I Still Don't Know My Name [Armin x OC] (BEFEJEZETLEN)

II.

Ma péntek van, nekem pedig muszáj iskolába mennem, hiába utálok oda járni. Mindenki olyan kietlen és lenéző. Dehát muszáj mennem, Kodi szerint nem nagy az esély arra, hogy apa már normális lesz, és azt is mondta, hogy tegnap este ő még látta apát, ahogy alkoholokat és drogokat rakott a kinti szekrénybe. Ma reggel meg is néztem. Kodi ezúttal sem tévedett. És habár a bátyám eléggé tagadja, hogy apa dühe különösen rám irányulna, én nem hiszek neki. Hiszen ő nem látta, hogy néz rám... De valahol jogos a dolog, hiszen én vér szerint nem vagyok az ő gyereke. Ezt a bizonyos "selejt" érzést mindig is éreztem. Édesanyám elnyomni próbálta bennem, édesapám pedig felszínre hozni. Apa nem volt otthon, úgyhogy kicsempésztem szobájából egy ruhám. Megmostam az arcom, felvettem a cipőm, és a kardigánom. Kodi pedig átvitt Armin-ékhoz. Armin egy igazán kedves, szőke hajú, kék szemű fiúcska volt. Mióta az eszemet tudom ismerem. Még régebben anya barátkoztatott össze Armin-nal, ami meglepő, mert anya nem szerette ha társaságban vagyok. A széltől is féltett és úgy bánt velem, mintha egy titok lennék. Egyébként nemtudom anya milyen okból akarta, hogy Armin és én barátok legyünk, talán mert jóba voltak Armin anyukájával, talán, hogy majd legyen egy "társam", de a lényeg az, hogy anya terve sikeres volt mert nagyon jól kijövünk. Ma Arminnal kettesben megyünk iskolába. Nincs olyan messze, de így biztonságosabb. Órák végeztével pedig kimentem az iskola hátuljához, hogy ott várjam meg Armin-t, mivel Kodi a szívemre kötötte, hogy együtt menjünk iskolába és együtt is jöjjünk haza. Az iskola hátulja viszont nem volt a legjobb hely otttartózkodás szempontjából, mert a felsősök mindig ott bandáztak. Nekem viszont nem jutott eszembe más hely, ahol megvárhatnám Armin-t. Csendben leraktam a táskám és leültem a falhoz támaszkodva.

-Hé! Te vagy annak a kattant Lisanne James-nek a lánya?- kiabált nekem oda egy magas, fekete hajú fiú, mire és csak úgy tettem, mintha nem hallanám -Válaszolj már! Vagy süket vagy?- nevetett gúnyosan
-Lisanne lánya vagyok...- mondtam halkan
-Lisanne egy elmebeteg volt, hogy kimerészkedett a falon kívülre...egy eszement öngyilkos hajlamú idióta!- monda a fiú, mire a látásom elhomályosult a szememben meggyűlő könnyektől- Sajnállak, hogy ő szült meg.- fűzte hozzá
-Igazából, csak a nevelő anyám.- mondtam higgadtan
-Hát az meg mégrosszabb!- nevetett- Nem kellettél a saját szüleidnek, ezért ráhagytak erre a nyomorult nőszemélyre! Gratulálok kislány, veled aztán kibaszott az élet.- mondta a magas fiú
-Nem! Egyáltalán nincs igazad! Anyukám a legjobb ember volt a világon! Törődő, kedves, barátságos és okos volt!
-Ha annyira okos volt, mégis miért ment ki a falon kívülre? Mindenki tudja, hogy ott maga a pokol vár az emberre. A fal nem hiába épült. Az épp eszűek itt maradnak és itt is élik le az éveiket, csendben, békésen. Nem veszélyeztetik az életüket holmi röpke vágyak miatt. De végülis, aki ki akar menni, megöletni saját magát, menjen csak. Legalább itt kevesebb lesz a hülye! A világnak jobb az anyád nélkül, ez szinte tény.
-Nem. Anya nem volt hülye...sem elmebeteg, sem nyomorult, sem idióta! Az te vagy, amiért azt hiszed, az ember arra született, hogy a falak mögött poshadva, unalomban élje le az életét, aminek így már nincs semmi értelme! Te nem is gondolkodsz, csak mész az után, amit mindenki tesz!- kiabáltam, legalábbis amennyire a kitörendő zokogásom engedte.

A magas fekete hajú fiú nem mondott semmit, csak megindult felém, a bandájával együtt. Mire észbe kaptam, teljesen bekerítettek, az egyik fiú pedig egy bicskát kapott elő, amit egy mozdulattal kinyitott, és egyenesen az arcom felé szúrt vele. Viszont hírtelen valaki megragadta a kezem, és kirántott a tömegből. Armin volt az, más nem is lehetett volna. Egészen a belvárosig futottunk, majd leültünk a főtér közepén lévő szökőkút szélére.

-Nem sérültél meg?- kérdezte Armin
-Nem. Köszönöm.- töröltem le könnyeimet az ingem ujjával
-Egyébként...hol a táskád?- nézett végig rajtam
-Az ott maradt!- kaptam észbe kétségbeesetten
-Én vissza megyek érte. Te csak maradj itt!- mondta Armin miközben eltűnt a főtér tömegében