I Still Don't Know My Name [Armin x OC] (BEFEJEZETLEN)

XV.

-Szívesen!- érkezett le Ymir mellém
-K-köszönöm, Ymir! Megmentettél. Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
-Nem tudtam, hogy itt vagy. De épp ideje volt, hogy előkerülj, az osztag már legalább egy szaros órája keres! Azt hittük meghaltál!
-Sajnálom...
-Gyerünk! Vissza megyünk az osztagunkhoz!- utasított Ymir
-De mi lesz Gerda-val és Hannah-val?- kérdeztem
-Huh? Hogy kikkel?- nézett rám értetlenül Ymir, mire rámutattam a kettő mögöttem álló kislányra
-Jaa, hogy velük. Beszélhetnénk egy kicsit négyszemközt?- mondta. Elvonultunk a szoba másik sarkába, kikerülve a tető törmelékét.
-Te mégis hogy gondoltad ezt?- nézett rám szúrósan Ymir
-Mit?- kérdeztem értetlenül
-Megmentesz két kisgyereket, aztán nem tudod mit kezdj velük és közben életveszélybe sodrod magad.
-De hiszen mi mást tehettem volna?
-Jesszusom...ugyanolyan vagy, mint Christa...Te most azt mondod, képes lennél feláldozni az életed két ismeretlen gyerekért?- háborodott fel Ymir
-Igen...?- mondtam halkan
-Miért? Csak azt mond meg Elizabet, hogy mégis miért.
-Azért...mert-
-Azért, mert hülye vagy és meggondolatlan!- szakított félbe Ymir
-Gyere.- fogta meg a csuklóm
-De...kérlek...segíts megmenteni őket...- estem térdre
-Hát jó, ha ennyire muszáj...- ment bele végül, látva kétségbeesésemet

Tehát beavattam Gerda-t, Hannah-t és Ymir-t az újonnan alkotott tervembe. Annyi volt a lényege, hogy az egyikünk a gyerekeket kíséri, míg a másikunk a háztetőkről nézi, nincs e titán pár méteres körzetben, és ha szükség van rá, meg is öli az adott titánt. Megegyeztünk, hogy én leszek az aki figyeli a titánokat, mivel nekem meg több gázom maradt. A terv megvalósításra került. Ymir kiszaladt az ajtón, én pedig rögtön utánna mentem és a háztetőkön követtem őket. Mikor Ymir és a gyerekek már a táv vége felé jártak, megpillantottam egy vészesen közel lévő titánt.

-Ymir! Egy titán közelít felénk! Fussatok a kapuig, én elintézem!- kiabáltam utánnuk, habár nem igazán tudtam mit csinálok. Ymir csak bólintott egyet.

Ahogy a titán meglátott, elkezdett rohanni felém. Amint közelebb került, az első vágást a szemén ejtettem, így csak kalimpált a kezével, amit pár mozdulattal sikerült kikerülnöm. Majd mögé kerültem, és vágást ejtettem a tarkóján. Az átlagnál kicsit termetesebb titán a földre zuhant, én pedig elvesztettem egyen súlyom, és térdre érkeztem, a titán hátára. Fullasztó bűze volt, és a vére, ami a tarkójánál okozott vágás során spriccelt ki, pont a szemembe ment. Azt hiszem, ez most nem jött össze elhatározásom szerint. Gyorsan megtöröltem a szemem az ingembe, és siettem beérni Ymir-éket. Ymir, Hannah-t és Gerda-t sikeresen eljutatta a menekültek gyülekező helyére. Remélem innentől meglesznek...habár kicsit aggódom...

-Sziasztok! Köszönünk mindent!- integetett vissza nekünk Hannah és Gerda, akik már lassan elvesztek a menekültek tömegében.
-Még találkozunk!- kiabáltam utánnuk

Ymir és én visszaértünk a templomhoz. A helyzet nem utalt sok jóra.

-Szia Sasha, nem láttad Armi- tértem volna rögtön a lényegre, megkérdezve a hozzám legközelebb lévő embert
-Ott ül! Szerintem történt vele valami...- mutatott Sasha a templom tornyánál ülő Armin-ra
-Armin!- rohantam oda hozzá.
-Nézz rám!- mondtam miután annyira a földre szegezte tekintetét, hogy semmit sem láttam az arcából
-E-Eren...-csak ennyit nyögött ki
-Mi? Mi van Eren-nel?- kérdezősködtem
-Mikasa meg fog ölni!- nézett fel Armin
-Biztosan nem...- próbáltam nyugtatni -Próbáld meg elmondani mi történt.
-Eren-t...megették a titánok...az én hibámból...- habogta Armin
-Hogy micsoda?- lepődtem meg. -Nézd! Ott van Mikasa! Idehívom.- pillantottam meg Mikasa-t
-De ne-
-Mikasaaa!- kiabáltam. Mikasa a
zonnal odajött hozzánk. Feláltam, hogy kettesben beszélhessenek, hiszen nekem nem sok közöm van ehhez, és amúgy is meg kéne keresnem Christa-t
-Várj! Félek Mikasa-tól. Ne hagyj itt.- Fogta meg a csuklóm Armin
-Ne aggódj. Szerintem meg fog érteni, habár nem tudom mi történt.- mondtam, majd ezzel a lendülettel egyedül hagytam őket.

Christa és Ymir már megint antiszoc módon, a többiektől távolabb idétlenkedtek. Nem volt túl nehéz észrevenni őket.

-Te már megint a saját fejed után mentél, mi? Köszönd meg Ymir-nek, hogy megmentett!- ráncigálta meg a fülemet Christa
-Au! Már megköszöntem!- jajdultam fel

Ezután odamentünk a többiekhez, Sasha és Ymir úgy panaszkodtak, hogy mikor lesz vége ennek és mikor lesz kaja, mintha nem történtek volna katasztrófák, ami az osztagokat, és Eren-t is illeti. Ez alatt Christa és én a templom falat támasztottuk. Mikasa meg elmondta Eren-nel mi is történt. A helyzet pedig dióhélyban annyi, hogy Armin-t majdnem megette egy titán, de Eren megmentette, viszont így Eren lett a a titán áldozata. Mikasa nem igazán mutatta elkeseredettségét, de legbelül biztosan össze van törve. A pánik eluralkodott, hiszen már fele annyian se vagyunk, mint amikor nekiindultunk e csatának. Mikasa ezt is kézbe vette, és kijelentette, hogy ő egyedül vezeti az osztagokat, mert ahogy ő mondaná; "Erősebb vagyok mindannyiótoknál!". A terv viszont nem egészen vált be. Hiába öltük a titánokat, az emberek egyre csak fogyatkoztak, az utcák pedig egyre piszkosabbá váltak a tetemektől.  Mikasa-nak pedig már egy jó ideje nyoma veszett, én pedig kezdek nagyon aggódni. Megint elkülönültem hát az osztagtól, kihasználva, hogy Ymir nem figyel rám árgus szemekkel. Nem kellett sokat keresnem, hogy megtaláljam Mikasa-t az egyik háztetőn. Connie és Armin is vele voltak. Szerencsére mindhárman épségben voltak. Viszont nem olyan biztos az, hogy épségben is maradunk, mert két 15 méteres titán állt elénk. Majd egyszer csak az egyik titán olyat tett, amit egy titán sosem tenne: megölte saját fajtáját. Én csak elképedve bámultam.

-Menjünk innen mielőtt ránk támad!- javasolta erősen Connie
-Ha meg akarna enni bennünket, már megtette volna. Figyelmen kívül hagy minket.- mondta Armin
-Mintha jártas lenne a puszta kezes harcban. Mégis mi ez?- mondta Mikasa
-Ez úgy rendellenes, ahogy van. Vissza kéne mennünk a főhadiszállásra.- lyukadt ki ugyan oda Connie
-De Mikasa-nak elfogyott az üzemanyaga!- állította meg Armin
-Hogy mi?! Mit kezdünk Mikasa nélkül?!- esett kétségbe Connie
-Várj! Akkor majd...- elkezdtem lecsatolni az üzemanyag tartályom, hiszen Mikasa-nak nagyobb szüksége van rá. Ha valaki megmenthet mindenkit, az ő.