Halál osztag •||NE KEZDJ KI EGY MAFFIÁVAL||•

× Ötödik Rész ×

Meghajoltam, majd az ajtó felé vettem az irányt.

-Rendben, holnap neki is kezdek! – Dörmögtem az orrom alatt, majd a szobámhoz mentem.
Amikor odaértem, akkor kikotortam a kulcsot a zsebem legaljáról.
Ezután eltekertem a zárban, majd beléptem az ajtón, amit bezártam magam után.
Felhuppantam az ágyamra, majd még hosszasan bámultam a fehér plafont addig, amíg el nem nyomott az álom.

*másnap kora reggel*

Fél öt van.
Még az ébresztőm sem ébresztett, de nem tudtam rendesen aludni, ezért hamarabb felkeltem, és elmentem a fürdőbe tisztálkodni.

Hideg vízzel lezuhanyoztam, és hajat mostam, majd amint kiléptem a tusolóból, és hajatszárítottam, utána még lerendeztem egy gyors fogmosást, és ekkor máris kopogtak az ajtón.

-Gyere! – Kiabáltam a fürdőből, miközben gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat.
-Reggelt Haru-san! - Hallottam meg Miyoko-chan hangját.

Ashida Miyoko is fő végrehajtó, de ő az egyik legbizalmasabbja a főnöknek.
A főnök a legvéresebb, legbajosabb munkákat is rábízza, mert tudja hogy ő azokat hibamentesen el is végzi.
Ebből sokan inkább ijesztőnek gondolják, de eközben Miyokonak nagyon jó személyisége van. Kedves, el lehet vele beszélgetni szinte mindenről, és alkalmazkodó is. Sokak szerint flúgos kicsit, de szerintem nagyon normális egy csaj. Vele bizony jó csapatmunkában dolgozni, és ma...
Ma ő fogja felügyelni a kihallgatásokat.

-Reggelt. – Válaszoltam vissza.
-Kész vagy a munkára?
-Igen, mindjárt. Csak egy pillanat. Tényleg Miyoko-chan!
-Hm?
‐Hogyhogy pont Tanizaki Daikivel kell együtt dolgoznunk? Te kérted rá a főnököt? De pont ő? És mi van Kyoval? Ha az egyik ott van, akkor a másik is ott lesz... -Bombáztam meg szegény lányt a kérdéseimmel.

Daiki-kun, és Kyo-kun iker testvérek. Ezek nem hagyják ott a másikat, mindig együtt vannak, ezért szinte csak közös munkát kapnak.

-Huha, mennyi kérdés. -Lepődött meg Miyoko, majd aranyosan elmosolyodott.
-Kyo-kun az Oszaka prefektúrán belül Nishinomiya városba megy tárgyalni az egyik kliensünkkel egy fontos ügyben, így ő egy darabig távol van.
Ezért lesz csak Daiki-kun velünk. -Válaszolt az előbb feltett kérdésekre egy mondatban, tömören.
És igen, én kértem meg a főnököt, hogy Daiki velünk dolgozzon.

-Miért? -Hőköltem meg.
-Mert még nem ismerem őt eléggé. - Tűnődött el Miyoko-san.
-Szeretnék beszélgetni vele a vallatás alatt. - Csapta össze a tenyerét boldogan.

Fumiko szemszöge

-Már lassan egy? Talán kettő napja itt lehetünk, és semmi ételhez, és még csak egy pohár vízhez sem jutottunk.
Érzem hogy a szám teljesen ki van cserepesedve, a torkom kiszáradt, nyelni alig tudok már a fájdalomtól. Még mozogni tudok, de az is olyan fájdalmas, és nehéz, mintha ezt egy több tonnás kőtömbel a kezemben kéne végrehajtanom.
Elfekszek az ágyon, próbálok minnél kevesebbet mozogni, és minnél kevesebbet pánikolni, hogy takarékoskodjak a maradék energiámmal, és hogy kihúzzam még pár óráig, de egyre jobban azt érzem én ezt nem fogom tudni élve megcsinálni.
Az oldalamra fordulok, amikor valami hírtelen megnyomja az oldalam.
Valami van a zsebemben.
Szépen lassan felülök az ágyon, és matatni kezdek a zsebemben, amikor megérzek egy gyűrődött papírdarabot.
Kiveszem a zsebemből, és lassan kicsomagolom, majd amint meglátom a kis gyűrött papírka tartalmát, a szemem újból könnybe lábad. Vagyis csak akarna, de már arra is képtelen vagyok a kiszáradás miatt.

Ez a kisöcsém rajza, amit még évnyitó előtt adott nekem oda, amit akkor a zsebembe is raktam.
Ezek szerint ezt nem találták meg.
Vagy csak nem érdekelte őket annyira, hisz ez csak egy kis papírlap mindenféle színes kis firkantásokkal, és 5 ember alakkal. A családunk van rajta. Otou-san, Okaa-san, Seiko-ani, Aiko-ani és én...
Naponta rajzolt nekem ilyeneket, de soha sem tartottam eddig őket annyira fontosnak, mint most.
Magamhoz szorítva a kis papírkát küszködtem hogy ne fulladjak meg. A tüdőm összeszorult, e szívem megfájdult. Nem kaptam levegőt. Megint az elájulás szélére kerültem, mert már nem tudtam megmozdítani egyik végtagomat sem. Egy utolsó pillantást vetettem még a drága kisöcsém színes kis rajzocskájára, amit az ölembe éppen hogy csak be tudtam ejteni. Gyönyörű rajz, sajnálom hogy nem csodálkozhattam rajta többet. Az erőm ekkorra teljesen elhagyott, a szervezetem tartalékai elfogytak. Úgy érztem itt a vége.

De erre viszont egy kulcs hagja hallatszott a zárban, és benyitottak az ajtómon. Azt nem láttam ki, már nem volt energiám ahhoz hogy rájuk nézzek. Csak előre lógatott fejjel, fagyos tekintettel néztem a semmibe. Cipők az ágyam előtt... 4 főt számoltam.
Haru-kun az, és egy lány, mellette két férfivel.

-Haru-kun leült az ágyra velem szembe, majd egy kevés kis vizet öntött a számba. Nem tagadom, olyan jól esett, hogy kívántam még.

-Ne itasd annyit, nem a jót akarjuk neki, ez bőven elég ahoz, hogy vallatható legyen. - Mondta a lány, majd elővett egy fehér kis gyógyszer kapszulát.

Megijedtem. Mi van ha be akarnak kábítószerezni? Vagy megmérgeznek, és mikor meghalltam, szimplán kidobnak? Nem akarom tudni!
Tiltakoztam, rúgkapáltam, ütöttem, ahogy tudtam, de mintha ért volna bármit is, a lány könnyen belegyűrte a számba a fehér kis kapszulát. Ezután szépen lassan elnyomott az álom.

-Elájultam? Kelltem fel az ágyamban, mintha mi se történt volna. Ekkor viszont felvillan előttem egy fehér erős sugarú fény. Mintha egy utat mutatna.
-Arra kéne mennem? – Kérdeztem meg magamtól, majd gondolkodás nélkül indultam el a fény irányába, amikor hírtelen megrezgett az egész hely.
Hátranéztem, ami nem volt okos ötlet.
A padló lassan elfogyni látszott alattam.
Futni kezdtem a fény felé, majd valami visszarántott.
Már nem láttam mi az, mivel elfogyott alólam a padló, és lezuhantam az örök sötétségbe.

Felriadtam.
Egy sötét szobában. Éppen csak egy lámpa gyengéd fénye pislákolt a szoba közepén. Amíg a szemem nem szokott hozzá a sötétséghez, addig nagyon rosszul láttam, csak néhány alak volt kivehető.
Viszont amint kezdett kiélesedni a látásom, és a négyből eggyé állt össze a kép, körbenéztem a kis szobácskában.
Valaki fekszik a földön! Vágások a kezein, és kis vértócsák a földön.

-Fumi-chan! Fumiko! Felébredtél? – Hallottam meg ekkor Reiko hangját mellőlem.
Fejem oldalra fordítottam, mire megláttam barátnőm kék-lila foltokkal, és vágásnyomokkal teli arcát. Mindkét keze vérzett, és ahogy láttam pár foga is hiányzott oldalról.

-Reiko?? – Mozdultam volna meg felé, de csak ekkor vettem észre, hogy le vagyok kötözve egy székhez.
-Az a földön... – Csuklott el a hangom.
-Az a földön Mayumi-chan. – Válaszolt, majd elsírta magát.
-Mi? Mi történt? – Ilyedtem meg, de ekkor kivágódott az ajtó.

-Oh, felkeltél kislány? – Szólalt meg az a bizonyos ismerős hang.
-Miért?? Miért kellett Mayumit megölnötök!? Mit tett hogy ezt kiérdemelte? Csak élni akart!? – Üvöltöztem torkom szakadtából.
-Nem öltük meg, te észlény. Csak összeesett. – Forgatta a szemeit Haru.
-Még él. – Szólalt meg mögötte az egyik fekete hajú fiú, akit már láttunk ez előtt. Ő volt az, aki elvitte Hanát amikor a Himuro kastélyához értünk.

-Még!? – Háborodott fel Reiko.
-Még, de ha nem fogod be a pofád, akkor lassan nem fog! – Ordított rá a másik srác.
-Hé! Veszekedni jöttünk, vagy információért? Nem érdekel mi lesz velük, csak végezzük el a munkát. – Jött előre egy velünk egy idős lány.
-Rendben, akkor el is viszem ezt a szájhőst. Daiki-kun gyere, vallassuk meg egy kicsit. – Mosolygott a fekete hajú srác, majd megragadta Reiko-chan székét, és kihúzta a szobából.

-Mikor jönnek már az orvosok? – Szólalt meg Haru, majd elsöpört pár tincset az arcából. Szőke haja barnásan látszott a sötétben, csak a zöld szeme világított, mint egy vámpírnak. Ijesztő látványt nyújtott.

-Megint szarakodnak. Mindjárt ideérnek. – Válaszolt a mellette lévő lány. Igaz volt a megérzése, mivel az orvosok hamar meg is jöttek.
Amint legugolt az egyik Mayumihoz, az beszúrt neki valami löttyöt, majd felrakták a tolóágyra, és kivitték.

-Mit szúrtak bele!? – Háborodtam fel.
-Ez tartja életben, te nagyokos. Csak stabilizálja az állapotát, és elősegíti a gyógyulást. Pár lényegtelen funkcióját leállítja a szervezetednek, hogy több energiát spórolhasson meg a gyógyulásra. Olyan mintha egy fél holt állapotba kerülne, de a gyógyulást segíti elő. Ha nem csiripelsz, lehet te is kapsz ebből egy adagot. Mosolyodott el Haru, majd az oldalából előhúzott egy tőrt...