'Sokkoló Igazság' - { Bakugou X Reader } - [ ff. ]

14.

Bakugou szemszöge:

Már visszaértem a boltból, és [név] házuk előtt voltam, amikor egy éles sikoly ütötte meg a fülem. Gondolkodás nélkül rúgtam be a bejárati ajtót és a hang irányába rohantam. Úgy hallottam, hogy az emeletről jött, így föl rohantam a lépcsőn, harcra készen.

Amikor fölértem, már tudtam, hogy nagy a baj. Több ember hangját hallottam kiszűrődni [név] szobájából. Berobbantottam az ajtót, hogy magamra vonjam a figyelmet, ami sikerült is, mert négy gonosztevő fordult felém egyszerre. Egyikük szorongatta [név] karját, aki megkönnyebbülten nézett rám.

- Katsuki... - suttogta, de én meghallottam. Rámosolyogtam, mire ő viszonozta. Ezután nem gondolkodhattam sokáig, mert a gonosztevőkkel kellett foglalkoznom.
Amikor a szarosok nekem rontottak, én beléjük robbantottam, és szerencsére egyikük el is ájult. Gyorsan robbantgattam, hogy dögöljenek már meg, de amikor ezt gondoltam, az egyik lány gonosztevő használta rajtam a képességét, ami miatt kisebb, nagyobb sebek nőttek rajtam. Végre nem egy nyomival bajlódom!

Ezután nekem rontott, én meg erre belerobbantottam egy akkorát, hogy azt hittem, hogy meghalt vagy valami, mert nekicsapódott a földnek. Mint akinek itt a vége, komolyan.
De sajnos nem így lett, mert fölkelt lassacskán, és megint aktiválta a képességét és így még több sérülés lett rajtam. Hogyha jól láttam, [név] kétségbeesetten, dermedten állt, egy gonosztevő karjai közt.
Hirtelen a gonosztevők le lettek csapva, akik körülfonták [név]-et. Csak egy darab gonosztevő maradt épségben... az pedig a nő volt. [Név] és én köztem állt, majd nekem rontott, mire [név] a láncaival földhöz csapta, ami miatt elkezdett egy kicsit vérezni a feje, és feljajdult.

- Engedj el, te mocskos féreg! - morogta, de [név] nem eresztette el.

- Sajnálom, de nem lehet. - mondta [név], és én ha megölnének se vallanám be, hogy az ájulás küszöbén álltam, komolyan.

- Katsuki! Kérlek, hívd a rendőröket! - mondta, mire én a lehető leggyorsabban lefutottam a telefonomért. Kiszedtem a kabátzsebemből, és rohantam visszafelé. Csakhogy, a lépcsőn elestem. Inkább összeestem. Csak fogalmam sem volt, hogy miért.. mármint a sebekből sejtettem, hogy nem kéne nagyon leterhelni magam.

- Katsuki? - hallottam meg [név] hangját fentről, és próbáltam felállni, de nem nagyon ment.

- Gyere gyorsabban, mert nem tudom, hogy meddig bírom féken tartani! - magyarázta, én meg szerencsére sok próbálkozás után sikeresen fölálltam, és fölmentem a lépcsőn.

- Itt vagyok. - mormogtam, mire a tekintetem a ficánkoló gonosztevőre vetettem.

- És most... - morogtam, közelebb mentem hozzá, majd aktiváltam a képességem.

- Meghalsz. - vigyorogtam, mire akkorákat bele robbantottam, hogy el is "ájult" egy kis időre. Szerencsére [név] időben elengedte a nőt, így nem őt találtam el... mint a múltkor..

- ... - egy ideig csak csöndben álltunk, és a gonosztevőre meredtünk. De aztán [név] megszólalt.

- Miért jöttek ezek el ide?.. Mit tettem egyáltalán...? - kérdezte már-már elcsukló hangon, mire én rögtön rá vetettem a tekintetem, majd oda sétáltam hozzá, és átöleltem.

- Nem tudom, hogy miért támadtak meg téged. De ezen ne aggódj, már nem ébrednek föl, csak a rácsok mögött. - kuncogtam el a végét, mire ő letörölte apró könnyeit és ő is kuncogott egy kicsit.

- Amúgy... hívtad már a rendőröket? - kérdezte, mire elhúzódott tőlem, én meg idegesen megvakargattam a tarkómat.

- Ömm... izé.. még nem. - dadogtam el, mire ő egy kicsit dühösen nézett rám.

- Akkor hívd föl őket most. - adta a parancsot, én meg teljesítettem, mivel nem akartam egy szobában maradni sokáig NÉGY ájult testtel.

Miután véget vetettem a hívásnak, vissza battyogtam [név]-hez/hoz. Akkorra már kezdtem rosszul érezni magam, gondolom a sebek miatt. [Név] ezt rögtön észrevette és megkérdezte:

- ..Uhm. Katsuki? - mondta, én meg ránéztem kérdően.

- Hm..? - kérdeztem kicsit elgyengült hangon. Nem volt jó hatása ennek a képességnek, azt tudtam. Az istenért se vallanám be, de nagyon fájt.

- Nem nézel ki túl fényesen... hívjak mentőt, vagy valamit..? - kérdezte, én pedig megráztam a fejem.

- Semmi bajo- - mosolyogtam volna rá, de mivel hirtelen sötétség borított be mindent, így nem ment.

Amikor fölkeltem, nem igazán ismerős helyen találtam magamat. Egy fehér plafont láttam, és amikor föl akartam ülni, belém mart a fájdalom így konkrétan mindenhol, szóval inkább visszafeküdtem egy fájdalmas sóhaj után. Nem volt senki se semmi a teremben, csak egy rohadt idegesítő csipogó gép mellettem. Egy ideig csak bámultam a plafont, amikor ajtó nyitódást hallottam. Oda néztem az ajtóra, és [név] jött be rajta. Miután becsukta az ajtót, rám nézett és rögtön odarohant hozzám.

- Katsuki! Hát fölébredtél? - ölelt meg nagyon óvatosan, mire én viszonoztam.

- Igen... de mit keresek én itt?.. - kérdeztem tőle kicsit kábán.

- Elájultál.. nagyon súlyosan megsérültél, így hívtam a mentőket miután ez megtörtént... - motyogta.

- Jólvan... de most haza akarok menni! - nyöszörögtem, és föl akartam ülni, de [név] visszanyomott.

- Nem mehetsz haza, az orvos azt mondta, hogy amíg jobban nem leszel, itt kell maradnod! - magyarázta, én meg nehezen, de elfogadtam.

- Ahj... rendben.. - nyögtem.

Az egész napom így telt el. Feküdtem, ettem, és [név] a nap végéig bent maradt velem a kórházban. Beszéltünk, meg stb.
Amikor elment, eléggé magányosnak éreztem magamat, de nem nagyon foglalkoztam vele. És azt bevallom, nagyon rossz volt [név] nélkül..

Este volt. Folyton [név] járt a fejemben és láttam magam előtt az arcát. Szerettem volna újra magamhoz ölelni, vagy valami... de most nagyobb szükségem volt rá mint valaha. Nehezen, de végül el tudtam aludni.

Hali! Bocsi, hogy nem volt sokáig rész, de most az iskola miatt nagyon sok a tanulnivalóm és nem túlságosan jut rá időm, hogy írjak. Remélem, hogy megértitek! Ja, és megint megköszönöm az 1k nézettséget! ❤️
Nagyon remélem, hogy tetszett ez az elég fura és kevés rész, hogyha pedig nem, akkor sajnálom! :(
Sziasztooook! :D