Átkelni az aranyhídon

5. Vallomás

1999. október 27 (szerda)

Katasztrofális híreket kaptam.

Anya levelet küldött, amiben részletesen ecsetelte a legutóbbi konferencia eseményeit, főként azt, hogy egy volt munkatársa csalás miatt börtönbe került. Ki gondolta volna, hogy egy fogorvos szakmáját pénzmosásra is használja? A megdöbbentő fejlemény ellenére nem ezzel okozott kis híján szívrohamot a lánya számára, azért az utolsó sorai voltak felelősek.

A hétvégén Apával Dufftownba utaznak. Dufftownba, ami csak néhány kilométerre van a Roxforttól, minő véletlen.

Normális esetben kicsit zavarna, hogy a szüleim két hónappal a fészekből való kirepülésem után meg akarnának látogatni, de ha csak erről lenne szó, nem lenne ekkora vészhelyzet. A probléma ott kezdődik, hogy amikor az új pozíciómról számoltam be Anyáéknak, kicsit elhallgattam... vagyis kiszíneztem néhány részletet. És ezeknek az apró hazugságoknak köszönhettem, hogy Anya a hétvégén nem csupán engem kívánt látni, hanem meghívta vacsorára azt az ember, aki lehetővé tette, hogy lányuk karrierje a csúcsra törjön, akinek meg akarták köszönni mindazt, amit értem tett.
Fogalmam sincs, hogy győzőm meg Perselust, hogy eljöjjön velem.

Jobban belegondolva, nem tudom, hogyan készítsem fel a szüleimet, hogy túléljenek vele egy találkozást. Kitalálhatnék egy újabb mesét, hogy nem ér rá, hogy valami nagyon fontos dolga akadt, de már elkotyogtam, hogy vasárnap rendezik meg a halloweeni lakomát, melyre a kastély összes tanára is hivatalos. Az is megeshet, hogy a legutóbbi levelemben olyasmire is utaltam, hogy az egész előtte lévő, szombati napon együtt fogunk dolgozni egy újabb kísérleten (ami tulajdonképpen igaz), így Anya természetesnek vette, hogy a fáradtságos munka után jól esne egy meghitt vacsora velük a környék leghíresebb éttermében, a Sevens Stillsben. A legjobb lenne, ha a szüleim megmaradnának abban a hitben, hogy a professzorom egy tiszteletreméltó, nagy tudású és kicsit magának való varázsló, aki szorgosan egyengeti az utamat a gyógyító hivatás felé. Ezt csak úgy érhetem el, ha Perselus is közrejátszik a hazugság eladásában.

Nem tudom, hogy megpróbáljam-e eladni neki a lelkemet vagy egyszerűbb, ha levetem magam az egyik toronyból.

1999. október 28. (csütörtök)

Listát készítettem azokról a pontokról, amik segíthetnek rávenni egy morgós denevért, hogy eljátssza a bölcs mentort a szüleim előtt.
Az legegyszerűbb tervet rögtön délelőtt, az első óra után vettetem be. Az negyedévesekkel kezdődött a nap, úgyhogy a tanterem még egészen rendben állt, továbbá Perselus vérnyomása sem szökött még az egekbe.

– Arra gondoltam, hogy ahhoz, hogy a kísérletünk működjön – súgtam magam elé, miközben nem mertem felpillantani az előttem álló tégelyek mögül –, előnyös lehetne, ha több időt töltenénk együtt.

Minthogy nem éreztem magamban elég bátorságot ahhoz, hogy ráemeljem a tekintetemet, csak a penna sercegésében hirtelen beálló szünet miatt tudtam, hogy hallotta, amit mondtam. Kisvártatva a toll újra elkezdett dolgozni a pergamenen, és ekkor már felnéztem. Perselus továbbra is székében hátradőlve, az íróasztalánál ült, figyelmét lekötötte az ölében heverő, fekete notesz, mi több, egész testtartásával jelezte, nem óhajtja válaszra méltatni a javaslatot.

– A Legilimencia és ágai az évezredek alatt szerint kezdőként nagyon fontos szerepet játszanak a közös programok egy gondolati kapcsolat kialakításában – folytattam. – Minél inkább megismerjük a másikat, annál könnyebb egy hullámhosszra hangolni az elménket.