Novella Gyűjtemény

Áruló

Üresség tükrözte tekintetét, gondolatai folyamatosan cikáztak. Mellkasában szíve összeszorult, füle sípolt. Nem tudta mire gondoljon, nem tudja ki a hibás, egyet tudott; elárulták.

Festett vörös hajába túrva szíve szerint sikított volna a fájdalomtól. Ajkai megremegtek a gondolattól, lassan folyt le orcáján egy átlátszó csepp. Barna szemei haragtól izzottak, előtte lévő férfit megijesztve ezzel.

- Megérte? - kérdezte magára erőltetett nyugodtsággal. - Megérte tönkre tenni?

A barna szemű férfi lehajtotta fejét bocsánatkérően.

- Nem hallottam a válaszodat, Adrian! Megérte? - kérdezte újra remegő hangon.

- Nem. - felelte halkan a világosbarna hajú férfi.

- Akkor miért tetted?

- Nem tudom.

- Nem tudod, vagy nem akarod tudni? Megmondjam a választ, vagy tudod magadtól is? - vonta fel szemöldökét gúnyosan, miközben újabb könnycsepp folyt le ovális arcán.

- Annyira sajnálom... Annyira sajnálom, Lili. - nézett a lányra esdeklően.

- Tudod, oda állhattál volna elém, és megmondhattad volna nyugodtan, hogy idegesítelek, hogy szerinted egy nagyképű, hülye picsa vagyok. Mégse tetted. Megmondtam, hogy bármiben számíthatsz rám, erre elárulsz? Ivánnal legalább jót nevettetek rajtam? Ja, tényleg, hiszen nekem nincsenek is pánikrohamaim, az egészet azért mondtam, hogy figyeljetek rám igaz? Végülis, Iván csak a sírásomat hallotta, meg azt hogyan akarok öngyilkos lenni egy-egy pánikroham után. Gyönyörű húzás volt ez tőletek mondhatom. - tapsolta meg volt kiszemeltjét gúnyosan. - Kiara sírását hallottad? Dehogy hallottad, hiszen Iván mellé áltál.

- Te meg Kiara mellé!

- Ó, és vajon miért? Talán azért, mert már jóval előtte eljátszottátok a bizalmamat! Tudtam, hogy utáltok, de vártam hogy valamelyikőtök odaáll elém, és a szemembe mondjátok.

- Sajnálom, Lili. - nézett a nőre barna szemével a férfi. - Ha visszamehetnék az időben, akkor nem hallgatnék rá. Jobb lennék számodra, visszaszívnám a mondataimat, de nem tudom.

- Tudod, Adrian... Reménykedtem abban, hogy legalább te egyszer csak írsz, hogy bocsánatot kérj, helyette több hónap elteltével találkozni akarsz velem, hogy pitizz, mint egy kutya? Megszerettelek...

A fiatal férfi ránézett a lányra, kinek patakokban folytak le arcán könnyei, közelebb akart menni hozzá, hogy megvigasztalja, de tudta ő okozta ezt a fájdalmat neki.

- Nem ártottam nektek soha, miért kellett így átvernetek minket? Nem jobbat kérdezek, mi vitt rá titeket erre? Megszerettelek, annyira megszerettem a jellemedet, az idegbeteg énedet szerettem a legjobban, mivel tudtam, hogy védelmezésként csinálod.

A férfi csendben hallgatta, ahogyan a nő szidja, fájtak neki, de tudta megérdemli.

- Soha többet nem fogok bennetek megbízni! Elárultatok minket. Áruló!

Hosszú, eltűnés után, visszatértem! :) Jelentem, megkaptam a kontírozó könyvelői végzettségemet, ezzel a kis szösszenettel akartam nektek kedveskedni! A nevek fiktívek, kis valósággal ötvözve. :) Miközben ezt a zenét hallgattam írtam le ezeket a sorokat, a helyesírási hibákért, illetve ha valami nyelvtani hibát észlelnétek, akkor bocsánat. ˆwˆ