100 hiba ⚡️ [Manuel ff]

~𝐅𝐎𝐔𝐑𝐓𝐄𝐄𝐍~

Ati műsora után nemsokkal a pincér csajszi kihozta  a reggelinket. Petra percekig rendezgette az ételt az asztalon, hogy jó "aesthetic" képet tudjon csinálni az instájára. Egészen sok, ötezer követője volt, valószínűleg angyali külseje és személyisége miatt. Sokat számított neki a megjelenése és az, hogy mit gondolnak róla az emberek. Valójában csak én tudtam, hogy ezt a visszacsatolást csak azért igényli, mert az apukája egész gyerekkorában elhanyagolta. Sosem mondta ki így tényszerűen, de én tudtam, hogy tudat alatt tisztában van ezzel és ez okozza ezt a viselkedését. Mindenkivel kedves és sosem tenne semmi rosszat. Általános iskola óta a legjobb barátnőm és akárhány másik lánnyal ismerkedtem össze, a szívem mindig hozzá húzott vissza. Ő mindig ott volt, pedig 3 évig szinte nem is foglalkoztam vele, amikor egy másik baráti társaságom volt. De ő várt rám, és amikor csalódtam a "barátaimban" ő ott volt, hogy onnan folytassuk a barátságunkat, ahol abbahagytuk. 

Kiposztolta az insta storyjába a képet és meg is jelölt rajta, valamint odaírta a helyszínt is. Én tovább osztottam a fotót a saját storymba, majd nekiláttunk a kései és egészségtelen reggelihez. Idő közben egyre többen tértek be a kávézóba, a terasz megtelt emberekkel. Jó volt látni a sok vidám arcot. 
— Hát ez az Ati marha érdekes figura. — gondolkodott el Petra miközben felszúrt a villájára egy darab sajttortát. — Nagyon helyes is. Honnan ismered? — kérdezte meg.
— Ő Manuel egyik barátja. Pontosabban a menedzserének az öccse. A menedzserrel egyébként még nem találkoztam, őt azt hiszem Tamásnak hívják. Akkor találkoztunk, amikor Manu elvitt magával a koncertre. Ő készítette azt a fotót, amit a futár mutatott.
— Ó, igen tudom. Az egyébként isteni cuki kép lett. Jó is rajta a segged. A sok kislány majd' megpukkanhatott amikor meglátta. — nevetgélt.
— De Petra, te is dühbe gurultál amikor felfedezted a koncertes fotót. — elevenítettem fel.
— Jó, de az akkor volt, mielőtt megtudtam, hogy te vagy rajta. Rád sosem haragudnék, főleg nem azért, hogy boldog vagy egy fiúval. És úgy tűnik, hogy jól érzed magad vele. Igazán nem hittem volna, hogy ilyen kedves. Vagyis hát én még nem ismerem, de az alapján amit elmondasz róla nagyon édes. Egy ilyen popsztár típusú gyerekről azt gondolná az ember, hogy tiszta flegma meg minden. Ja meg hogy csak modellekkel meg híres csajokkal kavar. És hogy csak kavar, nem kezd kapcsolatba velük, játszik a sok csajjal akik mind odavannak érte. De úgy tűnik Manuel nem ilyen, szerencsére. Ki is tekerném a nyakát, nem érdekel, hogy énekes. — hadarta gondolatmenetét a barátnőm. Ekkor a telefonom rezgett egyet.

@manuelsingx válaszolt a történetedre: van pár szabad órám, megyek oda baba <3

Biztos voltam benne, hogy az arcom elvörösödött és úgy vigyorgok, mint valami tejbetök. Egészen odáig vagyok érte.

— Mit vigyorogsz? Manu írt? — kérdezte érdeklődve. Oda se figyeltem, csak az üzenetet bámultam mosolyogva. — Úristen. Manu írt. — állapította meg. Kikapta a kezemből a telefont és elolvasta az üzenetét. — Juj csajszi, idejön a pasid. Aki Manuel! — sikoltozott örömében. 
— Ssh! — csitítottam. — Ne visongj már. Hozzá kell szoknod, hogy a legjobb barátnőd pasija egy híresség, mert sűrűn fogod látni. — magyaráztam.
— Ez igaz. Hmm... Kíváncsi vagyok rá. Megígérem nem leszek fura. — nevetett. 
Manut várva ültünk körülbelül negyed óráig, amikor a sarkon feltűnt. Magas testét egyből kiszúrtam. Irtó dögösen nézett ki: fehér oversized pólót és kék farmershortot viselt. Szemeit napszemüveg takarta, haja kócosan rálógott a lencsére. Lábán egy fekete-fehér Jordan volt. Laza outfitet viselt, de mégis tökéletesen nézett ki. Ez a stílus volt az övé. A szívem nagyot dobbant ahogyan egyre közeledett. Időközben Petra hátra fordult és ő is a barátomat nézte. Az álomképet egy Manu felé száguldó színes kavalkád szakította meg. Három általános iskolás kislány rohanta le sikoltozva. Manu tanácstalanul nézett rám, alig kaphatott levegőt mivel mindhárom lányka erősen szorongatta. Petra hangosan felnevetett.
— Csak nem vagy féltékeny? — vihogott a képembe. 
— Én? Dehogyis. Ezek csak kislányok. — nyugtattam magam. Bár valóban volt bennem egy kis frusztráció, ezt sikerült hamar elfojtanom magamban. Csinált pár fotót a lányokkal, akik ezután visongva szaladtak el. 

Manuel mosolyogva folytatta útját felénk, ezúttal sikeresen ide is ért. Felálltam a székemből, hogy megöleljem, ám ő egyből lehajolt és szenvedélyesen megcsókolt. Puha ajkai nagyon jól estek ezen a furcsa reggelen. A csók után hosszú karjaival átölelt és magához húzott. 
— Nagyon szép vagy. — suttogta bele a hajamba. Rekedt hangjától megborzongott a testem. 
Az ölelést befejezve visszaültem a helyemre, Manu pedig leült arra a székre, amiről egy órával ezelőtt Ati rohant el. 
— Szia! Petra vagyok, Jázi legjobb és lerázhatatlan barátnője. — nyújtott kezet mosolyogva. 
— Manuel. — mutatkozott be ő is. — Bár nem hinném, hogy ismeretlen vagyok számodra. — nevetett fel. Tökéletes fogsora láthatóvá vált, én pedig szerelmesen bámultam a nevetését. Alig egy hete ismerkedtünk meg, de máris hozzám nőtt.
— Ó igen, nagyonis tudja ki vagy. — kuncogtam. Petra mérgesen nézett rám, szemei szikrát szórtak. Manu kérdőn nézett rá.
— Hihi. Mondjuk azt, hogy nagy rajongód vagyok. — vihogott kényelmetlenül a barátnőm. 
— Képzeld, itt volt Ati. — váltottam témát. Én és Petra felváltva meséltük el neki, ahogyan Atit üldözőbe vette a pasi, és együtt gondolkoztunk azon, hogy vajon most mi lehet vele.
— Okos gyerek, megoldja. — röhögött Manu a hajába túrva. Időközben ő is rendelt egy kávét, így azt szürcsölgetve hallgatott meg pár sztorit, amivel Petra szórakoztatott minket. Hát igen, ha egyszer elkezd beszélni nincs megállás. Egy fél óra sem telt el, hirtelen egy csapat kamerás ember tűnt fel. Jobbra-balra nézelődtek és idegesnek tűntek. Egyszer csak kiszúrták Manuelt és felénk kezdtek közeledni. 
— Na ne. Már a kávézóba se tudok nyugodtan elmenni? — temette kezébe az arcát. — Semmi kedvem nincs most ehhez. — mondta, majd felpattant. Karon ragadt és elkezdett futni. Intettem Petrának, hogy kövessen minket. Én is próbálkoztam sietni, bár a lábam még mindig nem volt a régi, így pár másodperc elteltével feladtam. Megtorpantam, Manu rám nézett és gondolkodás nélkül ölbe vett. Nevetve fúrtam bele az arcom a mellkasába. Petra idétlen futása még viccesebb volt, ugyanis ő egy magassarkú szandálban tipegett utánunk. Ennek fejében a napos idő hirtelen beborult és esőcseppek kezdtek hullani az égből. 
— Ez valami vicc? — értetlenkedett Petra. — Mi a fene ez, egy valósághow? Komolyan mondom, ha megázik a táskám kinyírok valakit. — sipákolta. 
Még hangosabban nevettem, Manu is csatlakozott hozzám, majd végül Petra is hisztérikus röhögésbe kezdett. Hát így futottunk mi szakadó esőben, át a Kálvin-téren a fene tudja hova, egy csapat fotóssal a nyomunkban. A cicababa, a sánta, meg a popsztár