellett sietnem, de azért szerettem volna időben odaérni. A munkahelyem viszonylag közel van a lakásomhoz, csak 10 perc villamossal.

— Szia Szivi! — köszöntött a munkatársam, Livi, amikor beléptem az ajtón. Szoros ölelésbe vont, majd nézte, ahogyan hátra sétálok letenni a holmimat. — Jázi te miért sántítassz? — kiáltott utánam.
— Hosszú sztori. — válaszoltam. A péntek esti bulizásomkor szerzett sérülés következtében még mindig eléggé húztam a lábam, de már észre sem vettem, a mozgásom részévé vált. Nem elég, hogy egész nap Manuel járt az eszemben, még ez is rá emlékeztet. Lepakoltam a táskámat és felvettem a kötényem. A konyhába mentem, ahol a pulton a szokásos cetli várt, amire az elkészítendő sütemények listája volt lefirkantva. Mára csak 20 db csokis-meggyes és vaníliás-áfonyás muffin, egy lúdláb és egy dobos-torta, illetve egy esküvői emeletes torta elkészítése volt a feladatom. Soknak tűnhet, de a csúcsforgalmi időszakhoz képest ez semmi. A muffinokat már rutinosan készítettem, így a recept nem is volt szükséges. Amint azokat a sütőbe dugtam, elkezdtem kutakodni a receptes polcon a torták elkészítési menetét leíró jegyzeteket keresve. Kis idő múlva meg is találtam és nekiálltam a dobos tortának.
— Jaj nem hiszed el! Egy öregasszony itt kiabált velem az előbb. Azt hittem átnyúlok a pulton és elkapom. — trappolt be a konyhába Livi idegesen. — Az a nő egy rémálom! Idejött reklamálni, hogy tegnap itt evett egy barack szeletet és órákkal később úgy fosott, mintha dézsából öntenék. Be akart perelni minket és követelte, hogy hadd beszéljen a tulajjal, de persze én nem akartam ilyenekkel zavarni Ivánt, így megkérdeztem, hogy esetleg nem lehetett -e a hasmenése mástól. Persze ekkor kiderült, hogy bezabált egy csomó töltött káposztát nyakig öntve tejföllel. Hihetetlen! Nem sül le a bőr a képéről az ilyennek? Idejön reklamálni a nagy semmiért. — mesélte Livi, miközben fel-alá mászkált és egy pogácsát majszolt. A történet közben mozdulataival és hanglejtésével parodizálta a nénit, amin annyira nevettem, hogy abba kellett hagynom a sütést, nehogy a tésztába csepegjenek a könnyeim. Még sokáig beszélgettünk mert alig volt vevő, így Livi itt tudott maradni hátul, vicces sztorikkal szórakoztatva. Mikor lejárt a műszakja hazament, én pedig maradtam, mert az esküvői torta elkészítése még hátra volt. Éppen hozzáláttam, amikor meghallottam a kis csengőt, ami jelezte, hogy vevő érkezett. Gyorsan megtöröltem a kezem és előre siettem az üzletbe. Amint odaértem, ereimben megfagyott a vér.

Csabi állt a pult másik oldalán, nyakán lila zúzódások árulkodtak a tegnapi találkozásáról Manuellel. Meredten bámult rám.
— Mit akarsz? — kérdeztem ökölbe szorított kézzel, körmeimet a bőrömbe vésve.
— Mondtam, hogy meg foglak ölni. Ide tuti nem jön utánad az a kis énekes. Tudja egyáltalán, hogy egy cukrászdában dolgozol? Nem gondolod, hogy te egy senkiházi vagy hozzá képest ezzel a melóval? — kezdett provokálni. A testem remegni kezdett. Csabinak igaza volt, Manunak halvány lila gőze nem volt arról, hogy itt dolgozom, tehát most nem tudott megmenteni.
— Én tényleg nem értem, hogy mi bajod van. Te csaltál meg engem, ezek után pedig még neked áll feljebb? — kezdtem el vitatkozni vele.
— Kussolj már! Senki sem bánhat úgy velem, ahogyan te tetted, amikor kihajítottál a lakásból, mint egy kutyát szarni. — üvöltött.
— Mert te ki a fene vagy, hogy neked csak a segged lehet nyalni? Az arab sejk vagy ki a faszom? Esetleg valami gazdag herceg? Egy kibaszottul egyszerű magyar srác vagy Pestről, ez az igazság. —szembesítettem a valósággal. Nem tudom milyen álomvilágban él, hogy ilyen különlegesnek gondolja magát.
— Na tudod kinek ugass. — rontott be a pult mögé. A konyha felé kezdtem hátrálni, de kezével elkapott és szorosan megragadta a karomat.
— Eressz már el baszki! Segítség! — kiáltottam hisztérikusan. Két napon belül két támadás eléggé megviselt, az idegeim pattanásig feszültek. Kiabáltam, bár tudtam, hogy teljesen egyedül vagyok. Vagyis csak azt hittem. A szemem sarkából láttam, ahogyan a férfi mosdó ajtaja lassan, hangtalanul kinyílik és egy kapucnis srác oson ki belőle. Csabi mögé állt és zsebéből egy pisztolyt rántott ki. Betöltötte a fegyvert és Csabi tarkójához tartotta. A pisztoly kattanásának hangjára a támadóm majd' összeszarta magát.
— Háromig számolok és tűnj el innen, vagy golyót repítek abba az egoista majom fejedbe. — szólalt meg a fiú.