Szulejmán után - II. Szelim

12. rész

Szokollu oldalán egy fiatal, jóvágású férfi lépett be a szultáni lakrészbe, Kerim pasa személyében. Mindketten mélyen meghajoltak, majd Szelim bele is vágott mondandójába.

- Most te is megtudod akaratomat - nézett a nagyvezírre, aztán tekintete megállapodott Kerim pasán. - Mond neked valamit az a név, hogy Csernyihiv?

- Természetesen, nagyuram. Szinte annak szomszédságából származom. Azon a vidéken születtem, majd itt a rabszolgapiacon vett meg engem Szinán pasa. Ám emlékeim még mindig tiszták arról a földről. Állok szolgálatodra - felelte készségesen Kerim.

A szultán elégedetten bólintott.

- Remek. Jól figyeljetek, ennek a dolognak hármunk közt kell maradnia. Szeretném, ha felkutatnád Csernyihivben Leyla szultána családját. Remélhetőleg életben vannak. Akit pedig találsz, azonnal hozd Isztambulba. A szultána eredeti neve Rosalina Rogalskaya. Úgy tudom, az édesanyját Katerinának hívják.

A két pasa olyan képet vágott erre, mint akik szellemet láttak, de nem mertek ellenkezni, így fejet hajtottak Szelim akarata előtt.

~ Pár hónappal később, 1569 január ~

Hideg, csípős tél köszöntötte az Oszmán Birodalmat, bár ebből se a Topkapi, se a manisai palota lakói nem éreztek semmit, hiszen a kályhák ontották a meleget magukból. Az elmúlt időszak sem volt eseménymentes, ugyanis az uralkodó halálra ítélte Hande asszonyt Leyla szultána megmérgezése miatt, s bár a lány persze ártatlan volt, de amint Szelim kérdőre vonta Mihrimahot, a valide gyanúba keverte Handét, mert nyilván nem szerette volna, ha őt vádolják. Rabiának ez méginkább kapóra jött, ám öröme ismét nem tartott sokáig, mivel kiderült, Aysun asszony várandós, így Mihrimah szultána azonnal saját lakrészt készíttetett neki. Persze ezután Leyla méginkább elfordult a szultántól, aki türelmetlenül várta Kerim pasa visszaérkezését az Orosz Birodalomból. Eközben Eszmahán szultána a Régi palotába rohant, egy bába hívására.

- Mi történt, asszony? - nézett a szultána a nőre, ahogy belépett a szobába, ahol Murád herceg ágyasa, Elif is tartózkodott.

- Úrnőm, ez a lány gyermeket vár - hajtotta le a fejét a bába, majd Eszmahán intésére kiment.

A szultána már szóra nyitotta volna a száját, viszont Elif gyorsabb volt.

- Kérlek, kegyelmezzetek! Allahra esküszöm, nem én mérgeztem meg a kis szultánát! Nem voltam rossz viszonyban Haticével, ám Szafije annál inkább! Biztos vagyok benne, hogy ő a tettes, mert féltékeny volt rám! Hogy is szereztem volna mérget? Ráadásul a két gyermek ugyanolyan ruhában volt, bizonyosan a herceget szerették volna inkább meggyilkolni. Nekem viszont nem állt utamban ő sem, csak Szafijének, hisz neki is van fia.

Eszmahán gondolkozott egy kicsit, mielőtt válaszolt volna.

- Őszinte leszek, hiszek neked. Gyanús volt az egész az elejétől fogva, és abból a szukából mindent kinézek. Ám Murád nem hinne neked így, ahogy én, és Szafije is lépten nyomon ártani akarna neked. Senki sincs, aki hatni tudna a bátyámra veled kapcsolatban. Nem lennél biztonságban, szóval jobb lesz ha ez köztünk marad. Elküldelek az egyik birtokomra, ott világrahozhatod a gyermekedet, és kényelmesen élhettek, távol a trónharcoktól és a birodalom sötét intrikáitól. Cserébe azonban senki sem tudhatja meg, ki vagy és kié a gyermeked. Eszedbe se jusson majd hercegnek vagy szultánának nevezni - magyarázta komolyan Eszmahán, mire az ágyas csak hevesen bólogatott. Így hát délután útnak is indították Elifet egy antalyai birtokra, a legnagyobb titokban.