100 hiba ⚡️ [Manuel ff]

~𝐅𝐎𝐔𝐑~

Amikor Manuel közölte, hogy még egy koncertet le kell tolnia mielőtt hazavisz, azt hittem viccel. Halál komoly volt. Azért nem szólt róla előbb, mert annyira jól érezte magát velem, hogy el is felejtette. Késésben volt, így gyorsan készülődni kezdett. A tegnap esti koszos és alkohollal leöntött ruhámat mégsem vehettem fel, így kérdőn fordultam felé.
— Mit fogok felvenni? Nincs itt semmi ruhám. 
Hezitált, majd felemelte az egyik karját a feje mögé és lehúzta magáról az egyszerű fekete pólóját. Tekintetem automatikusan a kockahasára irányult. Izmai megfeszültek, én pedig bámultam mint valami hülye. Bambulásomból a felém dobott ruhadarab zökkentett ki. 
— Vedd fel ezt. — mondta. Pislogtam rá kettőt és a kezembe vettem a felsőjét. 
— Úristen, Manuel pólója! Ahh. — kezdtem el visítozi. Kezemmel a nadrágomhoz nyúltam és elkezdtem drámaian dörzsölni a vaginám, túlzóan kifigurázva a rajongóit, akik mindent megtennének, hogy akár a piszkos zsebkendőjéhez is hozzájussanak. Manu kuncogva figyelte a jelenetet.  — Ha most fülig szerelmes lennék beléd akkor el lennék ájulva attól, hogy szexin rám dobtad a pólód. Csakhogy ez izzadt és lyukas. Adnál egy rendes pólót légyszi? 
— Persze. — mondta nevetve és elővett egy fehér Jordan rövidujjút. Bámultam rá egy ideig: vártam, hogy leessen neki, hogy öltözködni szeretnék, forduljon el. Végül az ujjammal mutattam neki. Rögtön megértette és kisétált a szobából. Felvettem a pólót és a szekrényéhez ugráltam, hogy egy nadrágot is szerezzek. Kutakodás közben találtam egy fekete boxert. Felvettem és eligazítottam magamon. Mivel a póló hatalmas volt rám olyan volt, mintha egy short lett volna rajtam. A hajamat kifésültem az ujjaimmal, a tegnapi göndör fürtök laza hullámokká váltak és a sminkem is szinte makulátlan maradt. 
— Bejöhetek? Kéne egy tiszta gatya. — kopogott be. Válasz nélkül kinyitottam az ajtót. Keresni kezdett a szekrényében és közben motyogott. — Nem láttál egy fekete boxert? Az a kedvencem, koncerteken mindig azt hordom. Amolyan babona. — fordult felém. 
— Ez az? — emeltem fel a pólót, hogy lássa. Tekintete szinte égetett. Bólintott, miközben még mindig engem bámult. — Elég a műsorból. — engedtem le a felsőt. — Vegyem le? Kéred? 
— Nem, nem. Majd te leszel a kabalám. 
Elmosolyodtam. Szemem sarkából megláttam a magassarkúmat. 
— Ezt sem tudom felvenni ma. — mutattam rá a cipőmre. Manuel kisétált és pár másodperc múlva egy pár fekete Nike papuccsal tért vissza. Felnevettem.
— Próbáld fel na. Tiszta dagadt a lábad, nem tudok rá mit adni. 
— Dehát ez hatalmas. — mondtam, miközben nevetve vettem el tőle a papucsokat. Igazam volt, majdnem kétszer elfért volna benne a pici lábam. Elkezdtem kifelé sétálni a szobából, de a bokám még mindig nem akart közreműködni. Majdnem elestem, de Manuel elkapott. 
— Óvatosan Jázi. — mondta komoly, lágy hangon. Egyszer csak felkapott és én úgy kapaszkodtam belé, mint egy koala. 
— Hé, most mit csinálsz? — sikítoztam.
— Ja jó, akkor sétálj le a lépcsőn egyedül. — kezdett el letteni. Erősen szorítottam, nehogy letegyen. 
— Ne! Légyszi. — mondtam és a fejem a vállára hajtottam. Éreztem, ahogyan elmosolyodott és megsimogatta a hátam. Beszívtam az illatát és hagytam, hogy vigyen. Mikor kiértünk a lépcsőház elé egy fekete Mercedes várt ránk. Az anyósülésen ülő srác lehúzta az ablakot és kihajolt. 
— Manu, te mi a szart csinálsz? Bébiszitterkedsz? — röhögött fel a fiú és lefotózott minket.
— Hosszú sztori. — nevetett Manuel. Óvatosan lerakott a hátsó ülésre és beült mellém. 

Az út jól telt. Megismerkedtem Atival, Manuel menedzserének öccsével. A sofőr is nagyon jófej volt, bár nem sokat beszélt. Fél óra múlva megérkeztünk az Akvárium hátsó bejáratához, ahol két szekus állt. Manu visszavett a karjába és én megint öleltem. Így hárman sétáltunk be a klubba. A backstage-ben rengeteg ember nyüzsgött. Összevissza nézelődtem és figyeltem az eseményeket.
— Hé, te. Hozzál már egy széket. — kiáltott rá Manuel az egyik dolgozóra. A férfi bólintott és fél perc múlva egy műanyag székkel a kezében tért vissza. Manu ezután megkapta a mikrofont és felsétált a színpadra, velem együtt. Óriási sikítás és tapsvihar köszöntötte. A férfi a székkel szintén felsétált és letette azt a színpadra. Manu beültetett engem a székbe.
"Felvitt a színpadra és letett egy széken. Milyen irigyek lehetnek most a kislányok." —gondoltam.
A tömeg sugdolózni kezdett, nem értették a jelenlétem okát. 
— Sziasztok! — kiáltott bele a mikrofonba. — Látom, hogy össze vagytok zavarodva. Ő itt Jázmin és a mai koncerten itt fog végig ülni. — zárta rövidre a témát. Elvörösödtem, majd "sziasztok"-ot kiabáltam a tömegnek. Elindult egy beat és én egyből felismertem. Ez a Kicsi lány volt.
Az alap hallatán sikoltás tört fel az első sorokból. 
— Kicsi lány, lány, lány— kezdett el énekelni Manu miközben rám nézett. Nem tagadom, a szituáció iszonyúan izgató és romantikus volt egyszerre.