Ne szánalomból szeress!! [ Bakugou x OC ]

14. A nagy vallomás.

Karma szmszg:

Ma újabb hét, újabb elviselhetetlen órák. Sokszor érzem jobban és jobban magam  mióta Katsuki felkelt a kómából. Most már nem kell egyedül gubbasztanom a padban arra várva mikor történik valami érdekes.

Ma hétfő van. Katsukival tartunk a suliba és közben azt mondogassa nekem hogy milyen jó volt az edzés. Persze én figyelek rá mert hátha mond valami olyat amit jó lenne hallani.

-Tényleg ma tudnánk beszélni?-jött is a kérdés.

-Minden nap csak veled beszélek.- mondtam és ránéztem egy olyan arcal ami azt sugalja "nem légy idióta".

-Oké de nem úgy! Hanem kettesben, egy olyan helyen ahol nem zavarnak minket.- morogta.

-Persze, csak mond hogy mikor és hol.- motyogtam.

-Hé Karma!- hallottam meg keresztnevem a szájából ami egy mosolyra késztetett.

-Igen?- néztem rá.

-Ma az ebédszünetben, a raktárban. Ott várlak.-mondta egy kisebb mosollyal.

-Mond mégegyszer!-szóltam egy kicsit morcosan mert tényleg szeretem mikor a nevemen hív. De nem tudom miért.

-Mit?- nézett rám értetlen fejjel.

-A nevemet.

-Liba.

-Nem!

-Avatár.

-Nem!

-Takami.

-Nem!-morogtam egyre mérgesebben.

-Karma.

-Mégegyszer!-mondtam egy kisebb mosollyal.

-Karma.

-Még.

-Takami Karma.

- Szeretem mikor a keresztnevemen hívsz és nem libának vagy Avatárnak. -erre a kijelentésre piros lett az arca amit nem igazán tudtam mire venni.

-Mindegy mert megérkeztünk.

-Ja és akkor ebédnél!-mondtam majd el is indultam a büvébe hogy előre megvegyem a kajánkat, mivel ha ebédnél beszélni akar akkor nem eszünk.

Mikor megvettem felmentek a terembe és a padomhoz menve le raktam a cuccom és Katsuki már rohant is hozzám mint aki megveszett.

Katsuki szmszg:

Mikor elmondta hogy szereti mikor a keresztnevém hívom az úgy a szívemre hatott hogy kipirultam. Nem tehetek róla. Szeretem őt. És ma el is fogom neki mondani és felkérni hogy legyen a barátnőm. Nem mintha együtt laknánk, 0-14-ben elválaszthatatlanok lennénk de ez van. Más mikor az ember együtt van vagy csak úgy mint legjobb barát. Teljesen más a kettő.

A furahaj mondta hogy teljesen más vagyok mint év elején. Nem ordibálok, időnként kedves vagyok. Ez mind Karma műve. Ha ő nem lenne már a börtönben ülnék az tuti. Megváltoztatott, kicserélt, és jobb embert faragott a régi idegbeteg énemből, ezért pedig rettenetesen hálás vagyok.

Lehet kicsit túlspiláztam a dolgot mert mégis csak egy szerelmes fiú vagyok akit egy lány mentett meg úgy ahogy én őt a Depressziótól. Ha jól tudom most lesz az utolsó 4 gyógyszere. És ezután hivatalosan is kigyógyul belőlle.

Nagy nehezen de megvártam míg eljön az ebéd szünet és már a raktárban várom hogy megjöjjön.

-Itt vagyok nyílik ki az ajtó egy pár pillanatban múlva és Karma hangja tűnik fel.

-Nem sietted el.- morogtam.

-Csak elhoztam a kaját amit még reggel vettem mert gondoltam hogy mire végzünk nekünk már nem marad. -mondtam majd elém sétált mit a táskáját ledobta a sarokba.- Miről akartál beszélni?

-Ez nagyon fontos szóval kérlek ne szólj közbe....mikor megtudtam hogy mi a problémád....és segíthettem...az nagyon jó érzés volt. Utánna egyre több és több időt töltöttünk együtt......és szépen lassan ahogy telt az idő nekem többet kezdtél el jelenteni mint egy egyszerű barát.....sőtt többet jelentesz számomra mint a legjobb barátom! Egyre többet kapom meg azt a szót hogy megváltoztam. Kedvesebb, csendesebb, és örömtelibb lettem napról napra. Ezt mind neked köszönhetem. Megváltoztattál és kihoztad a jobbik énemet. Most erőt vettem magamon hogy mind ezt elmondjam neked......nehéz de kimondom....Szeretlek Karma! Jobban mint bármit és bárkit! Takami Karma....lennél a barátnőm?-mondtam el a monológomat. Rengeteg érzés kavarog bennem. Félelem, az elutasítástól. Remény, hogy igent mond. Boldogság, hogy el tudtam mondani. De legfőképp izgalom, hogy mi lesz a válasza.

-Én....nem tudom mit mondjak.....én is mintha egy ideje többet éreznék mint egy legjobb barát....de ez idájig nem tudtam ez mi lehet. De most hogy ezt hallottam rá jöttem hogy ugyan így érzek én is. Mikor kómába kerültél...visszakerültem abba az állapotba amilyen voltam mielőtt még ismertelek. És szörnyű volt. De most már tudom. Én is szeretlek! Szeretni akarlak! A barátnőd szeretnék lenni amíg csak lehet! A válaszom igen!- mondta majd sírva egymás nyakába borultunk és a földre zuhantunk. Ott térdeltünk a földön miközben próbáltunk minnél jobban a másikba bújni. Az biztos hogy ez volt életem legjobb legboldogabb pillanata. Soha sem fogom elfelejteni.

-Karma- távolodtam el tőlle.

-Igen?- szipogott a könnyeit törölgetve.

-Megcsókolhatlak?- kérdeztem.

-Igen- ekkor elcsattant az első csókom. És az első közös csókunk.