'Sokkoló Igazság' - { Bakugou X Reader } - [ ff. ]

10.

[név] szemszöge:

Reggel volt, fölkeltem az ágyamból és gondoltam, hogy lemegyek enni. Anyukám ismét nem volt otthon, mivel hajnalban kellett megint bemennie a munkahelyére és most megint egyedül vagyok. Mondjuk most pont erre van szükségem, szóval nem nagy gond.
Reggelizés után visszamentem a szobámba, és az ablakom nyitva volt. Megint... ezt nem túlságosan értettem, mert ez az ablak-dolog már kétszer is előfordult. És én nem nagyon nyitogatom az ablakomat, csak hogyha nagyon melegem van és szellőztetni kell.. de ez most nem én voltam. Semelyik alkalommal sem. Először a kollégiumban nyitódik ki az ablak és szétszórja a ruháimat, másodszor meg itthon. Na mindegy, ezzel ráérek később is foglalkozni...

Ezek után nem történt semmi, pár órával a történtek után anyukám hazajött, és észrevettem, hogy nagyon fáradt szegény. Lementem hozzá, hogy köszönjek neki.

- Szia anya- várj! Te nagyon fáradtnak tűnsz... - mondtam, ő meg lerakta a táskáját és rám mosolygott.

- Minden oké? - folytattam.

- Csak fáradt vagyok, ennyi az egész. És hiányoztál! - mondta, és megölelt. Én furán néztem rá, de visszaöleltem. Egy kicsit furának éreztem anyát... de biztos csak nagyon fáradt volt. Tudom, hogy milyen nehéz a munkája...

- Hogyha fáradt vagy, menj és pihenj! - mondtam neki, ő meg bólogatott, bement a saját szobájába, és becsukta az ajtót. Na ez már tényleg fura volt. Anyukám legtöbbször elutasítja a pihenést, de most nem tette. Mondjuk látszott rajta, hogy fáradt volt..

Ezek után visszamentem én is a szobámba és éppen, hogy lehuppantam az ágyra, hallottam egy "törés hang" szerűséget. Gyorsan kiugrottam az ágyamból és lementem anya szobájába. Kopogás nélkül berontottam a szobába, és az egyik virágos váza szilánkokkal együtt volt a földön. Az a váza, amit ÉN adtam neki.. pont az tört szét..

- Mit csináltál... anyu..? - kérdeztem, mire a vázára néztem, és utána az anyukám szemeibe.

- V-véletlen volt!... Sajnálom, drágám! - mondta, odajött hozzám és megint megölelt. Én visszaöleltem és szorosan belemartam a ruhájába. Egy ideig így maradtunk, mire én szomorúan engedtem el az anyukámat és néztem rá picit könnyes szemekkel.

- A kedvenc vázád volt... és.. én készítettem.. neked!.. - néztem rá, és ő meg viszonozta. Egy ideig némán állt, aztán megszólalt:

- Tudom. És nagyon sajnálom... - mondta halkan, én meg mosolyogtam egyet és megöleltem újból. Nem tudtam rá haragudni, hisz neki is pont olyan nehéz dolga volt, mint nekem. Nehéz a munkája, a főnöke is egyfolytában sürgeti, nem tud eleget pihenni, mostanában szinte sosem tud hazajönni... így inkább nem haragudtam rá. Amúgy sem tudtam volna, ha akartam volna, mert ő a világ legjobb anyukája. És egy ilyen nagylelkű anyukára nem nagyon lehet haragudni..

Dél volt, amikor anyukám a szobájában volt, és én meg újból a sajátomban. Olvastam, feküdtem sokat, és egy kicsit fáradt is voltam. Gondoltam, hogy nem árt egy kis alvás így délben. Miután ezt gondoltam, leraktam a könyvemet, jobb oldalra fordultam, és pár perc elteltével elaludtam.

Bakugou szemszöge:

Éppen vége lett a tanításnak a UA-ben, most meg mehetünk megint "őrködni". Szuper.. ezúttal meg már nem dolgozhatok egyedül, mert "veszélyes". Nekem semmi sem veszélyes, én magam vagyok az.. de mindegy. Majd akkor választom fura hajt a segítőmnek.
Amikor kivettem a "bőröndöt" a helyéről, elindultam az öltöző felé és amikor beértem, elkezdtem vetkőzni és a többiek is azt tették.
Pár perc készülődés után rajtam volt a hősi ruha és a többiek is szerencsére pont akkor készültek el. Legalább nem kell várni rájuk órákat...
Erre Eijiro odajött hozzám, és mellém állt.