Cseppet sem átlagos nyaralás // Kempf Zozo

15.

Reggel konkrétan kipattant a szemem, és úgy, ahogy voltam, pizsiben, bundás zokniban (nem tudom miért hordok nyáron zoknit, de nem ez a lényeg) és rendezetlen konttyal átsiettem a szobán, át az erkélyen, egyenesen be Zozo szobájába. De nem volt ott. Basszus! Elkeseredetten néztem a bevetett ágyra és szomorúsággal vegyes idegességben kimentem a szobából. Képesek voltunk elhagyni Zozót a Balatonnál! Francba! Idegesen letrappoltam a lépcsőn, hogy igyak végre egy kávét, mert rám fér, de a legalsó fokon megtorpantam. Ugyanis ott ült Zozo a konyha asztalnál, és egy kávét kevergetett. Hogy mi??? Elkerekedett szemmel siettem oda hozzá, és megálltam mellette karba tett kézzel.

-Jó reggelt - köszöntem, mire lassan felnézett rám.

-Neked is - biccentett, majd vissza fordult a kávé felé.

-Te mégis hol voltál? - kérdeztem ismét, ugyanis láttam, hogy ő magától nem fog beszélgetést kezdeményezni. Zozo ismét felnézett rám.

-Őszintén? Fogalmam sincs - felelte, mire csak megráztam a fejem. Komolyan? Én itt halálra aggódom magam, ő meg egész éjjel iszik? Na, kösz. Magamba szidkozódva otthagytam Zozót, megkerültem az asztalt, és töltöttem magamnak egy bögre kávét, és a hátamat a pultnak támasztva a lehajtott fejű Zozót néztem, aki szembe volt velem. Épp hogy belekortyoltam a kávémba, mikor Patrik kilépett a szobájuk ajtaján. Ajjaj.

Patrik csodálkozva meredt az enyhén kómás Zozóra, aki egészen addig észre sem vette az öccsét, amíg Patrik szorosan mellé nem állt, pont úgy, mint ahogy az előbb én is tettem. Ekkor Zozo felnézett rá.

-Te mégis hol voltál? - kérdezte Patrik pontosan úgy, ahogy azt én is tettem, de a hangja inkább volt megkönnyebbült, mint dühös. Én még mindig a konyhapultnak támaszkodtam, és igyekeztem a lehető legkevesebb feltűnést kelteni, amíg a kávémba kortyoltam.

-Nem emlékszem. Őszintén, az egész este kiesik. Arra sem emlékszem hogy hogy kerültem haza, vagy hogy mikor - felelte Zozo, és a tenyerébe támasztotta a homlokát.

-Gratulálok. Otthagytál minket és elmentél egyedül inni. Megkérdezhetem hogy miért? - kérdezte Patrik, mire Zozo felemelte a fejét, és... És egyenesen a szemembe nézett. Basszus, emlékszik arra, hogy látta, ahogy Geri megcsókol!

-Nem tudom. Nem emlékszem - hazudta Zozo, és még egy röpke pillanatig a szemembe nézett, de aztán elkapta a tekintetét. Mesés. Valahogy már nem volt kedvem meginni a keserűnek érzett kávémat, úgyhogy csak leraktam a bögrét a pultra, és felszaladtam a lépcsőn, be a szobámba, öltözni. Miért van olyan érzésem, hogy hosszú lesz ez a nap?

A táskámból kikaptam pár ruhadarabot, és bementem a fürdőbe átöltözni. Fekete nadrágot és fekete tornacipőt húztam, a hajamat egyenlőre kiengedtem, és egy napszemüveggel fogtam hátra, ami így most rá lógott a fehér "Welcome to the Losers Club, asshole!" feliratú (az AZ című filmből, egyenesen Richie Tozier-től idézve) pólómra. Vissza mentem a szobámba, ahol felhívtam anyut, és váltottunk pár szót, jelezve hogy 1, még élünk, 2, megyünk Tihanyba, szóval sietek. Mikor ezzel elkészültem, lementem a lépcsőn, és láttam, hogy már mindenki eszik, szóval csatlakoztam hozzájuk. Mikor észre vette, hogy feléjük tartok, Imi bocsánatkérően rám pillantott.

-Hallottam hogy telefonálsz, ezért nem szóltam - mentegetőzött, mire halvány mosollyal az arcomon megvontam a vállamat, és leültem én is enni.

 Két májkrémes kenyérrel (ugyanis olyan jó szakácsok vagyunk, hogy jóformán csak ehhez értünk) és 10 perc autózással később már a komp felé sétáltunk. Én Imi és Petra között sétáltam, és igyekeztem nem figyelni a hátunk mögött beszélgető Kempf testvérekre, hogy Zozo továbbra sem mondott semmit a Geris csókról senkinek. És ez nem tetszik. Mármint, örülök hogy nem mondja el senkinek, de gyanús. Nagyon gyanús. Mindenesetre is indulás Tihanyba. Yey. Vagy mi.