Átkelni az aranyhídon

8. Vajsör

1999. december 19 (vasárnap)

Általában mindig kellemes érzések fognak el, ha belépek az újjáépített Odú otthonos kapuin. A Weasley család az egyik legszeretetreméltóbb bagázs a földön, és eleinte boldog voltam, hogy amíg Anyáék síelnek, vendégül látnak engem is. Karácsony az az alkalom, amikor körülbelül kétszáz Weasley rokon visszatér az ősi szállásra. (Oké, valójában kilencen vannak, de Harryvel, velem, Fleurral, Audreyval, Angelinaval együtt néha úgy érzem, egy kisebb falvat alkotunk.) Ezenkívül három dolog adott, amik szinte az összes családtagra jellemzőek, amikor az ünnepekkor betoppannak a házba: mind hangosak, éhesek és jókedvűek.

Amint Harry is megérkezett, rögtön átöleltem, olyan régen találkoztunk, közel álltam hozzá, hogy egy rivallót küldjek neki. Talán mindannyiunk közül ő a legelfoglaltabb, ráadásul szerencsétlen még tüsszenteni sem tud anélkül, hogy másnap ne jelenjen meg szalagcímként a lapokban. Annyira jó volt újra látni, hogy a többieket figyelmen kívül hagyva, szinte rögtön csevegésbe elegyedtünk, amíg Ginny nem figyelmeztetett, hogy ne nyúljam le a pasiját. Ron, bár eleinte hozta az idióta formáját, és egyik lábáról a másikra hintázva morfondírozott, hogy vajon megérinthet-e, miután a nyaka köré szorosan fonva a karjaimat magamhoz húztam, felengedett a fagyosságából, akárcsak a mirelit a mikróban. Iszonyatosan hiányoztak, még Percy is az öntelt monológjaival.

Épp ezért örömmel kéne, hogy eltöltsön, hogy itt lehetek, és valamennyire ez igaz is. De nem teljesen.

Nagyobb problémával küzdök, mint amire számítottam. Alig két napja vagyok távol a Roxforttól, és máris azon kapom magam, hogy folyton egy bizonyos pincedenevérre gondolok. Vajon mit csinálhat, ki segít neki a laborban és netalán nagyon magányos? Amíg engem szerető emberek hada vesz körül, addig neki van kihez fordulnia?

Röhejes gondolatok, Perselus éveken át boldogult nélkülem is bájitalok készítésekor, és valószínűleg élvezi az egyedüllétet, bizonyára fellélegzik, hogy végre nem loholok a nyakában. Azonban ilyen gondolatokkal nyugtatgatva a lelkemet sem tudtam visszafogni magam, és reggel küldtem neki egy baglyot azzal az ürüggyel, hogy nem értek egy részt a Legilimencia és ágai az évezredek alatt egyik fejezetében. Emellett mellékesen megkérdeztem azt, amire valóban kíváncsi voltam, hogy hol tölti a karácsonyt, és enyhe célzást tettem arra, hogy egy cseppet érdekelne az is, hogy kivel.

Szerintem rögtön átlát majd a köntörfalazásomon.

A délután gyorsan elröppent, hóemberépítő versenyt rendeztünk, amit meg is nyertem volna, ha történetesen nem Ron lett volna a párom, aki szerint nagyon vicces volt az alsó hólabdára is répát rakni, jelezve, hogy a mi hóemberünk „fiú". Miután rendesen átfagytunk, különösen jólesett Mrs. Weasley finom főztjével megtömni a hasunkat. A vacsora után felajánlottam, hogy elmosogatok, és éppen az edényeket varázsoltam tisztára, amikor Ginny mellém kúszott.

– Nem bírom Anya célozgatásait, nem elég neki, hogy Fleur terhes? – súgta morcosan. – Még csak nemrég kezdődött a kvidiccs szezon, olykor még rendesen enni sincs időm, Harry ki sem lát a munkából, tényleg egy baba hiányzik neki?

– Csupán fel van lelkesülve, hogy a bátyádnak gyereke lesz – nyugtatgattam. – Ha majd megszületik a kicsi, hidd el, alig fog veled foglalkozni, és visszasírod, amikor folyton nyaggatott.

Mindketten kuncogni kezdtünk a mosogató felett. Az egész ház Harry és Ginny eljegyzését várta, George fogadásokat is próbált kötni, hogy vajon mikor esik meg a nagy bejelentés, míg Mrs. Weasley sorozatosan emlékeztetett mindenkit, mennyire szeretne sok unokát. Egy suhintással megszárítottam a kezemben lévő poharat, és mikor újra barátnőmre pillantottam, ábrázata komolyra változott.