Halál osztag •||NE KEZDJ KI EGY MAFFIÁVAL||•

× Első Rész ×

Szeptember elseje.

Szívinfarktust hoz rám a telefonom, amint reggel hat órakor kukorékolni kezd az ébresztő.
Ingerülten kinyomom a fülsüketítő rikácsolást, majd a telefont egy jólirányzott dobással az ágy végébe juttatom.

-Csak kussolj már el... - Dörmögöm magamban, majd vissza fészkelem magam a puha meleg takaró alá, de ekkor édesanyám ront be a szobaajtón.

-Felkelés! Ma van a suli első napja, ne késs el! - Virított arcán a mosoly.
Nyűgösen feltekintek fél szemmel a fali órára, és végül csalódottan kell elfogadnom a tényt, hogy tényleg ma van az iskola első napja.

-Okaa-san, muszáj? Ebben az évben inkább kihagynám az iskolát... - Dünnyögtem oda neki, mire felkuncogott.

-Nem szabad édesem.
Tudod hogy az utolsó év is nagyon fontos, ha egyetemen akarsz tovább tanulni. - Hozta elő a szokásos, egyben egyetlen érvét az iskolára, hogy legyen okom még ezt az agybajt folytatni.

-Kezdem azt érezni, hogy inkább csak azt akarod elérni, hogy csönd legyen itthon, legalább addig, amíg mi iskolába megyünk. - Nevettem fel, mire őt is elfogta a nevetés.

-Ráhibáztál...
Tudod, nekem kell már az a kis csönd, hogy halljam a gondolataim, nem úgy mint ti tinédzserek. - Mondta, majd lerántotta rólam a takarót.

-Na, és most kelés!
-Jól van, ezt te nyerted. De majd következőre... - Nevettem, majd kikászálódtam az ágyamból.

-Menj el mosakodni, rendezd a hajad, mert olyan mint egy szénabogja, és addig add ide az egyenruhádat. Gyorsan kivasalom... A testvéreidével már úgyis kész vagyok. - Kérte az előbb említett ruhadarabokat, majd megállt az ajtóban.

-Persze. - Sétáltam a szekrényemhez, majd kivettem onnan a már eléggé gyűrött iskolai egyenruhát.

-Itt van, tessék. - Nyújtottam oda neki, mire elvette azt, és egy szó nélkül elhagyta a szobám.
Ezek után odaléptem a kommódomhoz, és kivettem onnan a megfelelő fehérneműket, és még egy bőr színű harisnyanadrágot, majd úgy tettem, ahogy azt anyu is mondta.
Elmentem készülődni, de amint bementem a fürdőbe, és belenéztem a tükörbe, azonnal minden kisgyerek rémálma, a mumus nézett vissza rám, így kisebb nagyobb szerencsével, de keresni kezdtem a fésűmet.
Egy jó öt perc után megtaláltam a nagy kupi legalján, így gyorsan megfésülködtem, majd kétoldalról befontam a hajam, és mind a kettő fonatot kontyba igazítottam.
Ezután gyorsan arcot mostam, és befújtam magam a kedvenc parfümömmel.

-Kész vagyok az egyenruhával! - Nyitott be anyu a fürdőszoba ajtón, majd egyesével adta oda a piros-sötétkék-fekete csíkos szoknyát, a fehér, úgyanazokkal a színekkel csíkozott garbójú blúzt és a nagyon meglepő módon, ugyanilyen színű nyakkendőt.

-Köszönöm! - Vettem át tőle, majd máris vetkőztem át pizsamából az egyenruhába.
Nem felejtettem ki a harisnyát sem, de igaz, az utolsó másodpercben jutott eszembe, hogy azt is magamra kéne kapnom.
Lassan készen lettem, így kiléptem a fürdőszobaajtón, és a már tegnap este elpakolt iskolatáskámmal mentem ki a nappaliba.

-Előkerültél, te mamlasz? - Szólt hozzám az idősebb öcsém, Seiko-ani.
-Nagyon nem bírod ki hogy ne szólj be nekem minden nap? - Nevettem fel, mire végre köszönt, és adott egy rendes ölelést.
-Onee-san!!! - Futott felém a második, egyben legkisebb öcsém, Akio-ani.
‐Képzeld, már negyedikes vagyok! - Büszkélkedett, arcán egy széles vigyorral.
‐Igen? Nem mondod? - Nevettem, amint legugoltam hozzá.
-De! És nézd? Neked csináltam! Amiért ebben az évben ballagsz el. - Motyogta, majd a kezembe nyomta a kis firkantásokkal teli rajzocskát.
-Nagyon szépen köszönöm! Nézd, el is rakom! Ezzel fogok dicsekedni az iskolában! - Mosolyogtam, és zsebrevágtam a rajzot, mire egy hatalmasat nevetett, és egy puszi után visszafutott a konyhapulthoz.

-Itt a tízóraid! - Nyújtotta oda nekem anyu a telecsomagolt zacskót.
-Köszi! - Raktam be a táskámba az ételekkel telepakolt tízórais zacskót, majd az előszobába léptem, ahol magamra erőszakoltam a cipőimet.
Eközben apum is kijött hozzám, és egy puszi után elköszöntem tőle.
-Legyen jó napod! - Mosolyodott el.
-Neked is Otou-san! - Válaszoltam, mire összekócolta a hajam, majd egy nevetés után visszament a két fiú testvéremhez, akik még a konyhában ölték egymást.
Még éppen el lehetett csípni, ahogy apa szétszedi őket, majd azt mondja: Lassan mi is indulunk, vagy elkésünk!

-Vigyázz magadra kicsikém! - Lépett eközben oda hozzám anyu, amint végeztem a cipővel való szenvedéssel.

-Rendben, szeretlek! - Nyomtam az arcára egy puszit, majd kiléptem az ajtón.
Egy darabig sétáltam az iskola felé, de amint ráeszméltem hogy rohadtul késésben vagyok, muszáj volt futásnak erednem.
Nyolc óra előtt értem be az iskolába körülbelül egy öt perccel hamarabb, így azonnal az osztálytermem felé indultam, ami a második emeleten található meg.
Felbattyogtam a lépcsőn, és amint beértem a terembe, az a szokásos hangzavar fogadott, ami mindig is volt nálunk.
Sőt, szerintem maga a csönd fogalmát nem is ismeri az osztályom...

-Fumi-chan! - Integetett nekem Kaneko Mayumi, az egyik legjobb barátnőm.
Sőt... Igazából nincs sok barátom, talán három-négy, akikel jól érzem magam. Leültem mellé teljesen unottan, persze ő kicsattant az örömtől.
-Hogy vagy ma, Fu-kun? - Mosolygott. Az optimizmusa olyan ragadós, mint az influenza a téli időben.
Szinte képes volt percek alatt felvidítani.
-Semmi érdekes... csak az iskola, tudod...
-Nyugi, már csak ez lesz az utolsó évünk a suliban, majd ballagunk. Ezt még ki tudod bírni. - Válaszolt nevetve.

-Mizu, csajok? - Sétált az asztalunkhoz Shizuma Reiko, aki szintén mint Mayumi, ő is elég boldog ábrázattal büszkélkedhetett.
-Semmi... Jó hogy látlak Rei-chan! - Válaszolt Mayumi-chan, majd azonnal benyitott az ajtón az osztályfőnökünk, Chiyo Obaa-san.

-Indulás ki az udvarra! - Szólalt meg, de alig lehetett hallani belőle valamit, a kifele tomboló tömeg nagy hangjától.
Vettük a lapot, és mi is kivonultunk az udvarra, ahol meghallgattuk az évnyitó beszédet.
Egy jó órának tűnt az igazgatónő beszéde, így nagy felüdülés volt, amikor végre befejezte mondandóját.
Ezután vissza kellett vonulnunk a terembe, ahol Chiyo Obaa-san kezdett bele a szokásos "rituáléjába."

-Na, gyerekek! Ez az utolsó évünk együtt... - Kezdte, majd hosszasan felidézte, hogy miket éltünk át az osztállyal egészen tizenkettedikig.
Ezután felolvasta az unalmas tűz biztonsági előírásokat, amiket minden évben kötelességünk volt meghallgatni, még elmondta a fontosabb dolgokat, majd ezután megszólalt a csengő.

-Végre vége! - Nyújtózkodott mellettem Mayumi-chan.
-Az bizony! És még így is van két óránk... - Nyafogott Reiko-kun.
-Senki sem mondta hogy könnyű is lesz, úgyhogy... még szenvedünk, aztán mehetünk végre haza.

-Hát, igen... A csórók innen hazamennek.
Mi plázába megyünk ez után.
Az autómmal, de mondjuk te úgy sem tudod milyen, hiszen még csak pénzed sincs kocsira... - Gúnyolódott Hana, az osztály "gazdagja".

-Nem lehetne hogy lekopj, hülye ribanc? - Fordultam felé ingerülten.
-Te nekem nem parancsolgatsz, vagy szarrá verlek! - Nézett rám fenyegető szemeivel.
-Fhú! - Kelltem fel a székről bosszúsan, és már indultam volna meg felé, amikor Reiko-kun megállított.

-Nem okos dolog Fumi-chan... - Mondta komolyra fordítva a hangsúlyt.
És Reikoról volt szó. Ha ő komolyra fordítja a hangsúlyt, akkor ideges.
-Rendben. - Nyugodtam le, de Hana most sem állta meg, hogy ne fogja be a pofáját.
-Úgy van, tartsd vissza a kutyádat, hülye kurva... - Forgatta a szemeit, és amint Reikora néztem, tudtam mi lesz.
Nagy erővel behúzott egyet Hanának, aki mint egy bábú, dőlt el a földön.
A vége az lett, hogy mind az igazgatóiban kötöttünk ki, bántalmazásért, és milyen meglepő, amíg mi intőt kaptunk, addig Hana szart se. Nem véletlen. Az apja egy gazdag cég tulajdonosa. Csettint, és szinte mindent megkap amit csak akar, és akkor amikor akar. Ezen kívül az apja nagy pénzösszegekkel támogatja az iskolát, így az igazgató hülye lenne Hanát leszidni, vagy akár intésben részesíteni.