Halál osztag •||NE KEZDJ KI EGY MAFFIÁVAL||•

× Kilencedik Rész ×

Amint kinyitottuk az ajtót, és beléptünk a külsőleg kihalt épület előszobájába, nagyon is meglepődtem. Gyönyörű díszek és képek lógtak a falon, egy halovány hangulatvilágítás mellett.
A szembe lévő falon volt a szekrény, amelybe ránézésre belefér egy egész foci labda csapat, amellett pedig egy kommód helyezkedik el. Ezekkel szemben, közvetlen az ajtó mellett volt kitéve a cipőtároló, amiben már volt néhány pár cipő. Ez az előszoba kellemes konfortja ellenére is elrettentett kicsit. Vajon ki lehet? Ez is ilyen pszichopata, mint az eddigiek? Jaj, remélem nem.
Vagy ha Reiko? Esetleg Mayumi? Mondjuk ez képtelenség. Mayumi sokkal veszélyesebb sebeket szerzett mint én, biztos még a gyengélkedőn van. Így is csoda hogy képes voltam eddig eljárni, nemhogy még Mayumi, akin szerintem kishíján még amputációt is képesek lettek volna végezni. Jaj, nagyon remélem hogy csak Reiko az. Tényleg, most jut eszembe, hogy a vallatásom előtt őt is kitolták a szobából szintén hasonló szándékkal. Remélem nem sérült meg súlyosan, és nincs nagyobb baja.

-Fumiko! – Intett nekem Haru, hogy menjek oda hozzá. Vettem a lapot, és elé lépdeltem, mire szóra nyitotta száját.
-Még a mai estét itt töltöd, majd átkerülsz egy másik lakásba, most jelzett a főnök. Látod, már nem is kell várnod 3-4 hetet. - Nevetett.
-Te is itt kezdted?
-Akik hasonlóan kerültek ide, igen... De mindegy... Addig is. – Gugolt le elém, amivel rámhozta a szívinfarktust, majd egy gyors könnyű mozdulattal felcsatolt a lábamra egy bilincs szerűséget.
-Ez minek kell?
-Mivel nem maradok itt veled estére, hogy bébicsőszködjem a segged, ezért kell, hogy nehogy gondolj egyet, és el próbálj szökni. Amint kilépsz a házból, ez azonnal megráz, és mozgásképtelenné tesz téged egy darabig. Plusz jelzi nekünk hogy szökni akartál. – Mosolyodott el, mire nagyot nyeltem.
-Ezek után még csak kedvem sem lenne hozzá. – Fordultam el a következő ajtó felé. Haru elé lépett, majd lenyitotta azt.
-Légy üdvözölve. – Nyitotta ki előttem az ajtót, majd belökött rajta, egyenesen a nappaliba.

‐Hűű Haa! – Kápráztatott el a látvány.
Szép nagy volt a nappali, nagy nagy plafontól padlóig érő üvegekkel. Az ajtóval szemben máris egy nagy kanapé helyezkedett el két fotellel, és középen egy dohányzóasztallal. Azzal szemben egy hatalmas nagy tévé kapott helyet, mellettük nagy üvegszekrénnyel. Az egész nappali egybe volt nyitva a konyhával, ahol egy nagy étkező asztal is helyhez jutott. Ezek mellett egy lépcső vezetett a felső galériához, ahol magas égig érő polcok voltak, telepakolva mindenféle cédékkel, kazettákkal, és könyvekkel.
Az egész nappali, és konyha, de még a fenti galéria is piros, fekete, és fehér színekben pompázott. Bármerre néztél, elkapott az elegancia, ami igazán előkelővé tette az egész helyet, nem beszélve a modern berendezésekről.
Tátott szájjal néztem végig a házat, amikor szemem össze nem találkozott egy másik csillogó lélektükörrel. Egy fiú volt, körülbelül velünk lehetett egy idős. Száját mosolyra húzta, szemét lehunyta, majd kedvesen köszöntött minket. Vagyis hát inkább Harut.

-Haru-kun! De rég láttalak! – Mosolygott boldogan. Szinte fel sem tűnt neki hogy ittvagyok.
-Shirase! – Kiáltott fel mellettem Haru, aki ezzel a műveletével a mai nap sokadszorra is rámhozta a szívinfarktust.
-Te vigyázol az újoncra? – Kérdezett vissza a Shirase nevű fiú.
-Igen, megáldott vele a jóisten... Akarom mondani Ishida-san. – Forgatta szemeit.
-Na, kösz... Ha csak egy plusz teher vagyok, simán el is engedhetnél. Nekem van rendes életem. – Szóltam vissza Harunak szarkasztikus hangnemben. Nem tetszett neki. Határozottan nem...
Shirase arca sem tudta eldönteni mit reagáljon. Megilyedt, meglepődött, majd végül jóízűen elnevette magát. Haru hangosan puffogott, de Shirase mosolya jobban lenyűgözött. Olyan természetes volt. Nem erőltetett, hanem igazán őszinte, amit talán eddig nála láttam össz vissz először a maffiában.

-Furcsa szerzet. – Szólalt meg, de a nevetést egy percre sem volt képes abbahagyni.
-Az, de még mennyire idegesítő! – Mondta Haru. Ekkor arca kifényesedett, és ő is nevetésben tört ki.
Mire analizáltam hogy mind a ketten rajtam nevettek, már vissza szólni sem tudtam volna. Haru megragadott a kezemnél fogva, majd közelebb húzott a kanapéhoz.
Ekkor is láttam tisztán Shirase alakját: Tükör sima formás arc, tengerkéken csillogó szemek, közép hosszú rézvörös haj, egy két helyen barnás ámenetű tincsekkel, és háttul egy hasonló árnyalatú fonattal, ami hanyagul a nyakába hullott. Fekete nyakú fehér pólót viselt, egy világos és egy a hajához passzoló sötét vörös színekkel csíkos inget, ami szerintem egy két mérettel biztosan nagyobb lehetett nála. Különleges kinézete volt, de valahogy minden passzolt rajta.
Mintha a kinézete a személyiségét erősítette volna, igazán pozitív véleményt alkottam a furcsa maffiózóról.
Ekkor az említett felkelt a kanapéról, és lepacsizott egyet Haruval, aki boldogan viszonozta a gesztust.

-Kitalálom mi járatban jöttetek. – Szólalt meg hírtelen.
-Rendben, de nem kell találgatnod, megmondom inkább én, nehogy megerőltesd az agytekervényeidet. – Piszkálta Haru, majd halk kuncogások közepedte folytatta mondandóját:

-Itthagynám erre az éjszakára. Holnap érte jövök, aztán be kell kísérnem a városba.
-Egyszóval a boss teljesen becsicskított. – Nevetett Shirase.
-Ja. Nagyon örülök neki. – Mondta Haru. Hangja tökrözte a mérgességét. Szinte éreztem, hogy képes lenne elégetni a tekintetével.
-Hát, szerintem egy fővégrehajtónak nem kéne ilyen melókat végeznie, de hát ez nekem csak jó. Amíg te bébisintérkedsz, addig én szépen lassan fellépdelhetek a ranglistán. – Húzta tovább Haru idegeit.

-Álmodik a nyomor, igaz-e, Shirase? – Nevetett fel Haru, mire Shirase pajkosan beleütött a felkarjába.
Ezután tekintete rámszegeződött.
-Na, gyere! Körbe vezetlek itt a házban! – Intett egyet kezével, majd elindult a lépcsők irányába.

Készségesen követtem a mosolygó fiút, aki végül az egész házon körbevezetett. Kiderült, hogy a házon belül még rengeteg szoba van, köztük az enyém is, ahol ezt az estét fogom tölteni. Shirasén kívül volt még egy lány a házban, de a fiú boldog pozitív kisugárzásával ellentétben az övé zord volt, és gonosz. Éppen csak Shirase hívta ki egy pillanatra, hogy találkozhassak vele, de amint rámnézett, kirázott a hideg. Igaz köszönt, mivel éppen csak egy halk "sziát" ejtett ki a száján, de ezután vissza is ment a szobájába, majd magára csapta az ajtaját. Nem valami barátkozós típus ezek szerint. Mondjuk itt a maffiában senki sem barátkozós típusú, eddigi tapasztalataim alapján mindenki egy gyökér.

-Ne törődj vele. – Szólalt meg Shirase, amint a lány ajtaját bámulta.
-Kiyomi elsőre mindenkivel ilyen, de amint idővel jobban megismered, kiderül, hogy tök jó fej. – Pirosodott ki, majd megrázta fejét, hogy kizökkentse magát a pillanatnyi álmodozásból.
-Mindegy. Gyere, menjünk! Lehet Haru még kint vár. – Mosolygott, majd kézenragadott, és kiráncigált a nappaliba. Csakugyan, Haru tényleg itt volt még. Leült a kanapéra, majd jól bealudt. Biztosan tévézni szeretett volna, mivel kezében maradt a távirányító.

-Haru! Ne bóbiskolj! – Kiáltott fel Shirase, amint meglátta a kanapén pihenő Haru alakját, majd hírtelen ötlettől vezérelve az ölébe ugrott. Haru ott abban a szent pillanatban sokkot kapott furcsa barátjától, de ez Shirasét látszólag egyáltalán nem zavarta.
A nappali megtelt hangos nevetéssel:

-SHIRASE! NEM VAGY NORMÁLIS! – Nevetett Haru is, majd hozzá dobott egy párnát az emítetthez.