'Sokkoló Igazság' - { Bakugou X Reader } - [ ff. ]

15.

- 1 héttel később -

Bakugou szemszöge:

Reggel volt. És ma mehetek végre ki innen. Már alig várom, hogy eltűnjek innen, mert már jól vagyok, és ezt végre az orvosok is elismerték. Csak azért nem léptem le eddig innen, mert [név] minden nap bent volt nálam.

Végre eljött az idő, amikor hazaengedtek. A banya és [név] jött értem. Legszívesebben rohantam volna kifelé, de nem tehettem, mert [név] fogta a kezem, és még a sebeim is fájtak egy kicsit, de persze ezt nem mutattam.

Miután hazaértünk, [név] velem maradt. Az egész napomat az ágyamban töltöttem. Rengeteget beszélgettünk, csókolóztunk. Rávettem [név]-et, hogy tanuljon némi önvédelmet, ne kelljen mindig rám várnia ha bajba kerül. Sajnos hamar eltelt ez a nap, és [név]-nek haza kellett mennie. Mivel elég messze laknak tőlünk, apám hazavitte kocsival. Én hamar lefeküdtem, és elaludtam. Pár percbe telt, de sikerült, miközben [név] járt a fejemben.

[név] szemszöge:

Amikor végre hazaértem, kopogtattam az ajtón, miközben egy apró mosolyt húztam a számra. Anya szerencsére hamar kinyitotta, és rögtön átölelt.

- [Név]! Végre hazaértél! - mondta, és én nem tudtam lehúzni az arcomról a mosolyt.

- Hát igen.. bocsánat, hogy eddig tartott, csak még maradtam egy kicsit Katsukiéknál. Remélem nem haragszol. - motyogtam, és anya elhúzódott tőlem.

- Miért haragudnék? - nézett a szemembe. - Amúgy meg, mi van Katsukival? Mondj el mindent! - kérte, én meg lecsillapítottam.

- Anya, még le se vettem a cipőm, se a kabátom, nyugodj le kérlek! - kértem, ő meg bólintott.

- Rendben van. De tényleg mondj el mindent! - kérte megint, én meg elmosolyodtam.

- Jó, csak engedd, hogy levetkőzzek! - mondtam.

Miután átöltöztem, elmeséltem mindent anyának. Lefekvés után csak feküdtem az ágyamban és újra átéltem magamban a mai csodás napot. Lassan, de végül sikeresen elaludtam.

A következő egy hetem nagyon boldogan telt. Szinte minden szabad időmben Katsukihoz mentem. Csodálatos volt közel kerülni egymáshoz, végre kiteljesedett a szerelmünk.
Katsuki viszont rengeteget nyaggatott, hogy keressek magamnak valami önvédelmi tanfolyamot, ahol megtanulhatom jobban használni a képességemet. Szerencsére találtam egy jó helyet, és hetente háromszor mentem edzésre. Iszonyú fárasztóak voltak az edzéseim, gyakran úgy éreztem, hogy ott halok meg. Fogalmam sincs, hogy Katsuki hogy bírja az ő edzéseit.

Egy délutánon az edzésről mentem a UA felé, hogy meglátogassam Katsukit. Pár perc elteltével végre odaértem, de még nem volt kint, szóval megvártam.
Körülbelül 5 percet kellett várnom, és már jöttek ki. Izgatottan vártam Katsukit, alaposan megbámultak a kifelé haladó diákok, és ettől bevallom, egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam. De aztán meghallottam az ismerős hangot.

- OI DEKU! MI A FRANCÉRT ÁLLSZ AZ UTAMBA?!

- S-sajnálom, Kacchan!!

Ettől széles mosoly került az arcomra, bár sajnáltam Dekut.
Mikor Katsuki meglátott, eltűnt a morcos kifejezés az arcáról, helyette egy gyengéd és békés arcot lehetett látni. Ettől a szívem kihagyott egy ütemet. Amikor odajött hozzám, magához húzott, és nem törődve másokkal, megcsókolt.