A Pszichiáter

THREE

Úgy tartja a mondás, hogy ,,ami nem öl meg, az megerősít". Nos ez totális hazugság. Legalábbis, ha a sulit veszem alapul.
Jenna már egy teljes hete matekozik velem esténként. Az őrület határán van. A tegnapi napon például olyan beleéléssel adta elő a legújabb tananyagomat, hogy közbem odakozmált a vacsora. Végül rá jöttünk, hogy amilyen későre jár, jobban járunk, ha inkább lefekszünk. Nem mertem bevallani neki, hogy semmit sem értettem a magyarázatából.
Egész nap anyára gondoltam. Tegnap nem engedtek be hozzá, azt mondták nem rég kapta meg a kemot és alszik. Mondjuk sose szól hozzám, álltalában rám sem néz. Szerintem tisztában sincs vele, hogy mi történik körülötte.

– Ha ide-oda tologatod a reggelid, még nem fog kevesebbnek tűnni. – szólt rám Jenna és bele harapott a piritósába.

– Nem vagyok éhes.

– Nem is vacsoráztunk.

Még is, hogy magyarázzam ki magam? Mondjam, hogy rosszul vagyok? Vagy ismerjem be, hogy tegnap a suliban végig néztek rajtam és összesúgtak? Direkt nem eszek sokat, hogy el ne hízzak. De így is ducinak látnak. A tesitanárom pedig azt mondta, egyek picit többet, bert bot vékony vagyok. Kedves, nem? Miért hazudik nekem?

– Csak nem érzem jól magam – füllentettem. Bizonyos mértékben tényleg rosszul éreztem magam. Lelkileg.

– Fáj valamid?

Csak az élet.

Ahogy a reggelimről az arcára néztem, megláttam rajta az aggodalmat. Pedig ő nem az az aggódó fajta.

– Csak a hasam. Lehet meg fog jönni.

Hazudok mint a vízfolyás. Már egy jó ideje csúszkál a menstruációm, fogalmam sincsen mikor kellene megjönnie. Semmi kedvem számon tartani, úgy is mindig váratlanul kopogtat.

– Hm – morfondírozott Jenna és egy újabbat harapott. – Be jön valaki?

– Mi? – kiejtettem a villát az újjaim közül. – Dehogy!

– Attól is fájhat a hasad.

– Nem attól fáj.

– Persze.

– Tényleg! – kezdtem kicsit mérges lenni. – Nem vagyok szerelmes és fúj, nem is akarok az lenni!

– Akkor csak a mai órát akarod megúszni, Dr. Greyel?

Témánál vagyunk.

– Nem – hazudok. Jaj Istenem, ha kell esküszöm még sírni is fogok. – Tényleg nem érzem jól magam. Nem írnál ki a mai napra?

– Ja, hogy már suliba se akarsz menni. – bólogatott a reggelijén csámcsogva. – Mert fáj a hasad.

– Jó, akkor ne írj ki, de akkor az utcán fogok kószálni! – hátra dőltem a széken és keresztbe fontam a karomat. Meglepődve nézett rám. – Komolyan mondom!

– Jó. Ki írlak a suliból, de a négy órási időpontra elmész.

– Jó. – dúzzogtam.

– Menj, pihenj le. Próbáld meg elhitetni velem legalább, hogy beteg vagy.

******

Amikor beléptem Dr. Grey irodájába, nagy erővel csaptam be magam után az ajtót. Levágtam magamat a fotelbe és előkaptam a telefonomat. Megnyitottam a képernyőt és mást sem csináltam, csak jobbra-balra húzogattam az oldalakat. Rákattintottam egy alkalmazásra, aztán kiléptem, aminek valjuk be semmi értelme nem volt. Remegtem az idegtől és hiába próbáltam kontrolálni, eléggé feltűnő volt.