Halál osztag •||NE KEZDJ KI EGY MAFFIÁVAL||•

× Hatodik Rész ×

"Majd az oldalából előhúzott egy tőrt."

Teljesen lefagytam.

-Tudod mi következik most? Kicsit beszélsz nekünk. – Forgatta a kezében a tőrt, majd a szoba egyik sarkából elővett egy széket, amit velem szembe helyezett, majd szép lassan leült elém.

-Meg kéne tudnom pár információt, hátha te kicsivel többet tudsz mint mi. – Mosolyodott el kajánul.
-Mi közöd van a Nozaki céghez? És a cég vezetőjének lányához? – Mutatott fel egy képet Hanáról, mire ok nélkül, de elhúztam a szám.
Haru elmosolyodott.
‐Mi közöd hozzájuk!? Családtag vagy??
-Még hogy családtag? Isten ments... – Forgattam a szemeim.
-Náluk dolgozol? – Kérdezgetett újból.
-Nem, csak az kéne még. - Nevettem fel.
Közeli ismerős vagy? Mennyit tudsz a cég fejéről? Tudod mi a cég lényege? -Vágott bele a közepébe
-Oh? Miért mondanék neked bármit?
-Mert nem akarnál innen halottan kikerülni... - Emelte meg a tört a kezében. Erre csak megforgattam a szemeim, mintha nem zavarna a dolog.
Na majd most megered a nyelved. – Fogott rá a jobb felkaromra, majd egy mély, hosszú vágást ejtett rajta egészen a csuklómig. Ezután a másikon is egyet.  Majd mégegyet. Mintha zongorázna, futott végig a kezemen a tőrrel.
A fájdalom pillanatok alatt elterjedt a felkaromon, majd lassan az egész karom zsibbadni kezdett. Legszívesebben visítottam volna, de nem akartam megadni nekik ezt az örömöt.

-Figyelj, ha nem akarod hogy még több vágást ejtsek rajtad, akkor beszélj! – Szólalt meg.
-Válaszra sem méltatsz? Megbánod te még ezt. – Mosolyodott el, majd belevágta a tőrt a combomba. Szemeimet összeszorítottam, éreztem ahogy kiszökik a vér a sebeimből.
-Ügyelek, hogy ne találjak el fontosabb eret. Nem kell hogy idő előtt itt elvérezz nekem, még úgyis kellenek az információid.
-Képes lennél végre megszólalni? – Kérdezte meg ekkor háttulról a velünk egy idős lány, majd egyre közelebb, és közelebb lépett hozzám.

-Mond csak... Hogy is hívnak? Fogott rá államra, ezzel maga felé fordítva fejemet.
-Tényleg nem akarod megkönnyíteni a dolgunk!? – Barna szemei lángoltak, keveredett bennük a düh, és a türelmetlenség. Nem is várt sokat, szinte azonnal lendületből arcon rúgott, mire a fejem azonnal előrerogyott a pillanatnyi sokktól.
Ekkor Haru visszafordított magához.
-Na, most köt hozzájuk valami? – Nevetett fel.
-Semmi! – Kiáltottam el magam, ami nem volt jó ötlet.
-A lányt mégis ismered. – Mondta Haru.
-Már rég meglehetnénk, ha engedelmesen választ adtál volna pár kérdésre. Nem kértünk sokat. – Mondta ironiával, majd a tőrt újból a combomba szúrta. Fogaimat összeszorítottam, és próbáltam másfele terelni gondolataimat, ezzel csillapítva fájdalmamat, de egyszerűen nem sikerült. Felordítottam a fájdalomtól. Éreztem hogy kezdem elveszíteni az eszméletemet. A csíkos szoknyám egy nagy csíkban kiszakadt, és pillanatok alatt átáztatta a vér, ahogy az szépen lefolyt a lábamon.

-Ha még most válaszolsz a kérdéseinkre, nem vérzel el... – Mosolygott, akár csak egy pszichopata.
-Osztálytársak vagytok? – Jött háttulról a kérdés.
-Bárcsak ne lennénk... – Fordítottam a lány felé fejemet.
-Szóval nem vagytok valami jóban.
-Soha nem is voltunk! – Ordítottam el magam.
-De akkor tudsz valamit róla, legalább az apjáról a Nozaki cég fejéről. - Vágott közbe Haru.
-Mégis mit? Csak annyit hogy egy 40 éves pasas, és egy gyógyszergyárja van. Mintha érdekelne Hana családjáról bármi is. - Üvöltöttem.
-Akkor ők sem tudhatnak többet. – Nézett Harura a lány, majd egy nagyot sóhajtva lépett az ajtóhoz.
-Mégis miről!? – Kiabáltam utána, mire megfordult.

-Hogy mi történik... A Japán társadalom háta mögött... Hogy mit csinál igazából a Nozaki cég, és a többi láncolata. – Válaszolt, majd kilépett az ajtón.

-Hogy...mi? – Akadt meg a hangom.
-Jól hallottad. Az emberek azt sem tudják... Hogy mi alakul a hátuk mögött. - Ismételte a lány mondatát Haru, majd ő is felkellt a székből, és kiment az ajtón.
Egyedül maradtam a sötét szobában. Egyedül a gondolataimmal, a küszködő fájdalommal, és a tömérdek mennyiségű kérdéssel:

-Hogy értette hogy az emberek háta mögött? Mégis miről van szó?

Ekkor viszont egy csapat fehér ruhába öltözött fickó lépett be az ajtón.
Nekem is beadtak abból a löttyből, amiből Mayumi is kapott egy keveset, amitől szinte azonnal el is álmosodtam, és észre sem vettem, már húztam a lóbőrt.

Amint kinyitottam a szemem, egy fehér szobában találtam magam. Az egész szobát átjárta a fény, és a világosság. Körbenézve ráeszméltem, hogy ez csak is egy orvosi szoba lehet, vagy ki tudja, lehet kísérletekhez használják, de rengeteg sok jó cucc van itt. Csak az új csúcs technológiás mérőeszközök, és orvosi felszerelések.

-Na, most meg hova kerültem...? – Kérdeztem meg magamtól, mire a hátam mögülről jött a válasz.
-Nem tudom. Vajon hol lehetsz? Csoda országban? – Nevetett fel a lány, aki nemrég még Haruval együtt rugdosott a földig.

-Mit akartok még tőlem!? Nem volt elég hogy majdnem eltettetek láb alól? – Fordultam felé visítva.
-Nyugalom, szájzár csajszi! Örülj annak hogy itt vagy. Ha nagyon akartuk volna, eltettünk volna láb alól, hidd el. Akkor nem élnél már. – Mutatott utalóan a combomra. Mindkét vágásomon egy-egy nagy varrat szerzett magának helyet, szint úgy, mint az alkaromon ejtett mély seben is. A kisebb vágásokon pedig mindegyiken szoros géz kötés.

-A kék-lila foltjaid jegelve lettek. – Szólalt meg hírtelen.
-Még nem mozognék annyit a helyedben.
-Igen? Köszönöm. És akkor legyek hálás, ugye? Persze, hiszen kicsit sem ti vertetek szarrá. – Forgattam szemeim.

-Örülj annak, hogy élsz. A döntést meg a főnökre hagytuk, úgyhogy indulás.
-Milyen döntést?
-Hogy mi legyen a sorsod, mivel már nem vesszük hasznod.
-M-Mi?
-Tudod, hogy végezzünk-e veled, vagy hogy eladjunk-e kurvának egy bárba, vagy akár szervkereskedőknek, embercsempészeknek... - Nagyot nyeltem, amit ő is meghallott. Azonnal hangos nevetésben tört ki.

-De legalább életben maradsz! Az esetek felében... Na de indulás! Ne várattassuk meg a főnököt. - Lépett az ágyhoz, majd kikötötte a lábaimat, és gyorsan a kezeimet is.

Felsegített az ágyról, majd óvatosan botorkálva segített ki a fehér szobácskából.
Beszálltunk a liftbe, ami 2 emelettel feljebb vitt minket. Hangos csilingeléssel nyílt ki a liftajtó, mire minden percek alatt kifényesedett. Egy valami féle társalgóba juthattunk ki, vagy nem tudom, de voltak ott páran, köztük több ismerős alak is. Mint például az a srác, aki elvitte Reikot, vagy az, akit megtéptem. Hehe
Mind sötét tekintettel néztek végig rajtam, ahogy átsétáltunk a társalgón.
Amint kijutottunk a jeges tekintetek látóteréből, egy aranyozott folyosóra értünk.
A folyosó végén egy plafonig érő nagy barna vastag faajtó.
Ahogy odaértünk, a lány bekopogott, és azonnal egy mély határozott férfi hang szólt ki.

-Gyertek! – Kiáltott, mintha előre tudta volna, hogy jövünk.
-Főnök! Meghoztam a harmadik kölyköt. – Hajolt meg a leány.
Már minden világos. Ez a maffiafőnök.
-Rendben Miyoko-chan, vonulj kicsit félre.
Beszélgetni szeretnék egy kicsit.
– A Miyoko nevű lány készségesen tette is amit mondtak neki, és elhúzódott a sarokba, ahol eddig nem vettem észre, de Haru is támaszkodott. Ekkor a maffiafőnök hírtelen mozgolódni kezdett, rendezkedett kicsit. Megigazított pár tárgyat az asztalán, köztük a papírstócot... Kicsit összeszedettebben nézett ki a végeredmény.

-"Gondolom a gyilkoláshoz megköveteli a tisztaságot, és a rendet..." –  Gondolkodtam hangosan, mire a maffiafőnök azonnal nevetésben tört ki.
-Vicces ez a gyerek. – Kulcsolta össze újait, majd leült velem szemben az asztalhoz.
-Na kölyök. – Mosolyodott el gonoszan.

-Mesélj kicsit magadról.