A képzelet szüleménye

PART 8

- Na, és milyen kávét kívánsz? - kérdezte.- Egy sima latte, vagy egy frappáns frappucino?

- Nem szoktam kávét inni. - hajtottam le a fejem. -legalább is mostanába.-morogtam magamba. Szerencsémre, nem hallotta.

Ezután csönd lett.

- Hogy hogy meggondoltad magad?- fordult felém hirtelen.

- Nem gond, ha nem mondom el?-húztam el a szám. 

Hazudnod ellett volna Merci! 

- De. A folyosón túlságosan is tiltakoztál.

nagy levegőt véve, gyorsan kitaláltam valamit.

- Tudod, csak a barátaimnak szeretnék hencegni azzal, hogy Tóth Lászlóval kávéztam. Ennyi az egész.-Vigyorogtam rá

- Szerintem meg csak szimplán nem bírtál ellenállni nekem.-Megállt. nem mozdult sehova, csak a tartotta velem a szemkontaktust. Ez az érzés hiányzott, hogy meredjünk egymás szemébe.

- khm. Itt vagyunk.-mutatott a mögöttem lévő POWER cafe-ra.

még bámultam egy ideig, mert nem tudtam felfogni a történéseket.

- Valami gond van?-na, erre már felfigyeltem.

- Ja, nem.-megráztam a fejem, megfordultam, és bementem az ajtón.

Leültünk egy két személyes, fehér kis-asztalhoz. Majd beszélgetni kezdtünk. Idejét sem tudom, mikor éreztem magamat ennyire jól. Csak önfeledetten társalogtunk.

- Nem hiszem el, hogy beszorult Bruno feje a padba!- nevettem az újabb mókás storyján.

- Pedig így volt. Én videóztam, ahogy szenved, az egyik gyerek az osztályból meg hívta az ofőnket. Csak az a kár, hogy kitudták szabadítani a mentősök.-szomorodott el egy picit.

- Ha nem szedik ki a fejét, akkor nem lenne a duótok.

- Ez is igaz.-majd belekortyolt a kávéjába. Csörgött a telóm.

-Bocsi, ezt muszáj felvennem.

- Csak nyugodtan.

−−−−−−−−

-Szia! - köszönt Anett

-Hali! Bocsi, de most nem nagyon érek rá.

- Pedig jó lenne. Segítened kell!

- Mert, mi van??

- Randim lesz!-sikítozott.

- Én meg éppen a fantáziavilágom főszereplőjével kávézgatok.- mondtam.

- Lacival?????-hökkent meg.

- Pontosan. Szóval jó, ha 25 perc múlva megyek?

- Aha. A Randi úgy is csak 5-kor lesz.

- 2 óra múlva??? Akkor megyek most!

- Nem, maradj csak. Érezd jól magad. Fél óra múlva nálam talizunk, szia!

- Szia!-majd kinyomott.

−−−−−−−−

- Menned kell? -nézett rám bociszemekkel.

- Nem. Van még fél órám.

- Akkor, nem sétálunk egyet? Hazakísérlek.-ajánlotta fel.

- Nem haza megyek, de oké.- Lazán meg vontam a vállam, és lehúztam a maradék caramellás kávémat.

Kint, egy kicsit már fújdogált a szél. Amolyan kellemes szellő. Autók haladtak végig az utakon, na meg robogók. Ez a környék erről híres. Némán sétáltunk egymás mellett. DE ez nem kínos csend volt. Ez a kívételes jóleső csend, amikor jól érzed magad, mégse szólalsz meg. ha bármelyikünk is megszólalna, azzal elrontaná ezt az egészet. Így Anett házáig csöndben ballagtunk tökéletesen egymás mellett.