A Pszichiáter

FIVE

Nem mondom eléggé beparáztam, amikor a szokásos időpontomra nem egyedül, hanem Jennával kellett érkeznem. Ez valami rosszat jelent, ugye? Oh, Istenem, nagyon elronthattam valamit.

Az elmúlt két napban eléggé kerültem. Az ágyamban feküdtem és aludtam. Néha telefonoztam, de bevallom őszintén, hogy ezzel a rengeteg alvással is kimerültnek érzem magam.
Amikor Dr. Grey elhozott a kórházból minden áron anyával akartam találkozni. Azóta pont az ellentétje van. Nem csak a kórházat, de magát a kórházi témát is kerülöm. Jenna próbált beszélni velem erről, de nem igazán kapott számára megfelelő választ.

Dr. Grey persze értesült erről és felvetette a lehetőségét egy másik helyszínen lévő találkozásnak. Ez pedig az ő lakása volt. Izgalmas, ugye?

NEM ROHADTUL NEM!

- Izgulsz? - kérdezte Jenna és lekanyarodott az autóval. - Ha minden igaz, akkor ez már az az utca.

Remegett a kezem és a lábam is. A kézfejemre ráhúztam a hatalmas fekete pulcsim újját, hátha Jenna nem veszi észre a szorongásom. Ökölbe szorítottam a kezem és a körmömet a tenyerembe vájtam.

Felém lesett, de nem mondott semmit.

Dr. Grey háza egy krémszínű épület volt. Barátságosan nagy ablakai voltak és a fű is nagyon szépen le volt nyírva a ház előtt.

Pont a ház előtt parkoltunk le és amint Jenna leállította a motort, zavartan egymásra néztünk. Ahogy a pillantásunk találkozott, egyikünk se nézett el a másikról.

- Nem tetszik ez az arc. Kérlek mond, hogy nem kell megint kirángassalak az autóból.

Szúrós pillantást küldtem felé.

- És most jön a "megsértődök, mert nincs igazad" nézés. - rajzolt macskakarmokat a levegőben. Már nyitottam volna a számat, hogy ellenkezzek, de valamiért belém fulladt a monológom. - Na? Mondani akartál valamit?

- Elviselhetetlen vagy! - mérgelődtem és kikapcsoltam a biztonságiövemet. Gyorsan kinyitottam az ajtót és kiszálltam. Hangosan becsaptam magam mögött.
Miért kell itt lennem?

Hallottam ahogyan sofőr felöli ajtó is kinyílik, aztán rövid idő múlva tompán becsapódott.
Tudtam, hogy Jenne a kocsia felett bámul rám. Nem akartam látni az arcát.
Nem akartam megbántani és biztos vagyok benne, hogy szó sincs arról, hogy ez sikerült volna. Egyszerűen csak nem akartam rá nézni. A szemébe, hogy lássam a tehetetlenséget és a sajnálatot. Azt meg főleg nem akartam hogy a szemeimben meglássa a gyermeki könyörgést.

- Haza akarok menni! - jelentettem ki határozottan. A szivem legmélyén viszont valami olyasmit szerettem volna, ami ennek a szöges ellentéte. Hogy vigyen be és segítsen. Segítsen megküzdeni saját magammal, a gondolataimmal, a bonyolult érzéseimmel.

- Megértem - Jenna megkerülte az autót és mellém sétált. Még szemem sarkából is láttam a bátorító mosolyát. - Dr. Grey csak beszélgetni fog velünk. Mintha az irodájában lennél, csak most a házában leszel.

- De én még akkor se bírom, ha beszél. - sóhajtok és felnézek az égre. Gyönyörű kék az ég. Kár, hogy nem esik. Akkor talán otthon naradtunk volna.

Jenna felnevetett.

- Csak negyvenöt perc. Na, nyomás! - elkapta a kezem és az ajtó felé kezdett húzni. Párszor vissza-vissza húztam, nyafogtam és kérleltem. Természetesen semmit nem ért a próbálkozásom.

Dr. Grey beinvitált minket és a nappaliba kísért.

- Egy kávét? - kérdezte Jennát, aki el is fogadta a felajánlást. - Jól van. Violetnek pedig hozok egy teát.