Átkelni az aranyhídon

12. Válság

2000. március 13. (hétfő)

Az asztal alatt kuporogva azon töprengtem, hol követhettem el hibát, hogy ott kötöttem ki.

Szerencsére egy elég hosszú és széles darab ékesíti a második emeleti tanári bútorzatát, így bőven volt helyem Perselus, McGalagony professzor valamint Lumpsluck professzor lábai mellett. Mialatt megcsodáltam a sötét varázslatok kivédése tanár lyukas zokniját, egy másodpercre eltöltött az önsajnálat, hogy idáig süllyedtem.

– Nem azt mondom, hogy rögtön utasítsuk el, mindenképpen alaposan meg kell fontolnunk egy ilyen ajánlatot – csendült fel az igazgatónő hangja. – Azonban a Roxfort mindig is független iskolának számított, és nem vagyok hajlandó olyan intézkedést hozni, ami ezt az álláspontot egy kicsit is fenyegetné.

– Biztosíthatlak, Mrs. Malfoy szándékai a legőszintébbek, bőkezű adománya csupán a mágiaoktatás megsegítésére szolgál – tette hozzá Lumpsluck. – A tanévben többször alkalmam adódott Narcissával érdekes csevejbe folyamodni, és számtalanszor kifejezte őszinte aggodalmát a Roxforttal kapcsolatban. Nem kér semmit érte.

– Ne haragudj, de az ő vagy akár a te szavad nem elég egy ilyen fontos döntésben. Neked mi a véleményed, Perselus?

A professzorom eddig csöndben hallgatta az eseményeket.

– Nem garantálja semmi, hogy egy ekkora összeg elfogadása után nem lesznek elvárásai a Malfoy családnak – felelte, mély hangja buborékokat keltett a mellkasomban. – Erre tulajdonképpen számítanunk is kell. Ám afelől sincs kétség, hogy meg vagyunk szorulva, Minerva. Amióta Shacklebolt megvágta a költségvetést, szinte minden területen érezhető a színvonal romlása.

– De még hogy! A legolcsóbb terráriumot kellett vennem a kákalagoknak...

– Ha jól emlékszem, a te fizetésed csökkent a legkevésbé, Horatius, a kivételesen nehéz helyzetedre hivatkoztál – szólt kissé élesen McGalagony.

– Nos, igen, az én koromban már sok mindenre kiadást kell fordítani az embernek, az egészségem nem a régi...

Oké, amikor engedtem az ördögi kis hangnak a fejemben, hogy utánanézzek Perselus dolgainak, nem arra számítottam, hogy a Roxfort vészhelyzetéről fogok értesülni. Mivel a professzorom nem az a típus, aki könnyen megosztja, mi nyomja a lelkét, csak biztosra akartam menni, hogy minden rendben van.

Jól van, szóval kicsit kutakodok utána, ez teljesen normális egy kapcsolat kezdetén! Különösen, ha az egyik fél a legkifürkészhetetlenebb alak egész Angliában!

Egyébként már két hete járunk, mialatt minden egyes vele töltött perc maga volt a paradicsom. Alig tudom palástolni, mennyire boldog vagyok, pedig muszáj, mert úgy döntöttünk, hogy titokban tartjuk a tanév végéig, hogy a pletykák immáron igazzá váltak. Ez alól csak négy személy képez kivételt: Ginny (akinek rögtön elmeséltem, de amúgy is hamar rájött volna), Harry (aki valószínűleg egész nap azt hallgathatta, hogy a barátnője hogyan boronált össze minket), Ron (akit igazságtalanság lett volna kihagyni, és még mindig sokkban van) és az igazgatónő (akinek Perselus mondta el, és nem tudom, hogyan csinálta, de egyikünk sem lett elbocsátva).

Azt akarom, hogy minden tökéletesen sikerüljön, mert ő az igazi. A probléma nem csak az, hogy vajmi kevés tapasztalattal rendelkezem egészséges kapcsolatok terén, hanem, hogy akármennyire is jól ismerem Perselust, akármennyire is tanúja voltam legmélyebb, legféltettebb gondolatainak, rá kellett jönnöm, hogy egy csomó alapvető dolgot nem tudok róla. Mégsem kérhettem meg, hogy alakítsunk ki gondolati kapcsolatot, hogy kideríthessem, miket szeret enni, melyik a kedvenc könyve, vagy csak azt az aprócska tényt, hogy hol a fenébe lakik egyáltalán. Bár megfordult a fejemben az ötlet.