I Still Don't Know My Name [Armin x OC] (BEFEJEZETLEN)

VI.

Apa, anya halála után már sose volt önmaga. Ebben nem hazudott az álmom. Nem láttam viszont soha többet azt az apát, akit szerettem. Mert drogba és alkoholba folytotta bánatát. Folyton vert minket, de főleg Kodit, aki arra játszott, hogy engem megvédjen. Mert én voltam az igazi célpont. Hallottam az üvöltözését a szoba túloldaláról. Néha azt kívántam, bárcsak süket lennék. Ahogy nagyobb lettem, megtanultam Kodi, és az én apa által okozott sebeit ellátni. De egy dolgot halálosan fogadok: Nem fogok egy korty alkoholt se inni, SOHA! Nem akarom úgy végezni mint apa.
Egyébként elárulom mit csináltam, ha otthon nagyon eldurvultak a dolgok. Jeremyvel voltam. Jeremy lovakat is tartott, és egy tanyán lakott. Mindig meg engedte, hogy foglalkozzak a lovaival, lovagolni is tanított. A kedvenc lovam Mokka volt. Ha megcsináltam a munkát a tanyán, fel ülhettem rá. Mindig a közelben lévő búza mézőhöz lovagoltam ki vele. Nyáron, amikor virágzott a búza volt a legszebb. Hat éves koromra már a lovaglás is felettébb jól ment. Jeremy mindig azt mondta, hogy tehetséges vagyok, és legyek lovász. Jó tudni, hogy legalább ebben van tehetségem. És nem mintha nem lett volna kedvem hozzá, de a falon belül maradás nem egyezett azzal, amit majd szeretnék elérni. Jeremynek sose beszéltem arról, hogy én a felderítő egységbe szeretnék csatlakozni, mert biztosan lebeszélt
volna róla. Egyébként tudom, hogy fura, hogy egy lovász fiú tud rólam a legtöbbet, Armin után, de munka közben sokat kotyogtam neki. Egyik nap, amikor be mentem a lovardába, Jeremy nem várt rám. Sőt, egyáltalán nem volt ott. Később megtudtam, hogy meghalt. A lovait pedig vagy lelőtték, vagy eladták. Még Jeremy temetésén se lehettem ott, pedig igazán megérdemelte volna ez a drága barátom. Sok napom így telt. Csodás napok voltak ezek. Viszont a napok, amik nem így teltek, a pokol megtestesítői voltak. Az iskolában folyton az anyámat emlegették előttem, szerintük hülye volt, hogy kimerészkedett a falon kívülre. De nekem továbbra is anya maradt az, akire a legjobban felnéztem. Persze, nem csak ezért csúfoltak valójában, hanem mert sosem védtem meg magam, emiatt könnyű célpontá váltam. Armin is könnyű célpont volt, mert ő se védte meg magát, viszont azt nem tűrte, ha engem bántottak, akár lelkileg vagy fizikailag. Sose mondhatok köszönetet neki elégszer ezért.

Ma, egy átlagos péntek délután volt, amit Armin-éknál töltöttem, mert ugyan hol máshol is tölthettem volna? A nap pedig igazán szépen sütött, úgyhogy ketten lementünk a rétre. Néztük a bárány felhőket, és ahogy úsznak az égen. Én pedig mindig megkértem Armint, hogy meséljen a falon kívüli világról. És Armin mesélt. A hegyekről, az erdőkről, a sivatagokról, a hóval borított tájakról...és az óceánokról. Ez volt a kedvence, ahogy nekem is.

-Szerinted nagyon nagy hülyeség, ha én is ki akarok merészkedni a falakon kívülre, akárcsak anya?- szólaltam meg
-Egyáltalán nem az. Sőt, én is veled megyek!- válaszolt lelkesen
-És majd együtt megnézzük az óceánt!- válaszoltam szintúgy
-Kössünk egy esküt! Amiben megfogadjuk, hogy nem halunk meg, amíg nem láttuk mindketten az óceánt!- mondta Armin
-Azt mondod, örökre maradjunk együtt?- fordítottam a fejem Armin felé, a rét virágai közt fekve
-Mhm...- mondta, majd ő is felém fordította a fejét
-Benne vagyok.

-Mond, hogy fogadod, hogy addig nem halsz meg amíg nem látod az óceánt velem együtt!- mondta a fiú
-Én, Elizabett James, fogadom, hogy addig nem halok meg, amíg nem látom az óceánt Armin Arlert-el együtt! Most te jössz! Te is fogadd meg nekem!
-Én, Armin Arlert, fogadom, hogy addig nem halok meg, amíg nem látom az óceánt Elizabet James-el!