Halál osztag •||NE KEZDJ KI EGY MAFFIÁVAL||•

× Tizenkettedik rész ×

-Nem rossz a maffia... Mostmár tudom.
.
.
.
-Köszönöm hogy elmondtad, titokban tartom. – Mondtam Shirasének, aki egy komoly bólintással jelezte, hogy elvárja.
-Remélem is, mert ha ez kiderül, lefejeztetnek. – Nevetett fel kínjában.
-Mi? Miért? – Riadtam meg.
-A maffiánkban 3 fő szabály van. – Kezdte magyarázni Shirase.

-Első, hogy a munkáidat nem tudhatja senki, inkognitóban kell dolgozz, mert nem tudhatjuk hogy vannak-e a kormánynak besúgói, akár közén beépítve, és ezzel rohadtul lelepleződnél te is, a feladatod is, és a maffia is.
A második hasonló mint az első. Ne szivárogtass információkat, és ne áruld el a maffiát.
És a harmadik, egyben utolsó, hogy a maffia kezéhez nem tapadhat tisztességtelen vér. Csak akkor ölhetünk ha nagyon szükséges, és a helyzet megkívánja, vagy ha a főnök utasítást ad rá.
Na és ugye én most egy információval láttalak el. Szóval ha a főnök megtudná, biztosan a fejemet venné. – Vakarta meg hátul a tarkóját. Hát igen. Ennek a mondatnak már a gondolata is rémisztő egy olyan gyáva féregnek mint én. Lefejezni. Jézusom, már csak elképzelni hogy velem történik, is ijesztő.
-Úgyhogy kérlek ne add senki tudtára hogy elmondtam. – Pirult ki egy kicsit a fiú.
Most őszintén? Megfordult a fejemben hogy megzsaroljam-e vagy sem, de végül valami legbelül rávett az ellentétes cselekedetre.
-Rendben, nem mondom el.
-Köszönöm, hálás vagyok! – Csapta össze tenyerét.

-Viszont most jobb lenne aludni menni, úgyhogy elköszönök. – Mosolygott rám, majd a konyha pult fele ment, elővett valahonnan egy távirányítót, és azon megnyomott egy gombot.
Hírtelen az ablakon rácsok csapódtak le, és az ajtó felől is kattanáshangok jöttek.
Bezárt... Elszökési esélyem egyenlő lett a nullával, ráadásul itt van ez a fránya bilincs szerűség is, ami meg megráz ha elmegyek.
-Rendben... – Szontyolodtam el, majd én is a szobám felé vettem az irányt.
Meglepetésemre a szobába érve az ablakom is rácsos volt, hogy véletlenül se tehessek semmit.
De legalább otthonos kis szoba, nem úgy mint az előző cellám.
Itt egy ágyon és egy asztalon kívül volt még egy szekrény, amiben ruhák helyezkedtek el, egy könyvespolc tele könyvekkel, és egy tévé is.
A szoba színei megegyeztek a nappali színeivel. Tényleg kis otthonos volt.
Beljebb léptem az ajtón, és becsuktam azt magam után, mire kattant a zár. Az ajtóhoz futottam, és dörömbölni kezdtem rajta, mire Shirase hangja szólalt meg.

-Bocsáss meg, de kénytelen vagyok bezárni téged, amíg meg nem győződünk a hűségedről. Ez szokásos, és sajnos kötelező, nehogy leszúrj balakit, vagy elszökhess.
-Nem volt tervben! – Kiabáltam vissza.
-De, tudok róla, hidd el. Szerinted miért én lettem ide rakva? Mert megérzem az ilyet. És rajtad láttam hogy fontolgattad, még aközben is, mikor körbevezettelek, szóval bocsáss meg, de muszáj ezt tennem.
Amint befejezte a monológját, kihúzta a kulcsot a zárból, majd az egyre jobban halkuló lépéshangok jelezték, hogy elment.

-Ahhj nem tehetek mást. – Hallatam egy szomorú nyögést, majd a szekrényben kezdtem kutakodni.
Átnéztem az egész szekrényt, hátha találok valamit amivel esetleg kijuthatok ebből a szobából, de semmit nem találtam. Igazából csak ruhák vannak benne, semmi más. Nem is értem mire számítottam...
Kikaptam egy könnyebb anyagú ruhát a szekrényből és átöltöztem, hogy pizsamaként szolgálhasson, majd bebújtam az ágyba, ami valljuk be: Pihe-puha volt. Olyan biztonságos érzést ad egy veszélyes területen. Befészkeltem magam a takaró alá, ami kényelmes meleggel szolgált. Az izmaim szinte azonnal megkönnyebbültek amint vízszintesbe kerültem.
Egy darabig még szenvedtem a gondolataimmal, majd amint kellően kifárasztottam az agyam, elnyomott az álom.
.
.
.
.
.
.
Reggel kipihenten keltem, szinte egy éjszaka alatt sikerült kipihennem a napokban történteket, és az ezekből jövő rengeteg fáradtságot. Amint a hátamra fordultam, szembe találkoztam a plafonnal. Sima fehér plafon, nincs benne semmi érdekes, mégis jóval kellemesebb volt, mint a cellás. Bámultam még egy darabig, de amint meguntam, nem tehettem mást, kénytelen voltam kikászálódni a puha ágyamból.
Felültem az ágyon, majd levettem a pólót, hogy a tegnapi ruhámra átcseréljem, mire kattant a zár, és nyitódott az ajtó, majd Haru kukucskált ki mellőle.
Először leblokkoltam, de amint realizáltam hogy egy sportmelltartón kívül nincsen rajtam felül semmi, a fejéhez vágtam egy párnát, majd betakaróztam a takaróval.

-PERVERZ! TOLD KI A SEGGED! – Ordibáltam felé, mire Shirase is megjelent az ajtóban.
-Csak egy ruhát hoztam, hogy vedd fel. – Simította meg az arcát, ahol eltaláltam, majd beljebb jött, és lerakta azt az ágyamra, közvetlen mellém.
Shirase csak hangosan nevetett póruljárt barátján, majd eljött az ajtóból, hogy Haru is ki tudjon lépni.
Az előbb említett még megállt az ajtóban, és visszafordult:
-Fél óra alatt lehetőleg készülj el, kint várlak. - Mondta, majd durcásan becsapta maga után az ajtót.
Néhány percig szemeztem az előttem heverő gondosan összehajtogatott ruhával, majd rávettem magam, és szépen lassan magamra erőszakoltam őket. Nem nagy cucc az egész, igazából csak egy fekete póló, és egy fekete vászon nadrág, párosulva egy fekete bakancsal. Úgy néztem ki, mint aki gyászol. Összefogtam egy lófarokba a hajam, majd amint teljesen kész lettem, kiléptem a szobaajtón a nappaliba.

-Végre hogy kész lettél már! Mi tartott eddig?? – Háborodott fel Haru, mire csak megforgattam a szemem.
-Induljunk.
-Máris?
-Most azonnal. Még van bőven dolgunk. – Mondta, majd kitolt az előszobába, ahol a kezembe nyomott egy ballonkabátot, ami nagyon meglepő módon szintén fekete volt.
-Te nagyon szereted ezt a színt? – Kérdeztem kíváncsian, miközben felvettem a kabátot.
-Árnyalat. – Javított ki, miközben a tükörben a gallérját igazítgatta.
‐Egyébként igen. – Mondta alig hallhatóan, majd ezután vett egy 180°-os fordulatot.
-Na, kész vagyok, indulhatunk!
-Rendben.
-De előbb ezt még... – Mondta, majd hírtelen legugolt előttem, és leszedte a lábamról a bilincset.
-Oh, igen... Azt el is felejtettem. – Nevettem fel, majd amint Haru is felkellt a földről, az ajtó felé indultam.
Szemem sarkából még láttam egy féloldalas mosolyt, majd ki is lökött az ajtón. Alig mehettem messzebb tőle, azonnal a kezemre rakott egy bilincset, hogy véletlenül se próbálkozzak, majd az elrablásunkhoz hasonlóan egy határozott mozdulattal megemelt, és bedobott a furgon háttuljába. Ezután beszállt utánam, és leült a furgon rakterében az egyetlen székre, onnan nézte végig az összes mozdulatomat. Érthetően, hiszen a tapasztalatok alapján nem szeret hibázni. Elmélkedtem még egy darabon, mire végül Haru hangja kirántott a gondolataim fogságából.

-Először is elmegyünk az új ruhákért, amiket Ishida-san rendelt neked, majd ezután ha akarod távolról végignézheted a 'halálod'.
Bakker az ma van.
-Muszáj hogy ezért egy ember életet feláldozzuk?
-Inkább akarsz te a helyére kerülni??
-Megoldható, legalább befogjuk a szád egy életre, és nem gond ha egy emberrel kevesebben vagyunk.
– Nagyot nyeltem. Vagy én, vagy egy teljesen ártatlan ember élete az enyém helyett. Miért ilyen nehéz a döntés?? Mert ilyet még nem kellett soha meghozzak? Ilyen szituációkban az emberiség háromnegyede csak magára gondol, ami ész szerű lenne, de én nem tartozom oda sem.
-A maffiában igenis egoistának kell lenni, és igenis csak magadra számíthatsz, csak magadra gondolhatsz, mert senki sem áll ott melletted, hogy fogja a kicsi kacsód. – Forgatta a szemét Haru.
Ez már leesett, de mégis rossz egy ember élete felett dönteni. Ráadásul úgy, hogy téged helyettesít.

"Igenis csak magadra számíthatsz, mert senki sem áll melletted."

– Ugrott be Haru mondata. Igaza van. Vagy én halok, vagy más. A túlélés a tét.
.
.
.
.
-Végig szeretném nézni... – Mondtam halkan.
.
.
.
.
-Hogy mondod?
.
.
.
.
-Végig szeretném nézni a 'halálom'!
.
.
.
.
-Ez a beszéd!!