Halál osztag •||NE KEZDJ KI EGY MAFFIÁVAL||•

× Hetedik Rész ×

-Mesélj kicsit magadról.

-Heh?? – Lepődtem meg.
-Mi okom lenne rá??
-Meg akarok bizonyosodni pár dolog felől.
-Micsoda? Mégis miről!? – Nevettem fel. Oldalt Haru, és a lány láthatóan mozgolódni kezdtek, a tekintetük mind rám szegeződtek, mintha azt jeleznék, "még egy rossz szó, és halott vagy".
-Nem mintha olyan sok választási lehetőséged lenne... – Szólalt meg a maffiafőnök, majd egy kést húzott ki a zsebéből. Milyen ismerős gesztus. Haru is ugyan ezt csinálta... A vallatás elején...

Végülis a maffiafőnöknek teljesen igaza volt. Nincs annyi választási lehetőségem, mert vagy teszem azt amit mondanak, vagy nemes egyszerűséggel megölnek. Ezen kívül a legrosszabb hogy még csak a szökési lehetőségem is nulla. Egyrészt az isten háta mögött vagyunk, ha sikerülne is megszökni, azt sem tudnám hol vagyok helyileg.
Másrészt a szüleim már biztosan kereshetnek, viszont itt senki se találna meg. Maga Himuro kastélyához eljutni is nagyon nehéz, ráadásul gyanútlan hely, nem lenne okuk oda menni még a rendőröknek sem, így biztos hogy nem ez lenne az első ahova ellátogatnának.  Szószerint semmi esélyem innen kijutni. Élve.

-Na? – Mosolyodott el a maffiafőnök.
-Mi a neved? – Fejemet lehajtottam kérdésére, tüdőm elszorult, beszédre nyitottam számat, csakhogy azt egy szó sem hagyta el.
-Nem kell félni. Nem harapok azonnal. Csak ha nyomós okot adsz rá. – Szólalt meg a maffiafőnök rekedtes mély hangja.
-Na, hogy hívnak? – Kérdezte meg újból, kicsit lágyabb hangon.
-Fumiko...
-A teljes neved?
-Hanari Fumiko. – Mormogtam az orrom alatt.
-Oké, Fumiko-chan hány éves vagy?
-18. – Válaszoltam halkan
-Rendben. Köszönöm, egyenlőre elég ennyit tudnom rólad. – Mosolyodott el.
-Viszont később majd még beszélgetünk egy keveset. – Kacsintott, majd a falnál állókhoz fordult.
-Miyoko-chan! Kérlek kísérd ki. Várjatok meg elől a társalgóteremben, míg Haru-kunnal konzultálok.
-Igenis! – Hajolt meg a lány, majd vállamnál fogva kivezetett a maffiafőnök irodájából.
Még éppen el lehetett csípni, hogy a főnök megszólítja Harut, aki készségesen válaszol, de azt már nem lehetett hallani hogy mire, mert ahogy távolodtunk, elhalkult a hangjuk.
Amint beléptünk a társalgóterembe, az ottani maffiózók tekintete azonnal ránkvetült.
Nekik sem különbözött a gyilkos tekintetük Haruétól, vagy akár a maffiafőnökétől. A tekintetük éppen azt sugallta, amit el akartak érni: Azt hiszem, ha nem viselkedek, percek alatt erőtlenül terülök el a földön.
A Miyoko nevű lány még ekkor is lökdösött, és valahogy sikerült is ellökdösnie az egyik asztalhoz, miközben én bambultam.

-Új fogoly? – Fordult ki az asztal mellől egy idősebb férfi.
-Semmi közöd hozzá. – Vonta meg vállát Miyoko-chan.
-Ohh, megvan hogy már mi lesz a sorsa  a kicsikének? – Mosolyodott el kajánul. Úristen ez az ember... Már most a hányinger kerülget tőle. Szemét mocsok.

-Tudod, egy kis erotikus munkára gondoltam, úgyis olyan rég volt már ilyen. – Dörzsölte össze tenyerét.
-Még nincs munkája, de nem is lesz olyan kedvedre való feladata, te kanos állat. – Válaszolt a lány. Szavai megkönnyebbülések voltak számomra.
-Hát de miért nem? – Hőkölt fel a férfi.
-Mert a főnök már kitalált valamit. És most eredj a dolgodra nyamvadt féreg! – Kiabálta le Miyoko-chan.
Az előbb még perverz kanos fickót mintha hírtelenjében áramütés csapta volna meg, sokkos állapotban ült még egy darabig a székén, majd körülbelül öt-tíz perc múlva felállt az asztaltól, és elindult egy másik blokk felé, miközben vissza fordulgatva dörmögött még valamit mérgesen.

-Hogy rohadna meg. – Mutattam be, amint a fickó visszafordult. Miyoko-chan csak felnevetett a hírtelen alpári megnyílvánulásomon, viszont a fickónak látszólag nem tetszett. Mérges tekintete, kisugárzása, és testartása is ugyan azt tükrözte: "a szart is kiverem belőled..." Oldalából előhúzott egy kisbicskát (ez is nagyon ismerős mozdulat volt már... "De vajon honnan?"), és gyorsítva indult meg vissza felénk. Amint megfelelő távolságba ért, kezét felém emelte.

-Kinyírlak! – Szólalt meg, mire hadonászni kezdett felém a bicskával, mintha egy legyet akarna lecsapni vele. Kezeimmel takartam el az arcom, és próbáltam védeni magam, ettől az elmebeteg idiótától, nehogy megvágjon, ahogy azt előzőleg egy hasonló elmebeteg idióta tette...

-A helyedben rohadtul nem tenném. – Mosolyodott el ekkor Miyoko, majd hasba rúgta a fickót.
-Egyet értek, csak magadnak ártanál ezzel. – Szólalt meg egy már igazán ismerős hang. Haru volt az, nem valami kedves arckifejezéssel, mellette pedig a maffiafőnökkel. Mindenki meghajolt a teremben a főnök jelenlétére.

-Ishida-san. – Hajolt meg Miyoko is, amint észrevette a maffiózót.
-Mi történt, Miyoko-chan? – Komolyodott meg a főnök hangja.
-Semmi érdekes. – Mosolygott még mindig.

-Remélem is. Nem akarok még több összetűzést! – Fordult a férfihez ordítva a maffiafőnök.
-Igen is uram! – Hajolt meg Miyoko,  majd mintha ott se lenne a főnök, hátbarúgta a férfit, akinek még mindig ott virított a bicska a kezében.

-Te hülye ribanc! – Ordított fel a férfi, mire egy pisztolyhang rázta meg a termet. A vér szétfröccsent a falra, és a padlóra, szinte mindent beborított, majd egy puffanás. A férfi holtan terült el a földön. A maffiafőnök lelőtte a saját emberét.

-Rendben, akkor hogy ezt meg is vitattuk... – Szólalt meg rekedtes mély hangja. Közelebb lépett
-Fumiko-chan! – Fordult ekkor felém.
-Döntöttem rólad. – Emelte meg fejét.
-Szabad vagyok? Elmehetek? – Csordult ki a könnyem.
-Nem fogunk megölni... Sem kurvának eladni egy bárba, vagy más olyan perverzeknek mint amilyen ez volt... - Rúgott bele a halott arcába.
-Viszont nem is engedhetünk el, mert eléggé fontos információ tudtában vagy még így is. Mint például hogy hol van a főhadiszállásunk.

Az örömkönnyekből ezek a mondatok után azonnal kétségbeesett sírás lett.
-Nem! Én nem tudok semmit! Azt sem hol vagyunk! Haza kell mennem! Kérem, hallgatok mint a sír, ha kell életem végéig! – Ordítottam, majd lerogytam a földre. Nem érdekelt ki látott. Nem érdekelt ki gondolt nyafogósnak, vagy bénának. Nem érdekelt ki szórakozott jókat ezen, sőt, maga a környezetem sem érdekelt. Csak sírtam, kétségbeesetten. Szinte lassan a könnyeimtől fulladokoltam.

-Haza kell mennem!
-Innen nincsen haza. – Válaszolt a maffiafőnök.
Mondata a fülemben csengett, folyton játszotta magát. Nincs haza...
-Nem, nekem haza kell mennem! - Ismételtem folyton ugyan azt.
-Életben hagyunk Fumiko-chan... De haza nem mehetsz. Csatlakozol hozzánk, az én beszervezésem alatt.
-Nem fogok csatlakozni, és törvénytelenül másokat bántani!
-Nincs választási lehetőséged. – Rángatott fel a földről a maffiózó.
-Nem csatlakozok! – Töröltem le könnyeim arcomról. A maffiafőnök arckifejezése azonnal megváltozott. Annál ijesztőbbet nem látott semmi ember.
-CSATLAKOZNI FOGSZ! Megvannak az eszközeim hozzá. – Üvöltötte, majd intett Miyokonak, aki kikotorta a zsebemből Aiko-ani rajzát.
-Szép kis rajz. Tudtommal ez a családod rajta. Milyen bűbájos. – Forgatta a kezében a papírkát, majd hírtelen széttépte azt.
-Akarod hogy ez mind, ahogy most ez a kis rajzocska, akár egy csettintésre kámforrá váljon?
Látni akarod a hírekben a családod tragikus halálát? Miszerint  autóbalesetet szenvedtek? Vagy elégtek a saját házukban? – Mosolyodott el.
-Rengeteg sok lehetőség van, amivel végetvethetünk a kis családod életének.

Körülöttünk a maffiatagok mind kíváncsian nézték a történéseket. Egyik sem szólalt meg hangosan, de hallani lehetett pár összesúgást a tömegben.

-Még most dönts. Amíg még van minek a sorsáról dönteni. – Sétált el mellettünk, majd intett Miyokonak hogy kövesse, aki azonnal el is indult utána.

-Te egy beteg pszichopata vagy. – Mormogtam halkan, fejemet a földnek szegezve, mire a főnök felnevetett, majd megfordult.

-Üdvözöllek a Ryobahában, Hanari Fumiko-chan!