A Pszichiáter

TEN

Violet szemszöge

Igyekeztem jól viselkedni. Dr. Grey mellett szálltam be a liftbe, meg sem mukkantam. A földszinten ő szállt ki először, én pedig szorosan mellette haladtam. Fehér köpenye hátra libbent, ahogy egyre gyorsabban haladt a nővérpulthoz. Nehéz volt vele lépést tartani. 

- Segítened kell! - mondta a nőnek, felém sem pillantva. - Elég fontos lenne.

- Miről van szó? 

Lassan elhúzódtam. Igyekeztem, minél feltűnésmentesebben csinálni. Dr. Greynek sikerült lefoglalnia a pultban álló nőt, aki úgy keresett valamit a gépén, mintha az életet menthetne. Fogalmam sincs mit kérdezett tőle, de a nővér valószínűleg bele lehet zúgva, ha így ugrik minden kérésére. 

A már ismerős ajtó felé indultam. Név nem szerepelt rajta, na nem mintha eddig lett volna. Egyesül a huszonegyes szám virított a hófehérre festett ajtón. Megragadtam a kilincset és benyitottam.

Nem volt nagy tervünk. Tulajdonképpen ez volt a tervünk. Dr. Grey kitalálta, hogy ő lefoglalja az éppen ügyelő nővért, amíg én besurranok. Azt mondta így sem lesz sok időm, hiszen valószínűleg egyből elkapnak. Ha pedig nem akkor legkésőbb öt perc múlva. Milyen igaza volt. 

Éppen, hogy csak benyitottam és elém tárult a szoba, a nővér valahogyan felfigyelt rám és kilesve a pult mögül rám kiabált.

- Violet! - dühösnek tűnt. Szinte ordított. A szobába néztem, ahol egy teljesen üres ágy hevert. Nem volt megvetve, sőt szinte érezhető volt, hogy itt már hosszú ideje nem járt senki. 

Fájdalmas szorítás lett úrrá a mellkasomban, ahogy az agyam elkezdte össze rakni a képet.

Nem láthattam az anyám.

Azt mondták nem akar látni.

Azt mondták el kell fogadnom, hogy meg fog halni.

Erről van szó?

Az üres szoba.. Az anyám meghalt? Meghalt, csak nem akarták elmondani? 

- Mi a fene történt? - remegett a hangom és úgy bámultam az üres szobára, mintha az megadhatna nekem minden választ. Az ajtó lassan elkezdett becsukódni előttem és én nem akadályoztam ebben. Csak néztem magam elé és a már csukott ajtóra. - Hova lett anya?

- Ennek nem lett volna szabad megtörténnie! - sziszegte a nővér, sokkal inkább a pszichiáteremnek, mint nekem. Dr. Grey nem felelt. Talán nem tudta mit mondjon. talán ő sem számított erre. 

- Meghalt? - előtörtek a könnyeim. Megállás nélkül csorogtak végig az arcomon, mire a nővér oda jött hozzám és megfogta a kezem. Úgy nézett rám, akár egy gyermekre. 

- Édesanyádnak agyvérzése volt. Egy másik szinten van, ez minden. 

- De miért nem mondták?

- Kiskorú vagy. A nevelőanyád lett értesítve. Ez a szabály. 

- Szóval Jenna tudta? 

Mintha egy kést döftek volna belém. Segélykérően néztem, Dr. Greyre, aki még mindig a pultnál állt és onnan figyelt engem. Nem szólt semmit, pedig annyira örültem volna, ha mond valamit. Bármit, mert abban a pillanatban nem éreztem mást Jenna iránt, mint gyűlöletet. Hihetetlenül erős gyűlöletet.