I Still Don't Know My Name [Armin x OC] (BEFEJEZETLEN)

XII.

Ma az első olyan nap van, amikor nem késtem le a reggelit, és együtt mentem le a barátaimmal, Ymir-rel és Christa-val, mint egy normális ember. A kaja ugyanaz volt mint mindig, nem volt se jó, se rossz. Annie meg már megint Armin mellé ült le. Egyre jobban utállom azt a lányt. De egyáltalán ez miért zavar engem? Na mindegy. Reggeli után kaptam egy levelet. A felderítő egység címere volt rajta. Úgy látszik, az az őr nem feledkezett meg rólam.

-Haa? Te kaptál egy levelet?- vette észre Christa az asztal alatt szorongatott borítékot
-Shhh! Nem akarom mindenki előtt kinyitni. Majd reggeli után.- csitítgattam
-Ymir, téged érdekel mi van a levélben amit kaptam?- fordultam oda hozzá, ha már Christa-nak megmutatom
-Most nem. Beígértem Eren-nek, hogy megverem kártyában. De azért majd mond el mi volt benne.
-Hát jó.

Még utólag kihirdették, hogy a mai és a holnapi nap is szabadnap, és aztán van az utolsó nap a kiképzésen. Reggeli után Christa és én kimentünk a legelőre és a fűbe feküdve felolvastam Christa-nak a a levelet amit kaptam.

A levél így szólt:
Kedves Elizabet James!
Hallottam, hogy a felderítő egységbe szeretnél csatlakozni, méghozzá arról is hallottam, hogy édesanyád tehetségét is örökölted. Felajánlok neked egy hetet, egy próba időszakot, mi szerint csatlakozhatsz a felderítő egységbe, és ha látom alkalmasságod, véglegesen beveszünk.

Levi Ackarman

-Hát, ez egy nagy lehetőség. Élsz vele?- mondta Christa
-Igen. Ez az egyik legnagyobb álmom.
-És? Mikor akarsz elmenni?
-Valószínűleg még megvárom, hogy kihirdessék a rangsort. Kiváncsi vagyok bekerülök e a legjobb tíz közé.
-Még szép hogy be kerülsz! Az egyik legjobb vagy!- mosolygott Christa biztatóan

Majd ezután bementünk és leültünk a nappali helységbe. Időközben csatlakozott hozzánk Ymir is. Én pedig elkezdtem lecsiszolni a köveket, hogy Ymir lássa, tényleg ásvány van benne.

-Na? És mi volt a leveledben, Liz? Amugy remélem nem baj, ha így hívlak.- mondta Ymir
-Nem...persze, hogy nem baj. És a levélben, egy lehetőség volt, amiben felajánlották nekem, hogy csatlakozhatok a felderítő egységbe. De igazából ha az anyám nem lett volna, fel sem figyeltek volna rám.- mondtam, de a "Liz" hallatán egy kicsit meggyült a könny a szememben. A szüleim és a bátyám szokása volt így hívni. Szerencsére senki nem vette észre.
-Hűha. Hát akkor anyukád nagyszám lehetett.- közölte Ymir
-Igen, az volt. Nekem is olyan nagyszámnak kéne lennem, mint neki. Anyu aztán magasra tette a lécet.
-Figyu, ha ez megnyugtat, a rangsor első tíz emberébe biztos be kerülsz. Tök fasza vagy mindenből.- nyugtatott Ymir
-Ja, az lehet, de anya a legelső volt a rangsorban...
-Hát, az első helyről viszont tegyél le. Tuti Mikasa lesz az első.
-Engedd már el ezt az egészet, Liz! Annyi a lényeg, hogy tök jó katona vagy, és van egy csomó barátod!- mondta Christa
-Amúgy szerintetek nem kéne ezt elmondanom Arminnak? Mivel-
-Jaj! Szakadj már le arról az Armin gyerekről! Annyit pofázol róla, lassan már a csapból is ő folyik!- szakított félbe Ymir
-Nem is igaz!- ellenkeztem
-De pedig...amikor meg Annie-val beszél, úgy nézel rájuk, mint valami mérges kiscica- nevetett Christa. Én csak úgy tettem, mintha leejtettem volna valamit, hogy lecsúszhassak az asztal alá, és a többiek ne lássák, hogy elvörösödtem.

Eközben már majdnem végeztem az ásvánnyal, amit csiszolgattam, és meglepő módon hegyi kristály volt benne. Már tudom is mit fogok vele kezdeni: nyakláncot csinálok belőle, és Christa-nak adom.

Még beszélgettünk, és a kő már majdnem elkészült. Csak egy bőrszíj kéne, hogy nyaklánc legyen belőle. Miközben itt üldögéltünk, már a vacsora is eljött. Lementünk az étkezőbe.
Majd egyszercsak benyitott a parancsnok.

-Hol van Elizabet James!? Most azonnal álljon fel!- üvöltött. Remegve felálltam.
-Maga Elizabet? Jól tudom, hogy többször is megszegte a házirendet, azzal, hogy lógott az étkezésekről, és kilovagolt engedély nélkül?
-Igen...jól tudja...
-Akkor, a büntetése: egész este istállót fog takarítani.
-K-kérem uram! És is vele voltam!- állt fel Armin. Nagyon meglepett.
-Erről nem tudtam. De ha így felvállalta, Arlert, én aztán nem mondok ellent magának.

Mindketten kisétáltunk az étkezőből, és az istálló felé vettük az irányt.

-Armin?
-Hm?
-Csak azt mondd meg, hogy miért?
-Mit miért?
-Miért akartál kijönni velem?
-Csak segíteni akarok neked.
-Az igazi okot mondd.
-Az utóbbi időben keveset beszélünk. Fontos vagy nekem, nem akarlak elveszteni.- miközben Armin ezt mondta, beértünk a kitakarítandó helyre
-És ez volna a legjobb módja, hogy együtt legyél velem? Istálló takarítás?- nevettem
-Csak gyere ki!- Armin megfogta a kezem, és kivezetett a legelőre. Lefeküdtünk a fűbe, és néztük a csillagokat.
-Látod? Az ott a hattyú.- mutatott Armin egy csillagképre, és olyan közel tette hozzám a fejét, hogy hallottam a lélegzetét.
-Mhm.- hümmögtem, de amúgy nem láttam. Csak néztem az eget.

Armin tekintete pedig rám vándorolt. A szemei végig futották a hajam, a szemem, az orrom vonalát, és végül megálltak az ajkamnál. 

-Nem látod a hattyút, igaz?- mosolyodott el Armin
-Nem.- nevettem

Közelebb húzott magához, és a mellkasára fektette a fejem.

-És most?
-Azt hiszem igen...- a hattyú kilenc csillagból álló, egy szálló madárra hasonlító csillagkép volt.

Még egy óráig feküdtünk így a földön. Azután nekikezdtünk az istálló takarításnak, hajnal lehetett, mire végeztünk.