Novella Gyűjtemény

Rain

- Komolyan, hogy nekem miért kell pont egy mocsaras részben, ezeket a növényeket keresni? Tsunade-sama is elmehet a fenébe. – sopánkodott a smaragd szemű. – Hát persze, kezdj el te is. Nincs elég bajom, még az eső is esik? – sziszegte, majd csapot-papot ott hagyva, egy fedezéket keresett magának.

Egy nagy fa alatt talált magának menedéket, de tudta, hogy egy védettebb helyet kell magának találnia. Az eső zuhogott, mintha dézsából öntötték volna, a fiatal nő, hajából csepegett a víz, mivel sejtette, hogy nem fog egy könnyen elállni. Megfogta a táskáját, amibe gyűjtötte a gyógynövényeket, a derekára erősítette, majd elkezdett futni egy jobb menedékhely találásában. Hosszú rózsaszín haja bele-bele akadt a fák ágaiba, ezért a lány összefogta, hogy ne zavarja őt.

- Hogy bír ennyire esni? – morogta, de nem figyelt a lába elé, és megbotlott egy gyökérbe.

Legurult a dombról, pont a patakba esve.

- Komolyan? Így se vagyok eléggé vizes, még ez is? – sziszegte a nő, majd felpattant.

Tovább keresgélt menedékhely után, majd egy barlangot látva berohant.

- Picsába ezzel az idővel! – ült le a barlang falához.

Észre se vette, csak akkor amikor leült, hogy a lábairól folyik a vére. A kezébe koncentrálta a chakrát, majd a sérült felületekre oda rakta, és pár perc után már nem is látszódtak. Hajából kicsavarta a vizet, ami után a pólója következett.

- Sakura? – szólalt meg mögötte egy mély, és ismerős hang.

A lány hátra fordult, a pólóját maga elé tartva.

- Sasuke? – nézett a férfire, majd elvörösödött, mikor tudatosult benne, hogy a melleit csak egy póló takarja el, realizálva ezt, gyorsan megfordult, s felkapta a nedves pólóját, s visszafordult a férfi felé. - Hát, ööö, szia. – vakarta meg a tarkóját kínosan.

- Szia. – felelte a férfi, majd végig mérte a fiatal nőt.

- Hát, ez kínos. Mi lenne, ha én most lelépnék? Egyezzünk meg, te nem láttál engem, én nem láttalak téged. Na, benne vagy?

- És mégis hova akarsz menni, mikor zuhog az eső? – lépett beljebb a barlangba, majd beletúrt hollófekete hajába.

- Megoldanám. – felelte karba tett kézzel a nő, próbálta nem mutatni, de fázott.

- Fázol. – jelentette ki a férfi.

- Miből gondolod, hogy fázok? – kérdezett vissza a nő, mire a férfi meglepődött.

Az obszidián nem mondott semmit, csak közelebb lépett a lányhoz, aki hátrált, viszont egy nagyobb sziklának neki ütközött. Az ónix megállt előtte, majd kedvesen rámosolygott, s magához ölelte.

- Rég láttalak cseresznyevirágom.

- Sajnálom, hogy nem tudtam előbb jönni. – ölelte át a feketeség nyakát, s párja nyakába fúrta a fejét.

- Nem gond, Narutoék hogyan bírják?

- Nehezen. Nehéz megtéveszteni a többieket arról, hogy miért lettél „áruló". – felelte a lány, miközben elhajolt szerelme nyakától.

- Mondtam még akkor, csak én tudom elvégezni ezt a feladatot. Egyáltalán, hogy-hogy itt vagy?

- Ja, Tsunade-sama küldött el erre a mocsaras részre, mert neki gyógynövények kellettek. – érintette volna meg a csatokat a derekánál, amiket nem talált ott. – A picsába! Hol van a táskám? – kezdte el kutatni a nagyobb szikla mögött is.

- Táska? – nézett a srác értetlenül.

- Amibe gyűjtöttem a növényeket. Ha most abba a kis patakba van, ahova beleestem, akkor felsikítok, és elküldöm Tsunade-samát a fenébe. – sziszegte a smaragd szemű.

- Mármint erről a táskáról beszélsz? – húzta ki a pólója alól a srác.

A lány felsikított, majd ráugrott a párjára, aki ennek hatására elterült a földön.

- Persze a táskának örülsz, nekem nem. – nézett szerelmére durcásan.

- Neked is örülök, de a táskának most még jobban, mert nem kell keresgélnem, és Tsunade-sama nem fog kinyírni.

- És a csókom hol marad? – nézett kedvesére. – Azzal ki tudnál engesztelni.

A lány halványan elmosolyodott, majd a feketeségnek a szájára tapadt.