" A legenda szerint Himuro kastélya egy nagy hagyományos japán ház, amely a sziklás területen található valahol Tokió külvárosában. A kastély a Japán történelemben a legszebb tömeggyilkosság helyévé vált.
Azt mondták, hogy a Himuro család gyakorolta az ősi, elfeledett Shinto rituálékat, amelyeket régen betiltottak Japánban. Az egyik ilyen okkult rituálét "rituális fulladás" -nak neveztek, ami egy a fiatal lány áldozati gyilkosságát jelentette.
Ez a szörnyű rituálé volt az, ami védelmezte a Himuro családját a rossz karma elől, amely mint azt hitték, az udvari portálon keresztül jött elő ötven évenként, így a rituálé is ötven évenként folyt le. Az áldozati gyermeket semmiképp sem szabadott családon belülről kiválaszani, így egy szolgáló leányt neveltek fel a kastély falain belül.
A lány nem érintkezhetett a külvilággal, és teljes elszigetelésben élt, különben a rituálé nem működött volna.Amikor eljön az idő, a lányt az udvari templomhoz vezették, és a kezét, a lábát és a nyakát a kötelekkel megkötötték. Aztán néhány ló kezdte húzni a kötéleket különböző irányokba, széttörve az áldozati lányt több részre. Ezután a véres kötelek az udvari kastélyban lévő portálra kerültek elzárva. Ha a rituálé sikeres volt, akkor a rossz karma további ötven éve nem kísértette a családot.
Ezt a hagyományt a Himuro családban generációkon keresztül örökplődött tovább.
Azonban amikor a család az utolsó ilyen rituáléjára készült, valami rosszul sűlt el. Az áldozati leány beleszeretett a családból az egyik fiatal fiúba, akit véletlenül látott meg.
Valódi katasztrófa volt, mivel az áldozatnak tisztának és mentesnek kellett volna lennie a világi befolyástól. Ezzel a leány vérét és lelkét elrontotta, és amikor feláldozták, a rituálé nem sikerült.Miután a Himuro család feje, aki felelős volt a rituálé sikeréért, megtudta hogy a lány szerelmes volt, félt hogy minden szerencsétlenség a családra száll.
Leírhatatlan dühbe esett.
Brutálisan megölte az egész Himuro családot, minden családtagot megölt a hagyományos japán karddal, a Katanaval. A család vezetője azt hitte, hogy ha mindenkivel végez, akkor megmenti őket a mégszörnyűbb haláltól. Amikor minden családtagot megölt, akkor ő is öngyilkosságot követett el a Katana által.A szomszédos falusiak Himuro kastélya történetében száz százalékosan hisznek, mindenben, ami évtizedek óta ott történt. Ezen kívül a merész szemtanúk bizonyítékai olyan furcsa eseményekről számolnak be, mint amilyenek a kastélyban történtek régen. A kastély belsejében máig véres lenyomatok, és foltok találhatóak, sokan szellemeket láttak itt éjszaka.
A legenda azt mondja, hogy ezek a Himuro család megölt tagjainak szellemei, akik megpróbálják megismételni a sikertelen rituálét bárkivel, aki eléggé meggondolatlan lesz ahoz, hogy belépjen az épületbe.
Akik este merészkednek be a kastélyba, azok többet nem jönnek ki onnan.A halottak kezén, lábán és nyakán tipikus kötélnyomok találhatóak, mintha rajtuk is elvégezték volna a már régen betiltott rituálét Rengeteg holtestet is találtak, amik máig nincsenek rossz állapotban. A holttestek szó szerint több részre szakadtak, vagy éppen vágásokkal vannak tele.
A kastélynak van egy ablaka, amely szintén rossz hírnevet szerzett.
Azt mondják, hogy ha ezt az ablakot lefényképezzük, a képen egy Kimonoba öltözött fiatal lány jelenik meg.
Ezek az incidensek pánikot okoztak Tokióban, és sokan úgy vélik, hogy azok, akik megközelítik ezt a kastélyt, megátkozódnak, de mivel nincs bizonyított tény ezekre a mítoszokra, ezért a rendőrség sem tulajdonított nagyobb figyelmet ennek.Végül a pletykák, és a kastély hírneve Nyugaton is elterjedt, és divatos lett ezekkel a szellemekkel kapcsolatos történet, de ha a legenda igaz, akkor tényleg Himuro kastélya a legátkozottabb hely Japánban. "
-Himuro kastélya!? – Torpantam meg ijedtemben. Hallottam már a kastélyhoz kapcsolódó mítoszt, és az incidenseket is, így nem gondoltam volna, hogy bármikor is eljövök ide.
Az biztos, hogy épp eszü ember önszántából nem jönne ide.
-Indulás! – Lökött meg Haru, hogy mozgásra bírjon.
-De... – Akadt meg Mayumi-chan hangja.
-Az ehez kapcsolódó mítosz csak kitaláció. Ne fossatok már. – Válaszolt, de ettől még nem nyugodtunk meg jobban. A lábaink a földbe gyökereztek.-Miért hinnénk egy olyan maffiának, mint te? Fordultam hátra, mire felhúzta szemöldökét. Szemei mérgesen meredtek rám, szinte látni lehetett a szemében fellobbanni a tűzcsóvát.
-Hát ha így nem megy... – Mosolyodott el kajánul.
-Kapjátok fel őket fiúk! – Fordult a nagytestű mamlasz őrök felé, mire a testőrök kapcsoltak, és a vállukra vették Reikot, és Mayumit.
-Mozgás! – Szólalt meg Haru, majd nemes egyszerűséggel felkapott a vállára.
‐Neeem!! Tegyél le!! Hallod!? – Ordítozott Reiko-chan az egyik nagy testőr vállán.
-Mivel eteted ezekett az állatokat!? Szteroiddal!!? – Kiabált Harunak, aki még csak figyelemre sem méltatta Reikot.A nagy kapuajtón keresztül besétáltunk a kastélyba, és hát...
Pontosan ugyan úgy nézett ki, mint ahogy azt elképzeltem. Vérfoltok mindenütt, kitépett ember maradványok. Nem volt valami kellemes látvány.-Elég lesz az üres szobákban lerakni őket. – Mondta Haru, amikor a nagyszobai falhoz értünk.
Az egyik őr közelebb lépett a falhoz, majd kétszer megütötte azt, mire egy kis monitor pattant ki a falból.
Ott bepötyögött valamit, majd hírtelen eltűnt a fal.
Egy vas lift lett helyette.
Vagyis inkább... A lift a fal mögött volt. Csak a fal tűnt el.Beszálltunk a liftbe, és vagy húsz gomb volt ott, amin Haru megnyomta közvetlen a másodikat.
Ekkor mozogni kezdett a lift, és éreztük, hogy két szintel lejjebb kerültünk.
A föld alá.
Kinyílt a lift ajtó, és egy sötét alagútban lyukadtunk ki.
Talán egy-kettő fákja éghetett az egész alagútban.
Ekkor a két szteroiddal etetett állat, és Haru megindultak velünk az alagút rejtelmeibe.Azthittük hogy majd jól megerőszakolnak, aztán lelőnek, vagy éppen szarrá vernek, és itthagynak a francba, de ehelyett amint a hosszú alagút végére értünk, egy teljesen másik nagy házban találtuk magunkat.
Nem különbözött sokban a kastélytól.
Maximum annyira, hogy itt tisztaság uralkodott, és rend a fekete és szürke festésű falak között.
Itt nem voltak vérfoltok a falon, sem tenyérnyomok, vagy hullák a földön.
A maga módján igényes, és puccos volt.-Erre fiúk! – Intett Haru fél kézzel, mire a két mamlasz azonnal követni kezdte őt, és ekkor egy ajtókkal teli folyosón találtuk magunkat.
-Azt oda! – Mutatott Mayumira, majd az egyik ajtóra, mire a nagy tehén alkatú fickó benyitott az ajtón, levette Mayumiról a köteleket, és bedobta az ajtón, majd rázárta azt.
-Azt meg oda! – Mutatott ezután Reikora, mire ő is a Mayumi-chan melletti cellában végezte.
Ezután valahogy sikerült levonnom a következtetést.Most én jövök.
Haru megindult velem az cella felé, rólam is leoperálta a köteleket, majd bedobott az ajtón.
-Ha jó kislány vagy, és nem próbálkozol szökésekkel, akkor életben maradhatsz.
Másképp a saját celládban ölünk meg.
– Mondta, majd rámzárta a cellaajtót.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Halál osztag •||NE KEZDJ KI EGY MAFFIÁVAL||•
AksiyonHogy mit csinál egy maffia? Gyilkol, csempészik, rabol, félelmet kelt, és törvénytelenül osztja az igazságot, mind ezt csak a pénzért. A TISZTESSÉGTELEN PÉNZÉRT, AMIÉRT EHHEZ SOK EMBER VÉRE TAPAD. Gondoltam ezt addig, amíg nem egy napon...