A képzelet szüleménye

PART 7

Eltelt 2 hónap. Miután ugye kijöttem a kórházból a sok stressz miatt orvosi utasításra kénytelen voltam pihenni, és nem gondolkodni azon, ami igazából meg sem történt. Az elején nehéz volt, de mostanra már nem nagyon gondolkozom el ezen. Pár hete újra elkezdtem dolgozni. Mikor először léptem be az Anett álltam megadott helyre, mindenki sikoltozva, tortával, és lufikkal várt. A balesetem óta ez volt az első, úgymond party, amin részt vettem. Azt is megtudtam, hogy hogyan történt, és miért.

RÖVIDEN: 

Eluralkodott rajtam a stressz. A barátommal sokat veszekedtünk, és Anett sem értett meg. A színművészetben sem sikerült annyira jól teljesítenem, és ez kikészített. Állítólag veszekedtem a barátommal, majd elegem lett, és eljöttem. Beszálltam az autómba, és felhívtam Anettet, hogy mindjárt ott vagyok nála, meg hogy mi történt. Azt mondta, hogy sírtam, és utána már csak egy nagy sikítás, csattanás hallatszott. Ő meg hívta a mentőket.

Eléggé rosszul hangzik nem??

De az a lényeg, hogy már teljes életet élek, nincsenek fura álmaim, és a járás is jól megy. Megismertem az állítólagos barátaimat, akik most már tényleg a barátaim. Tökéletes életem volt. EDDIG...

Ma reggel szokásosan indultam dolgozni. Beléptem az rtl Klub stúdiójába, és egyből mentem a sminkbe. Miután kész lettem a kezembe adtak egy rucit, hogy vegyem fel. Bementem az öltözőmbe, felvettem a ruhát, és leültem a székemre. Pár perc múlva kopogtak, hogy menjek mert nemsokára kezdünk. Kiléptem az ajtón, egyből a kezembe nyomták a mai adás menetet.

Amint beleolvastam leolvadt a vigyor az arcomról. úgy látszik, hogy Isten nagyon nem akarja, hogy én megfeledkezzek arról, hogy mit is hittem én valóságnak. Zakatolt szívvel, izzadt homlokkal rohantam Annához, aki a műsorvezető társam. Leültem a mellette lévő székre, majd ráhajtottam a fejemet az asztalra.

- Minden oké?? - Kérdezte.

- Aha, csak fáradt vagyok.

- Biztos??

- biztos.

- Akkor jó.

Elkezdődött az adás. A következő szünet után ők következnek. Nem fogom bírni.

- És már itt is ül előttünk Brunó x spacc, sziasztok!!

 - Sziasztok!

 Számaikkal meghódították a youtube, spotify topplistáját. Hirtelen jött ez a siker számotokra fiúk?-kezdte Anna.

- Hát, nem mondanánk. Mi előre elterveztük, és hittünk benne, hogy sikerül elérni mind azt, amit most csinálunk. - Válaszolt Laci

- Könnyen tudtok együtt működni? Vannak viták?

- Vannak, de szerintem mindenhol előfordulnak, kisebb-nagyobb összezörrenések.- Mondta Laci.

- Tinilányok 100 ezrei rajonganak értetek. Ezt hogy viselitek? - Kérdeztem.

- Szerintem mind a kettőnk nevében mondhatom,  hogy nagyon jól esik hogy szeretnek minket. De ezt néha túlzásba viszik. Főleg spaccnál.

- Nagyon jól esik, hogy ennyien rajonganak értünk, és elsősorban hogy hallgatják, szeretik a zenéinket. De volt már pár fura rajongó, akikkel találkoztunk.

- Például?- Kérdeztem.

- Ezt nem nagyon szeretném bővebben kifejteni, ha nem gond.

- Dehogy! Köszönjük, hogy itt voltatok! És ne feledjék, hogy nemsokára új közreműködésben vesznek részt a srácok a VALMARral. -köszöntem el tőlük.

- Mi köszönjük a lehetőséget. Sziasztok!- majd elhagyták a stúdiót.

ººººº

Vége az adásnak. Az öltözőm felé tartottam, mikor megláttam az ajtóm előtt azt az embert, akivel sosem gondoltam, hogy bármikor is összefuthatunk  még az életben. Kezdenek visszajönni az emlékeim arról a pár napról. Még mindig olyan, mintha igaz lett volna.

- Szia!-intett nekem. Szőkésbarna haja kócos volt, gondolom miután elhagyták a forgatási helyszínt, megigazította. Kék szemei pedig csak úgy csillogtak a fényben.

- szi... szia.

- Nagyon jó műsorvetető vagy!

- köszi.- Valószínüleg elpirulhattam, mert egy kis mosoly jelent meg a szája sarkában.

- Arra gondoltam, hogy megihatnánk valamit.-vakarta a tarkóját.

- Édes vagy, de nekem sietnem kell. Ezer dolgom van még.-hazudtam.

- Akkor holnap?

- ööömmm, nem hiszem hogy ráérek.

- Holnap után?-sosem adja fel?

- Bocsi, de holnap utánra is van programom.

- Értem- szomorodott el.

- Sajnálom, de nekem rohannom kell.-Indultam az ajtóm felé.

-Várj! Megadom a számom, ha estleg ráérsz, hívj fel!

- Ennyire fontos neked 1 egy éjszakás kaland?!?!?

- Csak beakartam veled ülni valahova.

- Nem érek rá.- válaszoltam, és bementem az öltözőmbe.

- Nem szeretem én sem az egy éjszakás kalandokat. Úgy hogy ha meggondolod magad, akkor itt a számom, hívj nyugodtan!- majd betolt egy cetlit az ajtó alatt lévő résen.
Felvettem, de nem mertem semmit sem csinálni. Csak gondolkodtam, hogy mi is lenne a helyes döntés. Tartsam meg, és hívjam fel???
Vagy dobjam ki???

Az a baj, hogy ebben a 10 percben nagyon durván felerősödött az a tudat, hogy nem történt meg, és ez nyomaszt. Minden egyes pillantása, amit felém intézett keserves volt. Nem tudom, hogy én mi a franc ér reagálom le így ezt az egészet. Más már biztos elfogadta volna, hogy nem történt meg mind az, amit igaznak hitt. De nekem nem megy. Nem tudom elfelejteni, hogy csókolózunk, megölel, vagy akár csak a közelemben van.
Annyira hozzá szoktam már. Talán, a fantáziából lehetne valóság.
Ledobtam a cetlit az asztalra, és utána futottam. Mikor kiértem az épületből, szerencsére akkor szállt be az autójába. Amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam hozzá. Megkocogtattam az ablakát. Rám nézett, s mosoly jelent meg az arcán. Lehúzta az ablakot, de nem szólt semmit.

- Huhh- lihegtem.- Csak....eh annyit...huhh..

- Nem sietek. Mondd nyugodtan.

-Hahaha. Bocsi, csak...eh idáig futottam. Huhh.- Lihegtem neki tovább. -Szóval, hova akarsz menni??

- Egy kávézóba.

-  Tökéletes. Mehetünk!

- Tesó!- Szólt rá Brunó.

- Mivan???

- Már mennék, úgy hogy szálj ki, vagy köszönj el!

-Bocsi, nem mindig ilyen morci.- fordult felém.- De, természetesen kiszállok. Csá tesó!
Lepacsiztak, majd Bruno elhajtott